Egy újabb I love deep-es rendezvénynek lehettünk részesei 2012. február 18-án a Merlin falai között. Külföldi vendég DJ-ként ezúttal Nic Fanciullit importálták az ILD-es srácok. Az este folyamán a külső teremben eleinte Vic, majd Madox és Lank, míg a belső teremben Kühl után lépett fel Fanciulli, őt követően pedig Budai.
Ahogy már megszoktuk Dandy körül mindig zajlik az élet, nincs ez másként itt az év végén sem.
A folyamatos, hétévéről-hétvégre jelentkező évzáró fellépésözön közben már a jövő évi projekteket tervezgeti, melyek közül az egyik legfontosabb a vadonatúj Dandy mixlemez megjelentetése.
A rendkívül népszerű elődök, a 2004-es „Truesounds in my Bed” mix és a 2006-os Justmusic 002 - mix után 2012 egyik nagy dobásának ígérkezik a soron következő lemez, amelyen az eddigiekhez hasonlóan elsődlegesen a hazai producereké lesz a főszerep.
Hazánk egyik legnépszerűbb lemezlovasa DJ Chriss azaz Chriss Ronson és az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai tehetsége, a fantasztikus hangú Adri közös produkción dolgoztak az elmúlt hónapokban, melynek eredménye hallható a rádiókban és a hazai, illetve az európai zenei csatornákon.
Hazánk egyik legnépszerűbb lemezlovasa DJ Chriss azaz Chriss Ronson és az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai tehetsége, a fantasztikus hangú Adri közös produkción dolgoztak az elmúlt hónapokban, melynek eredménye hamarosan hallható lesz a rádiókban és a hazai, illetve az európai zenei csatornákon.
Újra itt a nagy csapat! Immár egy hónapja, hogy elindult egy új online rádió Magyarországon, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nemcsak a fülnek, de a szemnek is megadja, ami jár neki… A PrimeFM a hazai house nagy úttörőiből és fiatal ízlésformálóiból verbuvált egy olyan ütőképes kollektívát, amivel felül kívánja írni a régió e-zenei rajongótáborának igényeit, szórakoztatva nevel, és persze nevelve szórakoztat.
Az Instant Art Bar Wood idén kapja meg, vágja fel és osztja szét harmadik születésnapi tortáját. Szokásához híven az ilyenkor szokásos alapmodell ellenében nem öregszik, hanem ismét felfrissül, megújul. Budapest belvárosának eddig is egyik legnagyobb „elvarázsolt erdeje” az eddig meglévő 3 koncert/tánc-terme, 6 bárja, és 14 házibulija mellé ismét kitalált valamit a tökéletes kikapcsolódás érdekében.
Változatos DJ programok és egyedi zenei ínyencségek tartják meg a Coke Club lendületét az utolsó hétre is. A hip-hop, R’n B, techno és house DJ-k mellett a ZUP, azaz a Záhonyi Unplugged Projekt is megadja a kellő hangulatot a mezítlábas táncoláshoz a fehér homokban, a Balaton partján.
Augusztus elsején kezdődik a DJ Camp, ahol jóformán hazánk valamennyi ismert lemezlovasa fellép a tábor ideje alatt. A nappali partikat este tábortüzes beszélgetések, szabad formájú oktatások, happy hours a Jaegermeister és a Bomba jóvoltából, valamint a fellépőkkel eltöltött közös programok követik.
A kör bezárult: az utolsó nevekkel is kiegészült a 2011. október 15-i TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL fellépőinek a névsora. Az immár teljes line-up értelmében a HUNGEXPO négy óriási arénájában több, mint 40 külföldi és hazai művész fog színpadra lépni.
2011. június 06-tól hivatalosan is megjelentek és ingyenesen elérhetőek HOT X és COYOTE remixei, melyek az ANIMA SOUND SYSTEM – “Tedd a napfényt be a számba” című aktuális slágerére készültek.
A Corvintető megadja a módját Palotai ötvenedik születésnapjának: zsinórban öt bulin át ünnepli a veterán DJ-t.
Az A38 Colours az A38 Hajó júniusban induló nyári partisorozata, ami a budapesti elektronikus partiélet legfontosabb szervezőbrigádjainak együttműködéséből született. Az A38 két, koprodukcióban megvalósuló sorozatán, a Technokunston és a Decknologyn kívül a Bladerunnaz, a Monkey6, az NVC, a Hairy és Groovejack vesz részt az együttműködésben, a cél pedig igen világos: létrehozni az idény legizgalmasabb nyári partisorozatát, ahol békésen megférnek egymás mellett a különböző műfajok, stílusok. Egyszerre szórakoztató és előremutató, laza és feszes, forró és hűvös: a londoni szcéna legfrissebb irányzataitól a magyar művészeti akadémiákig terjed a skála, élő koncertekkel, live actekkel, lemezlovasokkal, látványos vizuálokkal és a város legjobb hangrendszerével. Három bárpult, éjszaka is nyitva tartó étteremterasz, légkondicionált koncertterem, langy dunai szellővel hűsített tetőterasz, megújult külső hajóvilágítás, koktélakciók és minden egyéb, ami egy full extrás nyárhoz kell. Ez az A38 Colours, az A38 Hajó nyári partisorozata, minden csütörtök-péntek-szombat éjjel, júniustól szeptember közepéig.
Hot X hivatalos Soundcloud oldalán meghallgatható és letölthető az április 16 -i HYPERSPACE 2011 - 15 Anniversary rendezvényen rögzített HOT X szett. Érdemes tovább böngészni az oldalt, hiszen a hamarosan megjelenő Anima Sound System - Tedd a napfényt…Hot X remixből is meghallgatható egy kis ízelítő. Kellemes zenehallgatást!
Az új Budai & Vic bakelit és digitális EP a “Forever” megjelenése alkalmából első alkalommal hirdet remixversenyt Budai & Vic és a négyszámos EP-t megjelentető Cre8tion Records.
Órák vannak már csak hátra, és végre feldübörögnek a hangfalak a Hungexpo "D" arénájában, hogy végre kezdetét vegye a HYPERSPACE régóta várt, 15 éves születésnapi megarendezvénye.
2011. április 16-án kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb techno rendezvénye, a 15. születésnapját ünneplő HYPERSPACE. A HYPERSPACE 2011 -re január 15-én déli 12 órától megkezdődött az elővételes jegyek árusítása a Deadcode Produkció megújult jegyrendelő rendszerén keresztül, a www.deadcode.hu weboldalon. Január 17-én pedig az összes többi jegyértékesítő helyen is megvásárolhatóak lesznek a legendás rendezvénysorozat belépőjegyei.
2010-es eseményekről, trendekről és a szakma jelenlegi állapotáról beszélgettünk Chriss-el.
Közeleg Karácsony szent ünnepe. Az ünnep, melyet minden ember tiszta szívvel vár. Kiskorban azért, mert kapni jó. Középkorban azért, mert adni és kapni jó. Időskorban pedig azért, mert adni jó. A motiváció tulajdonképpen mindegy, hisz minden esetben a szeretet áll a középpontban és az, hogy boldoggá tegyük szeretteinket. Örömöt szerezni felemelő érzés. Pláne, ha ezt nem csak alkalmakkor teszi az ember. Igaz, mai rohanó világunkban eseményhez kötött minden…
A Snowattack egyedülálló a "hazai" fesztiválpalettán és nem csak a különleges helyszín miatt, hanem mert egyszerűen nem lehet beskatulyázni. Náluk a zenei stílusok jól megférnek egymás mellett, legyen az breakbeat, house, techno, R'n'B vagy hip-hop. Egy ilyen rendezvény line up-jából nem maradhatott ki Afrojack, aki garantáltan megrengeti az alpesi hegyeket a lavinaindító Bangduck-kal.
Ismét egy sikeres jótékonysági bulit tudhatunk magunk mögött, ugyanis péntek este közel 800 fiatal gondolta azt, hogy a bulizás mellett jótékony célokat is támogatna a belépőjével. Így nem kevesebb, mint 600.000 Ft.-ot sikerült összegyűjtenünk és ezzel támogatnunk a Kék Madár a beteg gyermekekért alapítványt, a Szegedi Gyermekklinikát és a hartai közbiztonságért felelős szervezetet. Szeretnék egy NAGY-NAGY köszönetet mondani a közönségnek, a lemezlovasoknak, a Glass House Club csapatának, a médiának és mindenkinek akik támogatták a rendezvényünket. Jó érzéssel tölt el bennünket, az a tény, hogy közös összefogással és szeretettel szinte bármit elérhetünk, és ez a mai világban igen nagy szó!
Hot X hivatalos Soundcloud oldaláról letölthető a T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010 -en rögzített szettje.
….A csúcson vagy. A jeges szél az arcodba csap. Alattad a szédítő mélység és egy szinte függőleges hófal. Az adrenalin dübörögni kezd a véredben. Még egyszer ellenőrzöd a boardod és elindulsz. A világ megszűnik körülötted. Csak a siklás van... Az ugrás… Az érkezés… A lüktetés...Az őrjöngő tömeg tapsvihara hoz vissza a valóságba. Megint megcsináltad…..
A Veszprém környéki zenekarok hívószavára nagyszabású segélykoncert várja a segítő szándékú zenerajongókat október 31-én, a Veszprémi Arénában, ahol a hazai zenei élet több fontos és jól ismert szereplője képviselteti magát.
A 2010-es T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL line up-ja órára lebontva.
Augusztus 20-án alkotmányozó technogyűlést tartottak az Erzsébet téren, ahol a TTP facebook csoportjának tagjai like-jaikkal dönthették el, melyik dj csapat írja a technoalkotmányt. Az eseményen részt vett a Kétfarkú Kutya Párt főpolgármester-jelöltje. Schmitt Pál egyelőre nem reagált.
A szakma veteránjának a vokál és a vonósok hangszerelése tetszett meg a magyar Victor Macpherson „Usual Times” című trackjében, ezért elkészítette saját remixét, amely a nyár derekán lát napvilágot a Dowalve Records gondozásában megjelenő EP-n.
Az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválján RICHIE HAWTIN , ABOVE & BEYOND és PETE TONG mellett a fellépők névsorát tovább színesíti még az angol THE ADVENT és NIC FANCIULLI, a francia PAUL RICTH, valamint a németek legújabb felfedezettje REBOOT is.
Karányi Dani Fonogram díjas albumának, az Aerodynamicsnak legújabb, virtuális “kislemeze” , a Kőváry Zoltán és Fantom közreműködésével elkészült You Stop The Motion of Time, vezeti az MR2 Petőfi Rádió játszási listáját.
A napokban 5 éves szerződést írt alá hazánk egyik legsikeresebb lemezlovasa Chriss és a londoni Fabric Publishing.
Timewritert és Terry Lee-t utolérte a végzetük, a kialakult légi helyzet miatt kénytelenek felszállni a Frankfurt – Bécs Deep Train járatra!