Pulzar

Művész

Bad Company

Bad Company

A Bad Company amióta létrejött azóta kizárólag a drum and bass legnagyobb neveivel lehet egy lapon említeni.

A hőskorból elég csak a mai bulikon is állandóan felbukkanó The Nine, Pulse, Four Days felvételekre, vagy egy későbbi periódusból a Nitrous, Oxygen, Dogfight, Planet Dust számokra gondolni. A négyesfogat évről évre népszerűbbé vált, a csúcspont talán a raggás 'Mo Fire', amely az összesített brit toplista 21. helyéig kúszott, a tánczenei listán pedig letaszította Jacko-t az első helyről. Nemsokkal később az általuk alapított BC Authorised label került a középpontba, a kiadó sikerre vitte az osztrák D.Kay 'Barcelona' című likvidjét. Néhány nagyszabású terv - zenekari felállás és turné -, és egy harmadik nagylemez után a Bad Company szétszéledt, Fresh és D-Bridge már szólókarrierbe kezdett, míg Maldini és Vegas BC UK néven továbbra is életben tartja a csapatot. Az e néven kiadott Bullet Time EP egyben visszakanyarodik a kezdeti Bad Company hangzáshoz, majd még D-Bridge-el együtt, a BC nyithatja a Metalheadz Platinum sorozatát a 'True Romance'-szal. Maldini és Vegas mindeközben létrehozta a BC Presents kiadót is, amelyen már befutott haverjaik mellett az általuk tehetségesnek ítélt, főként nem szigetországbeli producerek (Noisia, The Upbeats, State of Mind, Body & Soul) munkáinak biztosítanak méltó helyet. Az ő biztos kezüket dícséri a Bad Taste válogatás, amelyen az említettek munkái mellett, saját dolgaik is helyet kaptak.

Fresh - https:/​/​www.facebook.com/​djfresh
Vegas - https:/​/​www.facebook.com/​officialvegasbtr
Maldini - https:/​/​www.facebook.com/​MALDINI.BCUK
D-Bridge - https:/​/​www.facebook.com/​dbridgemusic

Archív partyajánlók

  • [2024-02-23] Bladerunnaz 25 History
    @ Akvárium Klub

    Bladerunnaz 25 History: DJ Marky & Stamina MC, Bad Company UK, Total Science, Loxy & Ink, DJ Lee 25 éves a Bladerunnaz! A jeles alkalomból két születésnapi bulit is szervezünk, egy Future editiont és egy History editiont.
  • [2019-12-28] Bladerunnaz ★ Ed Rush ★ Kemal (Konflict) ★ Bad Company UK
     

    A Bladerunnaz 20. évének utolsó bulijával visszarepítünk mindenkit a kezdetekhez. Sokan a '98-as PeCsás Ed Rush bulin fertőződtek meg a drum & bass vírussal, ezért nagy örömünkre szolgál, hogy a záróbulin ismét classic szettel örvendeztet meg minket.
  • [2018-06-01] MaxDnb :: Bad Company UK
     

    Nyár? Szabadtér? Drum & bass? Igen! Idén nyáron rendszeresen, nagyjából kéthetente szabadtéri bulikkal jelentkezünk a Barba Negra Trackben. A bulik nem ragadnak le egyetlen irányzatnál, egy este több stílusirányzat is képviselteti magát. Reméljük mindenki talál magának kedvére valót a külföldi és hazai felhozatalból.
  • [2014-12-27] Budapest Jungle: BAD COMPANY UK (Classic set)
    @ Akvárium Klub

    Budapest Jungle pres. BAD COMPANY UK
  • [2007-02-17] Bladerunnaz with DJ Friction
    @ Events Hall, Budapest

    Nyolc éve már, hogy néhány lelkes fiatal úgy gondolta, hogy drum and bass bulikat szervez majd Budapesten. A zenefanatikusokból, lemezgyűjtőkből, DJ-kből álló kis csapat Ridley Scott klasszikus filmje után felvette a Bladerunnaz nevet, első bulijukat '98 decemberének végén tartották a Boulevard Café-ban, ahol egy ideig rendszeresen mentek a Bladerunnaz estek.
  • [2005-12-31] Bladerunnaz New Years Eve
    @ Citadella, Budapest

    Immár 2001. óta hagyomány, hogy a szilveszteri drum and bass-t a Bladerunnaz szállítja. Idén december 31-én sem lesz ez másként, a helyszín ezúttal a Citadella, a sztárvendégek pedig a a keményvonalas Bad Company UK, a bohóckodós Twisted Individual és a mindig kiválóan válogató DJ Lee.

Zenei stílusok

  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó