Pulzar

Realistic Crew

Az együttes központi magját a közel tíz éve együttműködő Vranik
Krisztián (Krizsó) – Kalotás csaba páros alkotja.

Bár dalaikat a mai napig külön – külön írják, a végeredmény mégis egységes és harmonikus egész. Akkor váltak ismertté, amikor a 36. magyar filmszemle győztes alkotása a fekete Kefe lett, amelyhez nem kis mértékben Krizsó és Csabi is hozzájárult, hiszen a film zenéjét ők készítették.

Az első sikerek után megjelent testiles&growgrow című első ep-jük még pusztán szólóanyagaik összekapcsolásából született. a lemezt a londoni sonic 360 kiadó Nagy Britanniában is megjelentette, Krizsóék később kétszer koncerteztek is a brit fővárosban.

Hosszú út vezetett odáig, míg valódi együttes szerveződött köréjük. Amikor felvetődött bennük a koncertzenekar ötlete, nem tervezték meg előre, hogy melyik posztra melyik játékost hozzák a csapatba. Budapest jellemző alternatív helyszínein lépésről lépésre bővült ki a csapat, Kárpáti Dodi (trombita), Hegyi Dávid (zongora), Márkos Albert (cselló), dJ Palotai rewind partisorozatáról ismert mcZeek és a magyar underground dívája, Berger Dalma (ének) - akit a kritikusok Björkhöz,Roísin
Murphyhez és Linda Perryhez hasonlítanak - csatlakozott hozzájuk.

Archív partyajánlók

Zenei stílusok

  • Slide

  • Dub

    A dub egy létező szám változatának tekinthető, amely általában kihangsúlyozza a dobot és a basszust; a keletkező hangzás népszerű a jamaicai sound systemek tagjai körében.
  • Trip-hop

  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Experimental

    Kísérleti elektronika.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó