Pulzar

Partyajánló

Technokunst // Denise Rabe // Stef Mendesidis

Fellépők
Dátum 2019. október 26.
Stílus Techno
Technokunst // Denise Rabe // Stef MendesidisAz A38 hajón, sorozatunk fő bázisán, is belevágunk a 2019/2020-as szezonunkba. Két igazán különleges meghívottat mutatunk be nektek első ízben szerett othonunkban. Denise Rabe azon női djk egyike, aki tiszteletreméltó és kitartó munka után jutott karrierjének eddigi szakaszába.

Technokunst // Denise Rabe // Stef Mendesidis

Az A38 hajón, sorozatunk fő bázisán, is belevágunk a 2019/2020-as szezonunkba. Két igazán különleges meghívottat mutatunk be nektek első ízben szerett othonunkban. Denise Rabe azon női djk egyike, aki tiszteletreméltó és kitartó munka után jutott karrierjének eddigi szakaszába.

16 éves korában állt először közönség elé, mint dj. Addig és azóta is fejleszti ezen képességeit. Már fiatal korában elsajátította a scratch technikát, amivel kezdetben hip-hop és drum and bass lemezeket koptatott, majd 2015-ben lépett be a nemzetközi techno színtérre Mutewax-so debütálással. Azóta megállíthatatlanul dolgozik stílusunk szép oldalán. Megjelenései sorra hallhatóak hétvégente a klubok hangszóróiból. Nem is véletlen, hogy kiadványai olyan színekben jelennek meg, mint azt Arts, a Strobosopic Artefacts és saját kiadója a Rabe melyek a legmagasabb szinten jegyzett kiadók a palettán. Produceri oldala mellett a szcéne megbecsült promótere, amit az egyik ismert berlini klub, az Ipse kötelékében teljesít, illetve Hide and Seek sorozatát is érdemes nyomon követni. Zeneileg a Technokunst hangzásának tökéletes képviselője. Mély, hipnotikus, de kellően indusztriális és megborzongató.

Második meghívottunk egy rendkívül különleges előadó. A görög felmenőkkel bíró, de már Moszkvában született Stef Mendesidis érdekes életútja Thessalonikiban kezdődik. Itt találkozik az elektronikus zenével gyermekként. Az illegal ravek hangulata annyira magával ragadja, hogy huszas évei elején, mikor végleg Moszvába költözik, azonnal beépül a híres orosz éjszakai életbe és pillanatok alatt az egyik vezetője lesz Moszkva underground techno elitjének. Legendás 4 lemezjátszós szettjei a Monasterió rezidenciájának köszönhetően lettek világhírűek. Innen kiindulva hódítja meg azóta szettjeivel az igazi gyors tempúja technora szomjazó nemzetközi közönséget. Nem egyszer I Hate Models után jelenik meg a fesztiválokon, ami már sokat elmond lehengerlő stílusáról. Orosz djhez méltó módon nem ritka, hogy 10 órás szett is kicsúszik a keze alól. Egy zenei tálentum. Zsigerből született zenéi a "One-Take Recording" elgondolás alapján születnek, amit előszeretettel használnak a detroiti előadók is, azaz egyszeri felvétel minden utólagos editálás nélkül. Nem is véletlen, hogy ezt a proper és őszinte hangzást keresi a techno kiadók többsége, ám Ben Klock Klockworks cimkéje lett a számára legmegfelelőbb platform kiadványai gondozására. Hangzását valahol Jeff Mills és Dax J között lehetne elhelyezni. Elképesztően dinamikus, olyan ami régóta hiányzik a  klubokból itthonról és a Berghainig kellett eddig zarándokolnunk érte. Éppen ezért osztjuk rá ezen az Október végi szombaton a party utolsó szlotját.A sorozatunk látványvilágáért hű társaink, a Kiégő Izzók felel, akik mint minden évben, idén is nagy dobással készülnek. Az eddigi színpadképet kiterjesztik a klub szinte egészére, így a hangzás mellett a látvány is lehengerlő lesz. Dorka és Isu házigazdaként invitál minden őszinte techno rajongót, akiknek elege van a felszínes maszatolósból és a valódi gépzenére kíváncsiak.

Denise Rabe (Arts, Rabe - DE)
Stef Mendesidis (Klockworks - RU)
Dork
Isu

visual: Glowing Bulbs / Kiégő Izzók

Early Bird ticket: 2500.-

www.facebook.com/​events/​499780707523711/​

Helyszín

  • A38

    Petőfi híd, budai hídfő

Régebbi partyk ezen a helyszínen

  • [2014-08-02] Lick the Click! SUNBURST #60
    @ A38, Budapest

    A Lick the Click! trió rendszeresen jelentkező rendszertelen klubNapja. A város első teljes értékű nappali tánc „estje”, ami végre se nem after, se nem before. Ebéd utáni lazulás a Dunán. Bólogatós, kézfelrakós, mosolygós zenék, remek italok egészen naplementéig.
  • [2013-12-14] TECHNOKUNST BD-03 / DAVE CLARKE
    @ A38, Budapest

    Nagy ünneplésre hívunk titeket harmadik születésnapunk alkalmából, talán az eddigi legnagyobbra. Tudjuk, hogy merész a kijelentés három év, számos díj és olyan vendégek után, mint Ben Klock, Marcel Dettmann, Robert Hood, Luke Slater, Surgeon, vagy Ben Sims, de ezt a harmadik évfordulót valóban egy olyan művész segít most nekünk emlékezetessé tenni, aki még a nagyok között is óriás. A Technokunst decemberi vendége Anglia egyik legmeghatározóbb elektronikus zenésze, a „Techno Bárója”, Dave Clarke!
  • [2013-11-22] All Inn Showcase Budapest pres. Winter Season
     

    Mint azt már sokan tudjátok az őszi/téli szezonban a román techno forradalom három kultikus figuráját láthatjuk vendégül három egymást követő hónapon keresztül. Raresh, Petre Inspirescu és Rhadoo által képviselt társulat az [a:rpia:r] néhány év alatt szinte a semmiből emelte Bucharestet az európai techno szcéna Mekkájává. Munkájuk, játékuk és jellegzetes hangzásuk új stílusirányzatot teremtett.
  • [2013-11-16] COMPACT DISCO - THE STORM Lemezbemutató koncert
     

    Egy teljesen új koncertműsorral készülünk. Velünk tart Török Emese (dob) és Lahucsky Kriszta (gitár) is. Csak annyit ígérhetünk, hogy ez a "viharos" buli egészen biztosan elsöprő lesz.
  • [2013-11-16] TECHNOKUNST+SOUNDHEAD_BD w/ HEIKO LAUX (DE)
    @ A38, Budapest

    Mindig nagyon izgalmas, amikor egy nagy veterán pár évre visszahúzódik, teret ad a fiatalabb generációnak, majd alkalmanként olyan erővel zúz vissza a légkörbe, hogy a visszatérés senki figyelmét nem kerüli el. Éppen ez van soron következő bulink hősével is, akit vendégül látnunk igen nagy öröm: a novemberi Technokunst főfellépője nem más, mint a „Kancellár” maga, Heiko Laux!
  • [2013-11-02] FeelGood pres: SCARY HALLOWEEN
    @ A38

    November 2-án igazi kísértet hajóvá változik az A38 amit ellepnek a zombik és a legfélelmetesebb jelmezbe öltözött figurák. Lidércnyomás szövi be az egész este hangulatát, amelyről LUDMILLA és speciális 'Halloween' szettel készülő DUBLIC ikrek, valamint B'ANDRE, STER, HORVEE és CARTRIDGE gondoskodnak.
  • [2013-11-01] StayFly pres. BLOND:ISH
    @ A38, Budapest

    Februári emlékezetes fellépésük után most végre ujra Budapestre érkeznek a "szőkék"!
  • [2013-10-25] Primitive Beats by Végrepéntek!
     

    Különös jelenségre figyelhetünk fel október 25-én, mikor is fiatalok tömeges vonulásának lehetünk szemtanúi a budai alsórakparton az A38 állóhajó környékén!
  • [2013-10-22] TECHNOKUNST / BEN KLOCK (DE)
    @ A38

    Ben Klock az elmúlt tíz év technójának legfontosabb alakja, s ez nem a mi költői túlzásunk: évek óta ezekkel a jelzőkkel emeli őt folyamatosan egyre magasabbra a nemzetközi sajtó, a szakma, valamint természetesen a közönség – és persze az a tömött koncertteremnyi technorajongó, akik tavaly márciusban, arcukon letörölhetetlen mosollyal táncolták át azt a bizonyos éjszakát az A38 Hajón. Elérkezett a folytatás ideje, büszkén jelentjük be nektek újra: Ben októberben ismét a Technokunstra látogat!
  • [2013-10-19] StayFly 4th Bday Bash w/ "H.O.S.H
    @ A38

    Október 19-én ünnepeljük 4 éves fennállásunk! Erre az alkalomra egy rég várt kedvencünket H.O.S.H-t prezentáljuk!!!
  • [2013-10-12] Ninjabreakz pres.
    @ A38, Budapest

    Ninjabreakz presents: Run The Night
  • [2013-10-11] Dansmusiq
    @ A38, Budapest

    Dansmusiq bemutatja: KOLLEKTIV TURMSTRASSE (Diynamic, Musik Gewinnt Freunde, Connaisseur / Germany)
  • [2013-10-04] Y-Production pres: SYMPHONIX & MONOLOCK live acts
     

    2012-es év általatok megszavazott legjobb Y-Production-os partyja a Symphonix volt....így hát új év új lemez és újra elhoztuk hozzátok,hogy ezúttal a világ egyik legjobb hangtechnikáján hallhassuk zenéjüket és új számaikat.
  • [2013-09-24] Random Trip
    @ A38, Budapest

    A Random Trip Delov Jávor vezetésével a szabad és határtalan zenélést hozza a jól ismert Random Szerda és Gimmeshot improvizatív klubok nyomdokaiban.
  • [2013-09-21] Lick The Click - Sunburst!
    @ A38, Budapest

    A Lick the Click! trió rendszeresen jelentkező rendszertelen klubNapja, a város első teljes értékű nappali tánc"estje", amely végre se nem after, se nem before: ebéd utáni lazulás a Dunán, bólogatós, kézfelrakós, mosolygós zenék, remek fagylaltok és italok egészen naplementéig.
  • [2013-09-20] HouseFactorya Records Night
    @ A38

    Másodszor is hatalmas house, tech-house, balearic és még több hasonlóan kiváló forrásból táplálkozó nagymester egy szédületes estén a tetőteraszon !!

Ajánlott rádiók a partyhoz

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó