Pulzar

Pluto Project

A Pluto Projectet Balogh Gyula és Kiss Gábor alapította 2002-ben. (Nem sokkal ezután létrehozták a Chameleon Records-ot, hogy a saját zenéjüket maguk tudják kiadni, valamint, hogy mások számára szervezési segítséget adhassanak.)

A Pluto Project fő összetevői a downtempo , dub, electronica egy kevés pszichedeliával meghintve. A srácokra jellemző a zenei kaland és a kísérletezés.

Az évek alatt sok énekessel és vendégzenésszel működtek együtt szerte a világban, Ausztriától Jamaicán keresztül Kolumbiáig. Valódi kozmopoliták.

 

Nem kapkodták el második albumuk, a One Dirt felvételeit, de a 2002-es debütálás után, idén végre friss anyaggal jelentkeztek. A közben eltelt idő alatt azért történt velük egy s más; az előző nagylemezt 2004-ben újra megjelentette a német Black Flame Records, és a számok nagy része külön-külön is feltűnt egy jó pár nemzetközi válogatáson. Visszatérve az új anyaghoz, elmondhatjuk, hogy sikerült ott felvenniük a fonalat, ahol előző alkalommal letették. Megőrizték egyéni hangzásukat, a zenék most is a downtempo-dub-reggae-latin keverékből formálódtak, többrétegűek, mélyek, békét és nyugalmat sugároznak. Ezen túlmenően eredményesen mozdultak el a strukturáltabb dalszerkezet irányába. Majdnem mindegyik számban más-más vendégénekest hallhatunk a világ különböző vidékeiről. Mindannyian tapasztalt, tehetséges arcok, akik tetemes mennyiségű érzelmi munícióval töltötték fel a lemezt. A legtöbb dalban a jamaikai Natasha Vigille szerepel; ő énekel a nyitó Breath Againben, a Strangerben, és a Callinban, utóbbi a korong egyik legjobb darabja. A nu roma !DelaDap ex-énekesnője, Stoika Melinda a Mangesben tűnik fel, ami szintén kiemelkedő alkotás lett. A karakteres hangú lányok mellett férfi vendégénekesek is teret kaptak a korongon, amíg a szintén Chameleon Records-os Tumba y Quema vezetője Dely Dávid az El Etilicoban és a Negraban hallható, addig Bryant Goodman valamint General Maans a P.e.a.c.e.-ben énekel. A One Dirt-ből egyszerűen árad a „positive flow“. Erősen ajánlott anyag rohanó világunkban!

Zenei stílusok

  • Dub

    A dub egy létező szám változatának tekinthető, amely általában kihangsúlyozza a dobot és a basszust; a keletkező hangzás népszerű a jamaicai sound systemek tagjai körében.
  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • DownTempo

Biográfiák

  • Dave Clarke

    “Kalóz vagyok és őrzöm a zsákmányomat”, mondja Dave Clarke vigyorogva. A BowWowWow-t idézi, konkrétan a ‘C30, C60, C90, Go’ című számot, mely egy harminc éves tribal punk óda . A holland rádió stúdiójában hátradől forgószékében, a hangpult előtt, egy különös vizuális elemekkel díszített, precízen design-olt fekete-króm szobában. A BowWowWow úgy került szóba, hogy Dave a bakelit-fetisizmusáról beszélt, a 12”-esek illatáról a lemezboltokban, bár ezt a formátumot ő maga már nyolc éve nem használja professzionális minőségben.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó