Pulzar

Ren

DJ Ren 1995-96 táján ismerkedett meg a drum and bass-szel, magával ragadta a stílus újszerűsége, dinamikája, úgy érezte ez az a zene, amit eddig keresett. Ott volt az első hazai dnb bulikon, majd éveken át csak járta a különféle rendezvényeket, hallgatta a zenét, leste a DJ-k minden mozdulatát.

Türelmetlenül várta az újabb és újabb külföldi produkciókat, amik egyre szélesítették zenei látókörét. Úgy 1999 táján megkapta els? lemezét, Omni Trio emlékezetes Byte Size Life albumát díszdobozban. 2001 elején kölcsönkért lemezjátszókkal kölcsön lemezekkel próbát tett, hogy megvalósítsa, amit addig a dj-zésről gondolt - hamarosan a bakelitlemezek megszállottjává vált.

Néhány kisebb klub-fellépést követ?en 2001 telén a Nowsound által szervezett Ladies Night-ra hívták zenélni, ahol Spice, Dazee és Jo Jo Rock társaságában bizonyíthatta, hogy a gyengébbik nemnek igenis méltó helye van a DJ-társadalomban. Az ezt követ? néhány évben leginkább tanulmányaira koncentrált, de közben rendületlenül vásárolta a lemezeket, látogatta a bulikat, továbbra is együtt élt a szcénával. 4 éve úgy döntött, hogy a jelentősen megnövekedett lemezpark nem feltétlenül táncparkett-orientált darabjait is szívesen megmutatná a nagyérdeműnek, így a Törésponton elindította rádióműsorát Ren Radio Session néven, ahol a szcéna hazai jeles képvisel?it és olyan híres külföldi producereket, DJ-ket látott vendégül, mint 0=0, Young Ax, vagy Clever. Érkezésével a csapat új lendületre kapott, tevékenységüket egyre nagyobb elismertség övezi. A Töréspont Rádió mostanra kinőtte magát, Magyarország elsőszámú, kizárólag elektronikus zenét játszó netrádiójává vált és a zenei paletta továbbra is színesedik. Az utóbbi 4-5 évben - valószínűleg az Internet adta lehetőségeknek köszönhetően - felfigyeltek Ren-re a szervez?k határon innen és túl. Több külföldi szervezőgárda hívja estjeire többé-kevésbé rendszeresen pl. Ausztriába, Németországba, Szlovákiába, Romániába vagy Szerbiába. Itthon a legjelentékenyebb promóterek gyakori vendége, zenélt a Bladerunnaz, illetve a Drum Club bulisorozatain, Nowsound rendezvényeken, az ImpulseCreator által szervezett klubesten. Az egyre szaporodó vidéki szervezőcsapatoknál szintén előszeretettel játszik, visszatérő látogató Debrecenben, Szegeden, Egerben de megmutatta már a dnb-ről szóló elképzeléseit Kecskeméten, Pécsen, Gyöngyösön is. Fellépései során olyan külföldi DJ-k előtt játszott, mint DJ Storm, DJ Flight, Alley Cat, Logistics, Cyantific, Rohan, Fierce, Equinox, 0=0, Martyn és Dj Lee, Survival, Fracture és így tovább. Több exkluzív stúdiómix elkészítésére is felkérték, így a legnagyobb hazai drum and bass portálon, az Impulsecreatoron, illetve több hazai szervezőcsapat oldalán is találhatóak szettjei és havonta vendégeskedik a Tilos rádióban. Szabadidejében további erőfeszítéseket tesz, hogy hozzájárulhasson a hazai szcéna fejlődéséhez, a stílus népszerűsítéséhez, cikkei jelennek meg az Impulsecreatoron és a Freee magazinban, ösztönzi a feltörekvő tehetségeket, zenéiket bemutatja rádióműsorában. Zenei ízlése igen széleskörű, mind a tört, kísérletezős, mind pedig a táncparkettre való, a közönséget megvadító zenék között talál olyat, amit szívesen játszik. Örök kedvencei Photek, Source Direct, Ed Rush & Optical, Rufige Kru, Hidden Agenda, a kezdetektől a mai napig különös figyelmet fordít Paradox, Dillinja, Marcus Intalex, Seba, Calibre, Digital & Spirit, Jonny L, Total Science (Q-Project) megjelenéseire. Bulikon a fent említetteken túl a liquid vonalat preferálja, többek között Logistics, Commix, Cyantific zenéit játsza, míg rádióműsoraiban rengeteg Fracture & Neptune, 0=0, Polska, Macc, Dj Trax, Equinox, Breakage, Fanu, Martsman és ICR hallható. Mostanában nagyon ígéretesnek tartja olyan "új" producerek munkáit, mint Alix Perez, Atlantic Connection, Break, DJ Vapour, Lynx, Icicle, Spectrasoul, Theory, Cycom, Sub, Insight, Furney, Snaper, NSF Crew, Con.struct, Mendelayev, Selector Moldy és így tovább.

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Szeptemberfest és szülinap az Instanban

    Az Instant Art Bar Wood idén kapja meg, vágja fel és osztja szét harmadik születésnapi tortáját. Szokásához híven az ilyenkor szokásos alapmodell ellenében nem öregszik, hanem ismét felfrissül, megújul. Budapest belvárosának eddig is egyik legnagyobb „elvarázsolt erdeje” az eddig meglévő 3 koncert/tánc-terme, 6 bárja, és 14 házibulija mellé ismét kitalált valamit a tökéletes kikapcsolódás érdekében.

Biográfiák

  • The Hacker

  • Spinline

    A háromtagú Spinline a mélyebb, minimalista drum and bass híve, legalábbis a stúdióban.
  • Tactile

  • Miss Kittin

    Elektronikus zenei karrierje, a kezdeti szárnypróbálgatásokat követően 1996 nyarán indult el igazán. Marseille-ben megismerkedett DJ Hell-lel, aki épp akkor alapította meg a kiadóját, az "International Deejay Gigolos"-t.

Ajánlott lemezek

  • SKC / Dis

    A hazai Tactile csapat kiadója igyekszik fekvonultatni a magyar előadók legfrissebb zenéit, nincs ez másképp most sem.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó