Pulzar

Partyajánló

DumDum 2019

Fellépők
Dátum 2019. május 24.
Stílus Techno, House
DumDum 20192009-ben elindult egy eseménysorozat, amely vitán felül a magyar elektronikus zenei kultúra egyik alapvető viszonyítási pontjává nőtte ki magát.

DumDum 2019

2009-ben elindult egy eseménysorozat, amely vitán felül a magyar elektronikus zenei kultúra egyik alapvető viszonyítási pontjává nőtte ki magát.

Ez a 10 éve töretlen, idén jubiláló esemény pedig nem más, mint a DUMDUM, ami Sikztah jóvoltából ezúttal sem fog féket rántani, hiszen ebben az évben nemcsak a legendás, idén országos turnéra induló The Etiket 20. születésnapját ünnepelhetjük majd együtt Győrben, hanem a DUMDUM első évtizedét is együtt köszönthetjük, mégpedig egy olyan erős lineuppal, amely Berlin legendás klubjainak is bőven becsületére válna.

Ennek megfelelően érkezik Győrbe a Dystopian kiadó fejeként is jól ismert Rødhåd, a PoleGroup titán Lewiz Fautzi, valamint a Anetha, illetve Regal, a hazai földalatti techno színtéret a Steam Shape formáció valamint Depthon, Akos Wex és a házigazda Sikztah vagyis a Blackrod kiadó csapata erősíti.

Ezzel az impozáns felhozatallal pedig mindannyian részesei lehetünk annak a szellemiségnek, ami mostanra az egész ország techno közegére hatással van, és amelyet a DUMDUM rajongói 10 esztendeje tudhatnak magukénak.

Így a nyár legelső igazi elektronikus zenei támadása ezúttal is a DUMDUM lesz a fesztiválszezon élén, 2019. május 24-én, pénteken, amelyre már elérhetőek az online jegyek a www.oneticket.hu rendszerében.

Line up:

RØDHÅD ► LEWIS FAUTZI ► ANETHA ► REGAL ► SIKZTAH ► STEAM SHAPE ► AKOS WEX ► DEPTHON


▲ ► ▼ ◄ ▲ ► ▼ ◄ ▲▲ ► ▼ ◄ ▲ ► ▼ ◄ ▲

JEGYEK:
►Az első 100 db EARLY BIRD jegy 4500 Huf / 18 Euro (CSAK ONLINE! ) ►►►►►(ELFOGYOTT! SOLD OUT!!!)
►Utána: 5500 Huf / 21 Euro

Az alábbi helyeken / At these places:
►Roxy Discount (McDonalds - Győr, Baross út)
►Retro Jeans Store (Győr, Árkád)

Illetve a kiemelt promotereknél.
► ONLINE: www.oneticket.hu
►A helyszínen / At the venue: 6000 HUF / 24 EURO
►VIP: 12000 HUF / 48 EURO

www.facebook.com/​events/​2344678408932236/​

Helyszín

  • Mundo

    1-es és a 85–ös út kereszteződésénél! Győr 9025

Régebbi partyk ezen a helyszínen

  • [2021-06-26] DUMDUM 2021
     

    Szerénytelenség nélkül lehet állítani, hogy a mögöttünk álló közel egy év utolsó nagy techno eseménye a duplán is megtartott 12 órás félszabadtéri rave, a DUMDUM 2020 széria volt. A fájdalmas, közel 10 hónapos kényszerpihenőt pedig egy önmagához méltó line-uppal kívánja megünnepelni Nyugat-Magyarország elsőszámú elektronikus zenei fesztje, amely ezúttal is a világ élvonalából válogatta a külföldi meghívottakat, és a legjobbak közül a magyar előadókat.
  • [2018-06-01] DumDum 2018
     

    Idén is vegytiszta techno rave-vel indítja a nyarat a DUMDUM!
  • [2017-08-19] The Etiket presents: HUNGARIAN TECHNO ALLSTARS
    @ Mundo

    A nyári szezon sem maradhat hazánk legkedveltebb techno DJ-i nélkül! Éppen ezért ismét Nyugat-Magyarország elsőszámú elektronikus zenei fellegvárába érkezik a JAY LUMEN, SANFRANCISCOBEAT, születésnapját zajongja végig a házigazda SIKZTAH, jön METHA, AKOS WEX és első alkalommal érkezik Győrbe RUIZ SIERRA valamint a LAKVABA.
  • [2017-06-10] DumDum 2017
    @ Mundo

    Vegytiszta underground techno rave-vel indítja a nyarat a 2017-es DUMDUM.
  • [2016-06-24] DUMDUM 2016
    @ Mundo

    Idén is Nyugat-Magyarország elsőszámú egynapos elektronikus zenei fesztiválja indítja a fesztiválszezont, amit Sikztah boszorkánykonyhája – a környékbeli techno népét tudatosan kiéheztetve – június 24., péntekre datált.
  • [2015-08-01] The Etiket w/ JOHN DIGWEED
     

    John Digweed ismét Magyarországra érkezik, a The Etiket-re! Nem sok olyan előadót lehet felsorolni az elektronikus zene globális színterén, akik a műfaj első hullámától kezdve töretlenül aktív és meghatározó szereplői. Mert bár sokan vannak, akik sokat tettek hozzá az elmúlt évtizedekben, mégis eltűntek, mert nem tudták tartani a lépést és képtelenek voltak a megújulásra.
  • [2015-06-26] DUMDUM 2015
    @ Mundo

    Az év legjobban várt időszaka mindenképp a fesztiválszezon, amikor mindenki önfeledten fejelhet bele a nyári programokba, és az egymást érő bulikba.
  • [2014-08-15] The Etiket Sikztah's Birthday Party
    @ Mundo

    Ahogy indult, úgy is folytatódik az ország egyik legismertebb klubsorozata, a The Etiket.
  • [2014-06-20] DUMDUM 2014
    @ Mundo

    www.sikztah.com presents: DUMDUM 2014
  • [2013-09-21] The Etiket w/ DANDI & UGO, HOT X, JAY LUMEN, SIKZTAH
     

    2013.09.20. Péntek www.sikztah.com presents: The Etiket w/ DANDI & UGO (Italo Business.M_nus-IT), HOT X, JAY LUMEN, SIKZTAH

Ajánlott rádiók a partyhoz

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó