Frankhegy
2002.10.03. - Csütörtök

A rossz időjárásnak köszönhetően elmaradt a hétvégére tervezett Frankhegy-fesztivál. A szervezők döntésének értelmében egy hetet csúszik a rendezvény, amelyre így október 4-5-én kerül sor. A kétnapos esemény tizenegy helyszínén közel 100 művész lép fel, a látványos programok mellett hallható lesz több külföldi lemezlovas és a hazai underground szcéna szinte teljes egésze.

Frankhegy története
1991-ben indult mikor is Kozma Péter meghívására fiatal ipar-, képzo-, színmuvészek és a zeneakadémia végzosei összegyultek egy hét kollektív munkára majd egy születésnap alkalmából bulizni. 1995-ben zárták le először ezt, az akkorra már tradícióvá vált alkotóhetet egy több helyszínes party-val, melyre már közönséget is fogadtak. A díszletet azóta is az egyhetes munkák eredményei, muvészeti alkotások alkotják, és így a rendezvény többek között egy szabadtéri alternatív kiállítóteremnek is számít.
Megjelennek a Képző- és Iparművészeti Egyetem legtehetségesebb növendékeinek és lelkes kísérőinek alkotásai szintúgy, mint az elektronikus zene legjelesebb magyar és nemzetközi képviselői.
2000. őszétől a fesztivál újra kétnaposra bővült, azon megfontolás alapján, hogy akiket az alkotótábor csendes légköre érdekel, azok ezt hangulatos, "silent" körülmények között tekinthessék meg, experimentális és ambient zenei aláfestés mellett. A szombati nap pedig a "loud", a modern elektronikus tánczenei irányzatok iránymutató szerepét vállalja a magyarországi zenei életben.

Aktuális
"Minden ami szép, az érzékeny és mulandó. Ilyenfajta lét - szükség - van, kell a fenntartás. Ragaszkodunk és erőlködünk. Köszönjük minden fellépő és közreműködő együttműködését és segítségét!"

A Frankhegy, mint az életben minden, rengeteg tényező nagyon finom egyensúlyának köszönheti létét. A Frankhegy-fesztivál sokrétű jelenség. A megítélése is az. A külföldről és Magyarországról odalátogató résztvevők és előadók pozitívan emlegetik nem csak a rendezvényt, de a környéket is. A frankhegyi lakosok körében azonban az esemény csak zajt és problémát jelent, mivel nem ismerik a pozitív véleményeket, a számukra csak gondot jelentő rendezvény igazi értékeit.
A kommunikáció segít. Frankhegyen mindenki résztvevő, és mindenki néző. Együtt alakítjuk azt az interaktív művészeti mátrixot, amelyet igazán megörökíteni nem, csak megélni lehet. Ha tovább beszélünk arról, amit ott tapasztaltunk, és amit gondolunk róla, kiragadhatjuk térből és időből, a kívülállók számára is érthetővé tehetjük.

A Frankhegy a továbbra is csekély anyagi támogatás ellenére is ismét igyekszik megtartani ill. még továbbfejleszteni is átfogó kulturális tartalmát: 121 dj illetve zenekar és közel 30 különböző kortárs művész ill. művészcsoport munkáját mutatja be.
A zenei paletta átfogóan prezentálja a modern zenekultúrális életet. idén is jelen lesznek pénteken a komoly kisérleti elektronikus tánczenei irányzatok és rokonműfajai is mint az ethno experimental, a kísérleti jazz illetve ezen felül a jazz´n bass, az easy listening, a távolkelet és ambient stílusok. Szombaton a tánczene világából, a techno számtalan intellektuális műfaja, továbbá az electro, a ragga, a dancehall, a drumandbass, a breakbeat, a nu skool, a dub, a psy a progresszív illetve deep trance, és az alternativ hip-hop is.

Legkiemelendőbb, a tavaly is részt vett világhírű berlini TRESOR Club & Label képviselete, mely többek között az elektronikus zene bölcsőjeként emlegetett klub és kiadó világszerte. A TRESOR -nak mind a két magyarországi vendégszerepléséről a mai napig úgy beszélnek az emberek, mint az elmúlt évek zenei unikuma Budapesten. A korábbi nagy sikereknek köszönhetően, ezúttal is megtisztelnek minket német barátaink, melynek során idén, még egy liveact koncertre is számíthatunk:

MAD MAX (Tresor Berlin)
DJ MAD MAX 1983-ban kezdett zenélni a németországi Pforzheim egyik, 370-es Klub nevu diszkójában. Mindenféle zenét játszott, a közönség igényei szerint: szólt ott Funk, Jazz, Rock, Reggae, New Wave, Punk, Electro, Soul, House, de még klasszikusok is.
A fordulópont pályáján '85, '86 és '87 nyári szezonjain következik be Ibizán, ahol Mad Max magáévá teszi a tribal percussion hangzásvilágot, ami a mai napig meghatározója saját kiadású lemezeinek.
Mad Max 1988-ban Barcelonába költözik, hogy a Fibra Optica klub rezidense legyen, de már ezen a nyáron "átjátszik" idônként a 8000 fôs befogadóképességu Atlanida diszkóba
is. 1988 és '91 között Dél-Németországban rezidens a Sigmaringen klubban, ahonnan aztán hazamegy Pforzheimbe, hogy megépítse saját klubját, az Operát. Itt többek között vendége Sven Vaeth, Paul van Dyk és élôben Gloria Gaynor.
1994-ben rádiózni kezd, méghozzá Lipcsében. Musora, a Radio NRJ-n szóló "Stunde Null" (Nulla óra) több mint 200 élô adást ér meg 1997 decemberéig. Itt is vendégül látja Sven Vaethet, de játszik nála Dr. Motte, Luke, Robert Hood és még sokan mások is.
A rádió mellett Mad Max 1995-ben rendszeresen kezd fellépni a berlini Tresor klubban, és 1998-ban a Tresor lesz a lemezkiadója is.
Kis híján húsz éves karrierje alatt Mad Max több, mint 2300 bulin lépett fel. Saját számai, mixei Detroittól kezdve Kanadán keresztül Németországig a világ számos táján megjelentek.

STEVE D. (Tresor Berlin)
Mad Max mellett még DJ Steve D. képviseli a Tresort a Frankhegyen. Steve D. karrierje 1989-ben indul, és o még Mad Maxnél is több országba jut el "a lemezeken lovagolva."
Spanyolország mellett még olyan helyeken is játszik, mint a moszkvai MCM klub, a Csehországi Cosmic Trip, Lengyelország és Horvátország. Steve D. mindezeke kívül tetemes idot töltött Brazíliában is, bejárva az összes nagyváros (Rio, Sao Paolo, Brasilia) klubjait.
Bár Steve D-nek saját rádiómusora nincs, több rádióban játszott már Frankfurtban, Berlinben, és Lipcsében.

Hillberg vs. Harmstorff (digital native attack, A)
A frankhegyi rendezvény osztrák résztvevoje Raimund Harmstorff, polgári nevén Hilmar Gamper
Az 1964-ben született Dj 1981-ben került közel az akkoriban igen szuk elektronikus zenei körökhöz. Megismerte "Bob" Moogot, és Klaus Schulzét, akik hatására a nyolcvanas évek közepe már DJ-ként köszönt rá. Neue Deutsche Welle-t és szinti poppot kever különbözo zenekarokban.
A kilencvenes években harmstorff kezd kikacsintani a DJ világból, de mindig közel marad az elektronikus zenével. Zenét kever különbözo kísérleti muvészeti projektekhez (stadtwerkstatt-tv/linz, és van gogh tv/cologne). Harmadmagával 1993 és '95 között üzemeltet egy nexus nevu rendezvénysorozatot, Linzben. 1997-98-ban részt vesz a linzi Ars Electronicán. 1999 óta pedig minden évben részt vesz a Tanzlust nevu rendezvényben Sunnsteinben, amelynek szervezoje is. A rendezvény célja a népi hagyományos kultúra és az elektronikus zene közti sakadék áthidalása. Jelenleg is több rádióban, és magazinban is zenei szerkeszt, illetve musorokat vezet. Ezen felül az FM4 r-rádió munkatársa volt, az osztrák Partysan magazin
kiadó tulajdonosa és az angol Partysan magazin társkiadója…
A zenéhez szorosabban kapcsolódó életében mindeközben létrehozta saját lemezkiadóját, a
d.n.a. records-ot. Dj-ként Ausztriában szinte mindenhol lépett már fel, de játszik számtalan nemzetközi klubban és fesztiválon is:
Diverse Clubs, Festivals in N.Y.C.: DK-Outlaw Festival, August 98, Speed Club, beides N.Y.C., USA. November 2000: "Superfunk", N.Y.C.
Juni 1999 "Magnet", Liverpool UK. Mai 2000: D.N.A.-Night zum Opening von "The Grapes", seitdem loose residency @ "The Grapes", Liverpool, UK.

Vissza