Pulzar

Művész

Bioground

Bioground

Állítólag ha az elektronikus zenét és a biotechnológiát kombinálni kellene, akkor Luis Novo lenne erre a legalkalmasabb. Hogy ez a tudományos állítás mennyire igaz vagy sem, talán nem is olyan fontos, hiszen a fiatal portugál tehetség pályafutása különösebb tudományos kísérletek nélkül is igen csak figyelemre méltó.

Napjaink egyik legsokoldalúbb producere, olyan előadók hatására kezdett komolyabban a zenével foglalkozni, mint a Kraftwerk vagy Vangelis, de nagy hatással volt rá a ’80-as évek szintipop együttese, a Duran Duran is, hogy aztán a kilencvenes évek elején teljesen elvarázsolja CJ Bolland.

Talán pont e sokoldalú rajongásnak köszönhető, hogy több elektronikus zenei műfajban is igen otthonosan mozog. Az utóbbi években nem kisebb nevekkel dolgozhatott együtt, mint a Deep Dish, Danny Howells, Matthew Dekay, Eric Kupper vagy Sasha, és olyanokkal osztozott a világ különböző színpadjain, mint a Faithless, Dennis Ferrer, Gus Gus, Xpress 2 vagy az amerikai lounge sztár csapat, a Thievery Corporation.

Az elmúlt nyarat pedig már Ibizán töltötte, persze nem nyaralás céljából, hiszen a Café del Mar teraszán a fantasztikus napfelkelték mellett ő volt a fő látványosság.
A budapesti fellépés napfelkelte nélkül valószínűsíthető, de az bizton állítható, hogy zenéje nem csak a tengerparton, hanem bárhol a világon megérint mindenkit, aki fogékony a szépre.

A DJ-zés mellett az évek folyamán a producerkedés sem szorult háttérbe egy pillanatig sem, bizonyíték erre a “Affinity”, a “Cinnamon”, a “Get Busy Yo” vagy a “Smooth Summer Nights slágerek, amelyek sok helyen nem csak a klubokban, de a rádióadókban is megállták a helyüket.

Kapcsolódó cikkek

  • Bioground hírek

    Bizonyára sokaknak nem mond semmit a név: Bioground, pedig a portugál úriember sokak szívébe belopja majd magát, ha picit jobban megismeri a hazai közönség.

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Breaks

  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Euro-Trance

  • Trance

    A trance az 1990-es évek kezdeti szakaszában kialakult zenei műfaj. Szülőhelyének Frankfurt tekinthető. Szerteágazó, és állandóan változó műfaj, melynek számos ágazata van.
  • DownTempo

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Electro

  • Tech-house

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Observer

  • Kornél

    Kornél 1983-ban született,és már elég korán szerencséje volt belefülelni a house világába.
  • Bergi

  • Palotai

    Az atléta alkatú dj már tíz éve van a ringben, és még sosem akadt, aki padlóra küldje. Persze nehezen akadna ilyen, és nem csak a lemezek felkutatásával és lejátszásával töltött órák terén szerzett behozhatatlan előnye miatt.
  • Erká

  • Paul van Dyk

    A dance műfaj rajongói Paul van Dyk-ot 2005-ben a Világ Legjobb DJ-jévé választották a DJ magazin Top 100 listáján. A Grammy díjra jelölt művész, zeneszerző, producer és politikai aktivista az első helyezettnek szóló díjat a londoni Ministry of Sound Clubban megrendezett ünnepségen vehette át.
  • Kühl

    Kühl Tamás 1970. május 27.-én született Budapesten, tíz éves kora óta a zene a hobbija, először lemezjátszók mögött 1985-ben állt, akkor még funky és hip-hop lemezeket pörgetve. 1993-ban a Randevú lemezlovasa, ahol először találkozik a house zenével.
  • Baobinga

Helyszín

  • Syma

    Sport és rendezvényközpont.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó