Pulzar

Bitseque – elindult világhódító útjára

Örömmel jelentjük, hogy elindult a Bitseque ügynökség. Régóta megfogalmazódott a gondolat a srácok fejében egy saját ügynökségről. Most elérkezett az idő. A leszerződött előadók egytől egyig elismert, minőségi zenéket előállító producerként, dj- ként vannak nyilvántartásba véve a zenei hivatalokban. De nézzük is kikről beszélünk:

Chris Drifter

A csapat rangidős tagja, mármint ha azt nézzük, hogy korban és eddigi tapasztalatban biztos ő az első. Jó néhány éve ontja a megjelenéseket. Több toplistás felvételt is jegyez és több külföldi előadó, többek között Hernan Cattaneo, Nick Warren, Leron & Yves Eaux, Tarkan, Gerardo Boscarino& is játssza hétről hétre a felvételeit. Emellett olyan kiadóknál jelentetett meg, mint a Plastic Fantasic Records, SoundTribe Records, Bonzai Records, Existence.A produceri munka mellett az amerikai SoundTribe kiadó zenei vezetője. Dj karrierjét sem hanyagolja és már megjárta az Orosz sztyeppéket, ahova mindig szívesen várják vissza.

Faces

Két ifjú titán alkotja a Faces formációt. 2004 óta dolgoznak közösen és ez idő alatt olyan neves kiadóknál láttak napvilágot a szerzeményeik, mint a Foundation records, Nosmoking records, HeadRush Music, Soundtribe records, Supero records, ReadyMix Recordings, Plastic Fantasic. V-sag és Tarkan is készített már remixet egyik kiváló felvételükből.

Moti Brothers

Üstökösként robbant be a testvérpáros a hazai és külföldi zenei világba. 2004-ben kezdtek el közösen gyakorolni, és azóta kifejlesztették a maguk kis hangzásvilágát. 2007-ben jelent meg első EP-jük, és azóta  szinte havonta  eseményként lehet várni a webáruházakban az új művüket.

Áprilisban pedig, az Existence records gondozásában megjelent egész estés saját szerzői albumuk, mely olyan előadókat késztetett elismerés nyilvánításra, mint: Laurent Garnier, Jody Wisternoff, Nick Warren, Paul Kwitek, Chriss, Tarkan& A nevek magukért beszélnek&

Downkill

Messziről indult, ha a zenei ízlésvilágát tekintjük. De mára már egy kifinomult, sokak ízlését elnyerő producerként, dj-ként tartják számon. Első megjelenése egy V-sag pályázat legjobb műve lett, és azóta is csak megalkuvás nélküli minőséget ismeri. Néhány kiadó a sok közül ahol megjelentek a munkái: Toes In The Sand Recordings, Headrush Music, Soundtribe Rekords, Synergy, Ascension, Existence, Oryx Music, Foundation Records&

Friss híreket és havonta frissülő promo mixeket találhattok a napokban elkészült weboldalon.

www.bitseque.com

Archív partyajánlók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó