Pulzar

Partyajánló

Be Massive Label Night with BLANCAh @ Akvárium Klub

Fellépők
Dátum 2017. március 25.
Helyszín Akvárium Klub
Stílus House, Techno
Be Massive Label Night with BLANCAhA brazil BLANCAh korai szárnypróbálgatásai után 2000-ben vágott bele profi DJ-pályafutásába. Kivételes őstehetsége és kimeríthetetlen érdeklődése aztán nagyban hozzájárult, hogy maximálisan kihasználja a benne rejlő lehetőségeket. Zenéjét maga írja és keveri, a végeredmény pedig remekül prezentálja érzékenységét és sokoldalúságát. A techno és a deep house műfajához egy kis dallamos, mégis kissé sötét és misztikus ízt ad, hogy elérje azt az egyedi hangzást, amit azonnal felismerni, és amit tavaly például a riói zenei konferencián is díjjal jutalmaztak. A brazil csodabogár tavaly járt először nálunk egy felejthetetlen live formációval, idei szettjén pedig végre tavaly megjelent Nest című lemez új dalait is hallhatjuk!Akvárium Klub

Be Massive Label Night with BLANCAh @ Akvárium Klub

A brazil BLANCAh korai szárnypróbálgatásai után 2000-ben vágott bele profi DJ-pályafutásába. Kivételes őstehetsége és kimeríthetetlen érdeklődése aztán nagyban hozzájárult, hogy maximálisan kihasználja a benne rejlő lehetőségeket. Zenéjét maga írja és keveri, a végeredmény pedig remekül prezentálja érzékenységét és sokoldalúságát. A techno és a deep house műfajához egy kis dallamos, mégis kissé sötét és misztikus ízt ad, hogy elérje azt az egyedi hangzást, amit azonnal felismerni, és amit tavaly például a riói zenei konferencián is díjjal jutalmaztak. A brazil csodabogár tavaly járt először nálunk egy felejthetetlen live formációval, idei szettjén pedig végre tavaly megjelent Nest című lemez új dalait is hallhatjuk!

Line Up:

BLANCAh (BRA) Steyoyoke

Metha

Mira Joo

TheFirth

Avika

Somazed

18+

Támogatók: Adidas_hu Funzine #seeyouthere

Jegyvásárlás:

elővétel:

1500 Ft sold out

2000 Ft

Online Jegyvásárlás:

OneTicket:

https://oneticket.hu/be-massive-label-night-with-blancah-199

Resident Advisor:

https://www.residentadvisor.net/event.aspx?932977

Helyszínen: 2500 Ft

www.facebook.com/​events/​371821779853774/​

Helyszín

Régebbi partyk ezen a helyszínen

Ajánlott rádiók a partyhoz

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó