Pulzar

Művész

1000Arc

1000Arc

Dj 1000arc: csak a zene stílusok felett.
dubchilletnotriphopworldhiphopbreakdeepminimalacidtechousedubstepd'n'b

 Sulla Balázs, partyarc már a kezdetek óta. Mióta elérhető az elektronikus zene, azóta falja stílusokon és trendeken át. 1998-ig csak mint lelkes táncos vett részt partykban, de nem bírta ki, hogy ne vállaljon részt az események szervezésében és lebonyolításában. Szíve csücske mindig is az underground mozgalom volt, így ott kezdte meg szervezői tevékenységét is. A SubCulture Party-k elindításával régi hagyományt ápolt, különleges helyszíneken, egyedi partyk. Nevéhez fűződik a Malom, a Holdkomp, és az Alt-trend partyk, természetesen közreműködőkkel.

 Az eszeveszett partyzást 2004-ben felváltotta okos lemezvásárlásra és barátjával Jeff-fel, megnyitotta a Mono Klubbot. Itt két évig volt rezidenciája, Porky's bar, Breaktown és Etnograf néven. Minden lében kanál lévén számos estet futtat, íme felsorolásszerűen: Monday Movement, Liquid Nights, Etnograf, Sonovizor.
Az élő zene is elengedhetettlen része életének, ezért életre hívta az ETNOGRAF zenekart, amiben a ritmusszekciót és a keyboards & effects-et nyomja társaival, Barcza Gergő (Beshodrom) fúvósok, Balogh Balázs (String Theory) doromb, didgeridoo. Fellépéseik ugrabugrában és mosolyban végződenk. Aki nem hiszi járjon utána.

Archív partyajánlók

Zenei stílusok

  • Ethno

  • Nu Disco

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Acid

    Valószínűleg a Roland cég maga sem gondolta, milyen korszakalkotó változás elindítója lesz a TB-303-as analóg bassliner 1982-es piacra dobásával. A készüléket egyedül gyakorló gitárosoknak, a TR-606-os dobgép mellett használandó mechanikus basszuskíséretként szánták, az “élő zenekar a nappaliban” hatás elérésére. A szerkezetnek eleinte nem volt komoly visszhangja; a gitárosoknak nem igazán jött be a készülék, vagy csak egyszerűen nem vettek tudomást róla. A Roland másfél év, azaz mindössze tízezer TB-303-as összeszerelése után leállította a gyártást.
  • Nu Beats

  • Dub

    A dub egy létező szám változatának tekinthető, amely általában kihangsúlyozza a dobot és a basszust; a keletkező hangzás népszerű a jamaicai sound systemek tagjai körében.
  • Tribal

  • Dub Techno

  • Hip-hop

  • Trip-hop

  • Big Beat

  • Dubstep

    A dubstep eredete a szintén "brit találmányként" aposztrofálható uk garage-ból vezethető le: a pattogó, gyors, r'n'b vokálokkal és a korai drum and bassból ismert basszusokkal megtűzdelt, alapvetően optimista kicsengésű műfajban akadtak kísérletező kedvű producerek, akik a sémát és annak tempóját - körülbelül 140 bpm - alapul véve egy sokkal sötétebb, ridegebb hangzásban kezdtek gondolkodni.
  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Chill Out

  • Tech-house

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Biográfiák

  • Holic

  • Naughty Nora

    Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy Nora a szakma koronázatlan királynője.
  • Christian Cardwell

    A fiatalember elképesztő sikersztorija 2001-ben, tehát 15 esztendős korában indult!
  • Rizkid

  • Add2Basket

    Genser András
  • Zee

  • Nigel Snorter

    A 90-es évek elején, mint műkedvelő és egyben az elektronikus tánczene híve, egyre erősödő elkötelezettséget érzett a diszkósvilág felé. 1995-ben megkapta elsö lemezjátszóját és megvásárolta elsö bakelit lemezét. Innentől fogva a lemezlovasi ambíciók vezették.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó