Pulzar

Művész

The Bloody Beetroots

The Bloody Beetroots

A Bloody Beetroots mára egy világjelenség, melyet a dj és producer Sir Bob Cornelius Rifo működtet, a fellépéseken pedig társa Tommy Tea segédkezik.

A duo 2006 végén alakult, és árasztotta el brutálisan vad remixekkel a blogoszférát. Később olyan saját szerzeményekkel, mint a „Mac Mac” vagy a „Butter” elkezdett a két Venom álarcos olaszra komolyan felfigyelni a szakma és a közönség. Videojátékokban és amerikai sorozatokban tűntek fel a zenéik. Egyenes út vezetett tehát STEVE AOKI kiadójához, az amerikai DIM MAK Records-hoz 2007-ben.
Innentől kezdve pedig ontották magukból a pusztító slágereket. Három EP jött ki először, a „Rombo” (2008), „Cornelius” (2008) és a „Warp” (2009). Ebből a Cornelius és a Warp hamar a letöltési listák élére került, a Warp pedig világszerte a bulizó fiatalok himnusza lett. Ezen a ponton a Bloody Beetroots már sztárstátuszt élvezett, így az első albumuk („Romborama”) megjelentetése után egy igazi élő koncepció kialakításán dolgoztak. Zenéjüket egy újabb szintre és ismertségre emelték a „Warp 1977”-el, mely az eredeti szám újragondolása és előfutára volt egy felújított zenei koncepciónak.
Így jött létre a DEATH CREW 77, dobossal kiegészülve, gitárral, dj pulttal, élő énekkel. A trióvá bővült Death Crew 77 egy teljes értékű koncertélmény, úgy, hogy közben az attitűd nem változott: DESTROY! 

Archív partyajánlók

  • [2017-07-05] Balaton Sound 2017
    @ Zamárdi

    Idén július 5. és 9. között tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a legnépszerűbb Balaton parti fesztivál, azaz a Balaton Sound.
  • [2015-07-08] MasterCard Balaton Sound 2015
    @ Zamárdi

    A Nagyon Balaton rendezvénysorozat ötletgazdái és létrehozói – a VOLT Produkció két tulajdonos-ügyvezetője, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán - a 2007-ben életre hívott Balaton Sound-on keresztül kerültek szoros kapcsolatba a Balaton Régióval. Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő, immár MasterCard Balaton Sound nevet viselő esemény a hazai fesztiválszervezés egyik sikertörténete lett.
  • [2010-11-24] Noise Life Presents: The Bloody Beetroots Death Crew 77 live
    @ STUDIO (Events Hall)

    Hunyjátok be a szemeteket és képzeljétek el, hogy a MISFITS és a DAFT PUNK közös gyermeket vállal, és az egyesülésükből megszületik a világ leglázadóbb fattya. Egy punktól átitatott elektronikus energiabomba pont, mint a THE BLOODY BEETROOTS.
  • [2007-10-05] KOLLEKTIVA NIGHTS
    @ Merlin, Budapest

    A Kollektiva csapata a nyári szabadtéri mókák után - a TEST-tel közösen csillagtető alá hozott Ed Banger-buli Vicarious Bliss-szel, majd a PEP! magazin partija Surkinnal - október 5-én visszatér a Merlin falai közé, egy hatalmas, khmm, kollektív táncparkett-felszántásra.

Kapcsolódó cikkek

  • THE BLOODY BEETROOTS – ROCKSTEADY MINIMIX A SOUNDCLOUD-ON!

    Megérkeztek a remixei a The Bloody Beetroots legutóbbi világslágerének, a „Rocksteady”-nek! Az Ultra Records két kislemeznyi anyagot töltött meg a zúzós elektro-trash nóta legjobb feldolgozásaival. A dalt átértelmezők között találhatjuk Valentino Khan-t, Gigi Barocco-t, Dem Slackers-, vagy Shy KidX-et is.

Biográfiák

  • Garami

    Garami (polgári nevén Garami Gábor) 1987.04.17-én született Budapesten. Zene iránt való érdeklődése 11 éves korában feltűnt, már akkor próbált mixeket készíteni kisebb nagyobb sikerekkel.
  • Tebron

  • Antoos

  • Gabriel Miller

Zenei stílusok

  • Trance

    A trance az 1990-es évek kezdeti szakaszában kialakult zenei műfaj. Szülőhelyének Frankfurt tekinthető. Szerteágazó, és állandóan változó műfaj, melynek számos ágazata van.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó