Pulzar

Eric Sneo

Eric Sneo - Az elektronikus zene a lélek egyfajta tükre, mint ahogy az energia egyik kifejezésmódja is egyben. Eric Sneo már egészen fiatal korában elkezdte építgetni zenész karrierjét, zongorán, dobon, és egyéb hangszereken tanult játszani. Annyira lenyűgözték az elektronikus hangzásokban rejlő lehetőségek, hogy már 12 éves korától kezdve elkezdett szintetizátorokat vásárolni. Ezen az úton haladt tovább a mainzi zenefőiskolán is, ahol szintetizátorokon, különféle ütös hangszereken folytatta gyakorlatait, és kitanulta a pop és jazz zenék minden csinját-bínját.

 Tinédzserként gyakori látogatója volt a legendás frankfurti Omen klubnak, ahol Sven Väth szettjeit hallgatva végleg megszilárdult Ericben az elektronikus zenék és a techno iránti elkötelezettség. 1995-ben, barátja, Andy Düx segítségének köszönhetően sikerült szakmai gyakorlatra bekerülnie az Overdrive stúdióba. Ugyanebben az időszakban megkezdte hangmérnöki tanulmányait a frankfurti Hangmérnökképző Intézetben.

1998-ben rezidens dj-je lett Németország egyik legnépszerűbb techno klubjának, a Palazzo-nak. Ezen idő alatt teljes mértékben kihasználta a lehetőségeket, hogy kifejlessze saját stílusát és tökéletesítse technikáját. A Palazzoban alkalma nyílhatott játszani nemcsak Németország, de az egész nemzetközi szcéna legjobbjaival, mint például Jeff Mills, Sven Väth, Chris Liebing, DJ Rush, Monika Kruse, vagy Thomas Schumacher. 2002-ben ugyancsak a Palazzoban beindította önálló klubestjét, a 'Tanz Der Familie'-t.

Szintén a 2002-es esztendőben alapította meg Udo Niebergall közreműkédésével a Beatdisaster, és Masters Of Disaster kiadókat. A két label az évek során amellett, hogy platformot biztosított Eric saját megjelenéseinek, olyan nagynevű művészek kiadványait is gondozza, mint Gayle San, The Advent, Chris Liebing, DJ Rush, Hertz, vagy a Tube Tech. Elkötelezetten támogatják a magas minőséget képviselő techno zenéket, s ennek (is) köszönhetően világszerte sikeressé tették mindkét lemezkiadót.

2003-ban elkészítette máig talán legnagyobb slágerét, a 'Ciao Bella'-t, amely DJ Rush hathatós támogatásával a nyár egyik legnagyobb klub slágerévé avanzsált. A táncparkettek zúzását tovább folytatta, s olyan neves kiadóknál tette le névjegyét, mint a CLR, a Terminal M, a Le Petit Prince, a Kiddaz FM, vagy a Compressed. Mindezeken felül remixeivel is zajos sikereket aratott és a szakma tiszteletét is sikerült kivívnia. Remixei többek között olyan nagyságok munkáihoz fűződnek, mint Mauro Picotto, Chris Liebing, DJ Rush, Hertz, Tom Wax, The Advent.

Első szerzői nagylemeze 2004 márciusában látott napvilágot Monika Kruse Terminal M kiadójánál. A 'Slave To The Beat' névre keresztelt anyag a techno zenék széles spektrumába enged betekintést és egyúttal hű tükörképe Eric elektronikus zenék iránti szenvedélyének. Második teljes hosszúságú albuma, a 'Let's Go Techno' megjelenése 2007 tavaszára datálódik, mégpedig saját, Beatdisaster kiadójánál. Az album legendás címadó dala pillanatok alatt techno klubhimnusszá vált, és ezzel Eric karrierje is újabb nagy lökést kapott. Fergeteges, elektronikus dobjátékával megvadított élő fellépéseinek köszönhetően világszerte roppant keresett művész lett, és olyan országok fesztiváljainak és klubjainak gyakori vendége lett, mint Brazília, Spanyolország, Anglia, Olaszország, Belgium, Franciaország, vagy éppen Magyarország, a teljesség igénye nélkül.

Archív partyajánlók

  • [2011-02-26] techON vol 2. - Let's go techno!
    @ Beat, Budapest

    Február 26-án, szombaton a Beat Club falain belül folytatódik a hamisítatlan techno ütemek rajongóinak szánt partisorozat, a TechON. Az új esztendő első számottevő techno klubrendezvényére a szervezőcsapatnak a kiváló hazai felhozatal mellett ERIC SNEO, és a Magyarországon először fellépő INDUSTRIALYZER személyében két igazi nemzetközi nagyágyút is sikerült elcsábítania.
  • [2007-10-13] GAZOMETER – THE ARMAGEDDON!
    @ Gasometer-Bécs-Ausztria

    Az alcím mindent elárul! Október 13-án több hónap szünet után újra teljes- és újult erővel támad a bécsi Gázgyár, hogy a technokratákat maximálisan elkápráztassa! DAVE CLARKE, ADAM BEYER, THE ADVENT –live, MARCO BAILEY, ERIC SNEO, SVEN WITTEKIND, FELIX KRÖCHER és SUTTER CANE osztása.

Kapcsolódó cikkek

  • Eric Sneo interjú

    A Február 26-án, a Club Beat "Let's Go Techno" rendezvény egyik nemzetközi sztárvendégével, Eric Sneo-val sikerült egy e-mail interjút készítenie a partit szervező csapatnak.

Zenei stílusok

  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott letöltések

  • [2012-01-16] Collective Machine - January 2012

     Collective Machine January 20121.Jose M & Taco Man-From Apes To Humans (Original Mix) The Room 2.Kenny Ground-Sugar (Dj Max Remix) Elegant Bit 3.Smoke Sykes-Full Of Life (Hollen Remix) Variante Music 4.DJ Wld-For Your Play (Original Mix) Jonk Records 5.Alex Gori-Arumba (Original Mix) Diva Records 6.Todd Terry and Davide Benedetti-You Can't Do This (Original Mix) Cadenza 7.Ron Costa-Crackhouz (Original Mix) Monique Spéciale 8.Hollen-Cuano El Ritmo (Maximiljan Remix) Prospect Records 9.Matt Klast & Sebastian Diossa-Malecom (Original Mix) Attary Records 10.DJ Wld-For Your Play (Danny Serrano Remix) Jonk Records 11.Ahautzab-Dance Everybody (David Glass Midnight Remix) Prospect Records 12.Filsonik-Tamur (Original Mix) Desolat 13.Hollen-Frankus (Collective Machine Remix) Potobolo Records 14.Jairo Delli-BB Music (Dubtechie Remix) Six Sound Records 15.Hollen & Collective Machine-Junction (Original Mix) Unsigned 16.Collective Machine-Mr X (Original Mix) Monique Spéciale 17.Collective Machine-Rollercoaster (Original Mix) Monique Spécialewww.facebook.com/Collectivemachine
  • [2004-01-20] 2003.05.09. Beszélgetés #3

    23 perc, 14 Mb

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó