Pulzar

Anima Sound System

Az 1993-ban alapított Anima Sound System vitathatatlanul az ország
legismertebb és legnagyobb sikerű elektronikus zenekara.

A Prieger
testvérpár álatal alapított együttes Magyarországon az elsők között
emelte be zenéjébe a dub-, dancehall- és drum and bass-elemeket.
Mindezeket egyedülálló módon ötvözte a magyar, roma és zsidó
népzenei hagyománnyal, túlzás nélkül forradalmian új hangzást és
zenei gondolkodásmódot teremtve.

A nemzetközi áttörés 1996-97 tájékán következett be, amikor az Anima
két "megaslágerrel" ejtette ámulatba Európát. Ettől kezdve állandóak a
meghívások, a fesztiválszereplések, számaikhoz olyan producerek és
előadók készítettek remixeket, mint a Transglobal Underground, a De-
Phazz, Terry Lee Brown Jr., illetve olyanokkal dolgoztak együtt, mint az
Asian Dub Foundation vagy újabban az Oi Va Voi. 1998-ban
kísérőzenét írtak Salamon András Közel a szerelemhez című filmjéhez.
Eközben a tagok számos egyéb zenei projekten is dolgoztak, illetve
produceri feladatokat vállaltak.

A 2004-es év látszólag erős törést okozott az Anima Sound System
életében, az év őszén ugyanis a zenekar énekesnője, Németh Juci,
ileltve Prieger Szabolcs kiváltak az együttesből. Az Anima új tagokkal (A
DJ Vadimmal és Roots Manuvával együtt dolgozó MC Jezzel és a fiatal
énekesnővel, Kása Julival) kiegészülve új album munkálataiba fogott,
melynek felvételein sztárvendégek sokasága fordult meg. Az új Anima-
albumon közreműködik Heidi Levo, a Cinematic Orchestra énekese, a
kiváló MC, JC-001, aki George Clintonnal, Stinggel, Natacha Atlasszal és
a Peuple de l'herbe-bel dolgozott együtt, illetve Najwa Nimri, a Szex és
Lucia, Az északi sarkkör szerelmesei című filmek sztárja, aki nemcsak
színész-, de énekesnőnek is kiváló, nem mellékesen pedig Noam
Chomsky, a neves és elkötelezett nyelvész is hallható a lemezen. Külön
érdekesség, hogy a Beatles Revolution című dalának kannareggae-
feldolgozása is rákerült az albumra.

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Árral Szemben

    A Veszprém környéki zenekarok hívószavára nagyszabású segélykoncert várja a segítő szándékú zenerajongókat október 31-én, a Veszprémi Arénában, ahol a hazai zenei élet több fontos és jól ismert szereplője képviselteti magát.
  • DumDum rossz időben is sár és esőmentesen!!!

    Felkészültek a DUMDUM szervezői az rossz időre, lefedik az egész püspökerdőt!!!
  • Európai Anima-megjelenések

    Az Anima ugyan csak másfél hónap múlva indul turnéra, de addig is itt vannak a legújabb, különleges lemezmegjelenési hírek a csapat háza tájáról. Megjelent a 'Revolution'-maxi a Mole Recordings gondozásában, rajta Jeff Bennett remixével és a dal videó-verziójával. Szintén megjelent a Power of Flower: The High End of Electronic Lounge Music című válogatáslemez, melyen az Anima Sound System 'But Gindura' című dala hallható olyan csapatok és előadók szerzeményeinek társaságában, mint az AIM vagy Bugge Wesseltoft. Hamarosan összeáll az első Anima remix-album is, rajta a Twin Peaks-zenei rendező és neves kísérleti zeneszerző-esztéta Kim Cascone sokszámos megamixével, a Fine Cut Bodies Colours-, illetve Tigrics World at War-verziójával.
  • Megtelt a SZIGET a Prodigy koncertjén

    Lezárult a 14. Sziget Fesztivál, melynek finise a vártnál is erősebbre sikeredett, a délután folyamán kikerülhetett a Megtelt! tábla, ami 65 ezres napi látogatószámot jelent.
  • UCSSÓ NAP!

    Az Animával és a Prodigy-vel zár a nagyszínpad!
  • Ezrek buliztak a budapesti Nokia Trends-en

    A zene és a mobilitás partiján tomboló tömeg fogadta a fellépőket. Sikeres volt az első budapesti Nokia Trends, bulizó fiataloktól dübörgött a budapesti Műcsarnok, mely nemcsak a zene, hanem a mobilitás estéje is volt. A 110 éves Műcsarnokban megrendezett különleges partin több zenei stílust képviselő művész is színpadra lépett, tomboló közönség fogadta Roisin Murphy-t, Tiga-t, Timo Maas-t, és a hazai előadókat: az Anima Sound System-et, Karányit, Varga Zsuzsát és a Stopsonic-ot, valamint a CH.I.P -et.

Zenei stílusok

  • Dub

    A dub egy létező szám változatának tekinthető, amely általában kihangsúlyozza a dobot és a basszust; a keletkező hangzás népszerű a jamaicai sound systemek tagjai körében.
  • Folk

  • Breaks

  • Nu Jazz

  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • DownTempo

  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Biográfiák

  • Jay Lumen

    Mindannyiunk Jay Lumenjét senkinek sem kell bemutatni. Hazánk nemzetközileg legsikeresebb szóló DJ/Producere folyamatosan ontja magából az eredményeket. Napról – napra újabb és újabb falakat dönt le, mind DJként, mind producerként.
  • Valve

  • W.D.Andree

  • Leslie

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó