A sokoldalú német producer, Christian Löffler bejelentette, hogy negyedik stúdió albuma 2020 márciusában érkezik, saját Ki Records kiadójának égisze alatt.
Bővebben
Megérkezett a Workshop sorozat második darabja! A 12"-esen Naga "Styx"-ét dolgozta át Chris Carter, akinek ismét 1 remek darabbal sikerült öregbíteni hírnevét, megannyi sikeres megjelenés után Nagy-Britannia legnevesebb break kiadóinál.
Az EP másik oldalán Kevin azaz Fine Cut Bodies szerepel egy közös produkcióval, a"Bounce"-a amiben segítségére volt az Ausztrál EK-val, valamint MC Spee, aki már szerepelt pár Terminalhead, valamint Dreadzone számban!
Bővebben
Az Angliai illetĹségĹą City Rockers kiadó a napokban dobta piacra válogatáslemezét.
A lemez két disc-bĹl áll és a kiadó eddig megjelent szerzeményeit tartalmazza. Olyan elĹadók mĹąvei kerültek fel a lemezre mint Fc Kahuna, Felix Da Housecat, vagy Different Gear.
Bővebben
8 évet követően Clark 5. albumával jelentkezik a következő hónapban.
Bővebben
Május 28-án megjelent a Summer Rain Recordings-nál Clesk, Pea & Shuda - Ikaros című EP-je.
Bővebben
Clipz debütáló albumát elkészítette a bristoli Full Cycle-nek, melynek címe "Living Drums". Akik pedig a hangjukat adták hozzá: Tali, Dynamite, Sweetpea, Zaniah és Hollie G.
Bővebben
Május 6-án ismerkedhettünk meg közelebbről a kiadó szerencsés macskájával egy EP formájában. A Lucky Cat három saját szerzeményt rejt Cmore Trixtől.
Bővebben
A méltán népszerű Cocoon, következő hónapban jelentkezik legújabb, immáron 9. válogatás lemezével!
Bővebben
Ígéretes művészek a Cocoon 10. válogatásán.
Bővebben
Amióta Ron Costa, a Potobolo Records feje felfigyelt az ifjú magyar producerre, szinte nem telik el úgy hónap, hogy ne hallanánk egy-egy újabb elképesztően jó hírt Collective Machine-ről. Emberünk szinte szó szerint ontja magából a jobbnál jobb zenéket, melyek természetesen a Potobolón jönnek ki szép sorban. A Hector Couto-nak készített remixe például a label legsikeresebb nyári zenéi közé verekedte fel magád a ranglétrán, ami azért sem kis dolog, mert olyan nevek is szerepelnek a top 10-es listán, mint Supernova, Matthew Dekay, El Mundo, Satori, Loko, Leland McWilliams vagy éppen maga a label boss, Ron Costa.
Bővebben
Belátható időn belül mérföldkőhöz érkezik a Hungarian Techno Only mixekkel (is) elhíresült szerzőpáros, Collins & Behnam karrierje. Hamarosan ugyanis Anglia egyik legismertebb, legnagyobb hagyományokkal rendelkező kiadójánál, a Dave Angel által pallérozott Rotation Recordsnál fog egy három számot tartalmazó EP-jük megjelenni.
Bővebben
Klute kiadója új mix CD sorozatot indít útjára 'What Price Will You Pay'
címmel. A lemez annak ellenére, hogy tele van vadonatúj, még eddig kiadatlan
szerzeményekkel rangos producerektől, meglepően olcsó.
Bővebben
Fabric rezidens, Tyrant Dj és Anglia meghatározó minimalistája; igen, ő egy személy, név szerint:
Craig Richards, aki érdekes projektbe kezdett a Transparent Sound nevű elektro csapattal.
„Two-headed monster”; azaz „Két Fejű Szörny” néven lát majd napvilágot a dupla korong, ami egy DJ.....Live Act találkozó lesz.
Bővebben
Nenad Stankov, aka De Vibroluxe két maxi után debütáló albummal jelentkezik. A
fekete muzikális hagyományokra épülĹ Craq Magic International alapvetĹen
táncolható zenék gyĹąjteménye, de minden egyes otthoni hallgatás is új
élményekkel gazdagíthatja az embert, legyen az egy akkord, egy minta, vagy akár
maga a hangzás. MinderrĹl a klasszikus gitár oktatásban részesült Nenad és
zenésztársai gondoskodnak.
Bővebben
A „Chriss Ronson and Yvel & Tristan – Rula” után itt az újabb Cre8tion Records bakelit megjelenés, mely ezúttal a Budai & Vic pároshoz köthető.
Bővebben
Számos mestermunkával, megjelenéssel, rendezvénnyel és fellépéssel a hátuk mögött Chriss Ronson és a Londonban élő A/V Produkciós cég vezetője Molnár Béla júniusban elindítja, új kiadóját a Cre8tion Records-t.
Bővebben
A legendás angliai (illetve ma már több országban is megrendezésre kerülĹ
creamfields fesztivál új mixlemezét a szupersztár dj, Paul Oakenfold mixelte.
A dupla lemezen helyet kapott egy magyar remix is, méghozzá shane 54-tĹl aki
oakenfold egyik dalát remixelte. Egyébként a lemezen több neves trance elĹadó
track-je is szerepel, mint például Matt Darey, Tilt, Quivver, aki egyébként a Tilt név mögött
is áll, Mauro Picotto és John 'oo' Fleming.
Bővebben
Cristian Varela immáron harmadik stúdió albuma jelenik meg október 19-én Carl Cox INTEC kiadójánál.
Bővebben
Dj Flight, Breakage, Calibre, Ill Skillz, valamint a magyar Chris.Su kiadója, a Critical megjelentet még pár ígéretes lemezt az év végéig!
Bővebben
A Full Cycle mûvészei keverednek, legújabb kiadványukon sok eddig még nem látott párosításban is!
A kereszt-kollaborációk során, Roni Size dolgozott Surge-el, Die pedig Clipz-el, akik Krust-al is írtak zenét és még folytathatnám a Die által mixelt CD variációit, de minek, hiszen itt a tracklist:
Bővebben