Pulzar

Művész

Makkay

Makkay

A Super Sonic fénykorában még partizóként ismerkedett meg az igazi techno zenével és Gregával, valamint az ottani dj-kel.. ’98. november 28.-án az ő felkérésükre zenélt életében először a legendás klub falai között. A sikeres fellépés után, megszaporodtak játszási lehetőségei, de a katonaság félbetörte a zenei szakmában való menetelését.


Leszerelés után szinte előröl kellett kezdenie mindent, hiszen ekkor zárták be a Sonic-ot. A Steve-vel.való kapcsolata révén  jutott el először a Kashmir-ba., ahol a mai napig jól ismert lemezpürgető. .

A Dope Dimension néven jelentkező partisorozat rezidense lett, melyen olyan elismert nevekkel játszott együtt, mint:: Dj. Boss, Alex Red, Adelic, a magyar vonalból pedig:a Deadcode csapat tagjaival és Budaival.

Ezek után Králl Zolival együtt folytatták a Recreation sorozatot, melyen Steve és Acid FX társaságában vállalta a rezidensi feladatokat. Sikereiken felbuzdulva úgy érezték, kinőtték az akkori helyszínt, és egy exkluzív, szokatlan helyszínen, a Szúnyog szigeten rendeztek partyt, a hazánkban első ízben játszó Felix Kröcher ill. B.D. Funkstar főszereplésével. A rendezvény sajnos a Recreation sorozat hosszú idejű “hiberlálását” vonta maga után…

Azóta Simon segítségével a DirtyBass csapat hasonló nevű rendezvényein, valamint a Listen To The Thechno bulikon pakolja a lemezeket, és a DirtyBass sorozatnak szervezte meg 2005 január 15.-én a zenei látásmódját  nagyban befolyásoló dj-producerr által fémjelzett rendezvényt is: Lars Klein Kashmir klubbos fellépését…

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • Dyed Soundorom

    Több, mint négy év telt el azóta, hogy a magyar Dyed Soundorom rajongók első kézből élvezhették kedvencük bűvészkedését a DJ pultban. Azóta a párizsi house-betyár neve világszerte ismerté vált – zenélt a berlini Panoramabartól elkezdve, a tokiói Warehouse 702-n át, a londoni Fabricban, a leedsi Loucheban, és folytathatnánk a sort – majd 2010 nyarán rezindensé nőtte ki magát a legendás ibizai Circoloco @ DC10-ben.
  • Steve Bug

  • Jay Tripwire

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Full-on

  • Jazzy House

  • Hard Techno

    A kilencvenes évek közepén, Németországban kialakult stílus a korai, monoton techno hangzást vegyítette a hardcore producerek által alkalmazott technikákkal. Kialakulása erőteljesen összeköthető a Schranz alapjaival.
  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó