Pulzar

Paul Ritch

A tősgyökeres párizsinak számító Paul Richard, azaz Paul Ritch a 2000-es évek elején kezdett komolyabban érdeklődni az elektronikus zenék iránt. Először egyszerű partizóként járta a jobbnál-jobb párizsi bulikat, leginkább Dave Clarke, Richie Hawtin valamint Marco Bailey zenéje nyűgözte le ezidőtájt.

 Ahogy hallgatta-figyelte a világsztárok játékát egyre inkább érlelődött benne az elhatározás, hogy ő is ezt szeretné csinálni. Hamar felismerte, hogy minőségi saját produkciók nélkül lemezlovasként sem juthat messzire, ezért kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektetett a zeneszerzésre.

2006 novemberében, alig 23 évesen, a berlini Resopal Schallware kiadónál már le is tudta első hivatalos lemezmegjelenését. A debütáló EP olyan fogadtatásban részesült, amire Paul talán a legmerészebb álmaiban sem mert gondolni: a „Samba” címre keresztelt négyszámos maxi címadó dala azonnal underground siker lett, a szakma pedig egy csapásra megjegyezte a Paul Ritch nevet. Lee Burridge-nek például annyira megtetszett a dal, hogy felbiggyesztette a „Balance Issue 12” mixére, de hasonlóképp tett a Layo & Bushwacka! duó is, akik a „Global Underground 33: Rio”-n használták fel.

Nem kétséges, hogy ilyen erőteljes kezdéssel Paul igencsak magasra tette a mércét, a hirtelen ráirányuló figyelem pedig megerősítette abban, hogy érdemes a pályán maradnia. Ennek megfelelően még nagyobb elánnal vetette bele magát a produceri munkálatokba, friss és modern hangzású technója pedig egyre több kiadó érdeklődését keltette fel. Következő megjelenéseire már a hírneves berlini Get Physical labelnél került sor. Előbb honfitársával, Anthony Collins-szal közösen felvett „Fortuna” EP, majd a 2007-es nyár nagy slágere, a stílszerűen „June” címet viselő két számos maxilemez jelent meg a Booka Shade és MANDY által vezetett kiadónál. MANDY nem is habozott feltenni a „June”-t a Mixmag-nek készített „Ibiza 07” mixére, John Digweed pedig a kiadvány második, „Messene” címet viselő trackjével tette ugyanezt a „Transitions” harmadik részének összeállításakor.

2008-ban elstartolt Paul saját kiadója, a Quartz Music, s már itt láttak napvilágot következő bombasikerei, a „Split The Line” Dubfire Remixe, illetve a „Walk The Line”. Utóbbi felvételt többek között Pete Tong is előszeretettel pörgette, mi több, a house-legenda „Future Classics 2009” című válogatás-mixalbumán is helyet kapott.

A közelmúltban főleg a svéd Drumcode labelnél megjelent szerzeményeivel irányította magára a reflektorfényt, többek között ő lehetett az egyik szerencsés, aki feldolgozást készíthetett Adam Beyer kultikus „Remainings” albumának új kiadására. Paulnak tehát extra rövid idő leforgása alatt sikerült kivívnia a legnagyobbak elismerését és támogatását, miközben olyan neves rendezvényeken és klubokban bizonyíthatott a közönség előtt is, mint a Detroit Electronic Music Festival, a Pacha New York, London csúcsklubja, a Matter, vagy az Awakenings fesztivál.

https://soundcloud.com/paulritch

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

Kapcsolódó cikkek

  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010 LINE UP

    A 2010-es T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL line up-ja órára lebontva.
  • BÓNUSZ Fesztivál 2010 – újabb nevek !

    Az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválján RICHIE HAWTIN , ABOVE & BEYOND és PETE TONG mellett a fellépők névsorát tovább színesíti még az angol THE ADVENT és NIC FANCIULLI, a francia PAUL RICTH, valamint a németek legújabb felfedezettje REBOOT is.

Biográfiák

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó