Pulzar

Jansky

Turjánszki "Jansky" Gyuri
1968-as születésű. Rock zenén nevelkedett, nagybátyjai vadmotorosok voltak akik a narancssárga levehető tetejű Tesla lemezjátszó hangszóróját a fülüknél tartva üvöltötték a SKORPIÓ dalokat.

Lételeme mindig is a szórakoztatás volt.

 

Indult a nagypapa előszobafüggönye mögül kibújó kisóvodás az addig tanult (és a Csepel Autógyár névadó ünnepségein sikerrel előadott) versekkel, dalokkal történő családtag tapsoltatással, majd az általános iskolai teadélutánok orsósmagnó csévélései és néhány autóbuszos osztálykirándulás kazettás magnós zenei aláfestésének megtervezésén keresztül a tizenéves kori, Moszkva térről csent házibuli címek bármelyikén, a helyi kazetta helyére saját összeállítás becsempészésével egészen az 1999-es halásztelki Goa party-ig, ahol elso valódi Dj szettjét adta, persze a nem odaillő Jazz'n'Bass műsorával, ami azt eredményezte hogy a következő party-n már "saját" különálló színpadot kapott ahol o állíthatta össze a nyugisabb elektronikus zenét játszó dj-k egész estés line up-ját.

 

Vonzalma az elektronikus zenék felé egy salgótarjáni rokoni látogatáson történő bakelit lapozgatás során kezdődött, amikor a napközben tovább lapozott szovjet pantomim társulat lemezének tűnő piros borítójú korongról estére kiderült hogy a KRAFTWERK Man Machine című lemeze.

Hangminősége miatt imádja az elektronikus zenéket és az 1985 ös budapesti Chick Corea Electric Band koncert óta a jazz-t is, e miatt keresi az olyan lemezeket (legyen az Minimal, Deep House, Garage, vagy Drum'n'Bass) melyekben valami fender zongorás jazz harmónia, vagy latinos basszus esetleg saxofonszóló megjelenik. Ha nem jelenik meg akkor baráti köréből válogatott jobbnál jobb jazz muzsikusokkal színesíti dj-szettjét, s a hosszabb daloknál basszusgitáron is belepenget.

 

Saját elektronikus produkciói: poop, minimalien, filterman, the neumatic.

 

Dj név választása családnevének leegyszerűsítéséből adódott, de egy kis internetes nyomozással érdekes párhuzamot találhatunk:
"KARL JANSKY forgatható antennájával detektálja a tejútrendszer rádiósugárzását. Munkásságának köszönhetően az élő rádióforrások mértékegysége az "1 JANSKY" lett."

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • Matt-U

  • Zefyr

  • Ozon

  • Dork

  • Hruscsov

  • Wegha

  • Cadik

    Séfel Pál, azaz Cadik nevét a magyarországi dj-kultúra első generációjának és a kortárs zenék népszerűsítésének kontextusában szokás emlegetni:
  • Palotai

    Az atléta alkatú dj már tíz éve van a ringben, és még sosem akadt, aki padlóra küldje. Persze nehezen akadna ilyen, és nem csak a lemezek felkutatásával és lejátszásával töltött órák terén szerzett behozhatatlan előnye miatt.
  • Sakál

  • Grasshop

    Grasshop nevű szöcskénk tehát DJ-ként, promóterként és egy saját maga alapította online zenei magazin szerkesztőjeként tevékenykedik.
  • Isu

  • Sinko

  • Norm

  • Sickboy

  • Naga

    Polgári nevén Fejér Balázs. A nyolcvanas évek végén került szorosabb kapcsolatba a zenével, Iván Lendül nevű zenekarával a Nap-Nap fesztiválon mutatkozott be. Egyik alapítója volt a Tilos Rádiónak, és a Törökfürdő magazin techno oldalait szerkesztette.
  • Mango

  • MC Busa

  • MC Colombo

  • Mc Kemon

  • Reakthor

  • LA King

  • Oleg

  • Kalt

  • Wamzer

  • Vityoo

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó