Pulzar

Avicii - Stories

Két év várakozás után végre megérkezett a hazánkban is hihetetlen sikert arató, többszörös platina-minősítést elérő svéd szupersztár DJ, Avicii második stúdióalbuma Stories címmel.

ABalaton Sound és a Sziget közönségét is többször megtáncoltató, mindkét fesztivál legnagyobb bulijait jegyző, és emellett még mindig szemtelenül fiatal Avicii a True elképesztő sikerei után sem bízta magát a véletlenre. A Storieson ugyanis olyan nagynevű előadók vendégvokálját hallhatjuk, mint Chris Martin(True Believer) vagy Wyclef Jean (You Can't Catch Me)

 

Ez az album az eddigieknél sokkal dal-orientáltabb lett. Minden szám akusztikus gitáron íródott, így a felépítésük is merőben más." – mondta a Grammy-jelölt producer, dalszerző és DJ.

 

Nem titok, hogy Avicii szeret kísérletezni, így az elmúlt két évben őt ért hatások jelentősen érződnek az új lemezen. A saját történeteit elmesélő szerzemények közt ugyanis bőven megfér egymást mellett a soul-hangzás és a hip-hop lüktetése, ezzel is demonstrálva, hogy Avicii egyébként is széles látóköre egyre csak bővül.

 

A korongon 14 dal kapott helyet, többek között a 22 országban, köztük itthon is iTunes #1 Waiting For Love, a Magyarországon forgatott klippel megjelent Pure Grinding / For a Better Day, és acountry zenében utazó Zac Brown Banddel készült Broken Arrows is.

iTunes: http://apple.co/1PKXiGU

Spotify: http://bit.ly/1QOMYOg

Deezer: http://bit.ly/1Gng8OV

Google Play: http://bit.ly/1WB1Un1

www.universalmusic.hu

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • Avicii

  • Chriss Ronson

    DJ Chriss – vagyis Horváth Krisztián - 1977. október 26-án született Budapesten.
  • Adrian

    1992-óta djskedik, Progressive house-t játtszik. Jelenleg havi rendszerességgel szervez bulikat Escapeparty néven Békés Megyében.
  • Kühl

    Kühl Tamás 1970. május 27.-én született Budapesten, tíz éves kora óta a zene a hobbija, először lemezjátszók mögött 1985-ben állt, akkor még funky és hip-hop lemezeket pörgetve. 1993-ban a Randevú lemezlovasa, ahol először találkozik a house zenével.

Zenei stílusok

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó