Pulzar

CikkFesztivál hír

Világszínvonalú fesztivál Zamárdiban

Létrehozva 2012. július 16.
Stílus House, Tech-house, Breakbeat, Drum and Bass, Techno
    0.00

Világszínvonalú fesztivál Zamárdiban

Hétfő hajnalban ért véget az igencsak változékony időjárás mellett zajló hatodik Heineken Balaton Sound, melyre a négy nap alatt összesen 108 ezren látogattak el. A szuperpanorámás balatoni strand a világsztárok és a közönség egybehangzó véleménye szerint is “világszínvonalú” fesztiválnak adott otthont.

 

Szikrázó napsütés és szakadó eső, teltházas koncertek és önfeledt strandolás egyaránt jellemezte az idei Heineken Balaton Soundot, ahol négy nap alatt 108 ezren vettek részt, ezzel a látogatószám 7500 fővel írta felül a tavalyi csúcsot. “A legtöbben – összesen 28000-en - a szombati napon vettek részt, ezen az estén, Paul Kalkbrenner koncertje idején a küzdőtér szinte teljesen megtelt.” – tudtuk meg a szervezőktől. Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán elmondta, hogy idén - a világszerte jellemző tendenciát követve - a Nagyszínpadra headlinerként kizárólag világsztár DJ-ket és live act-eket hívtak, ami be is vált, hiszen Avicii, David Guetta és Armin van Buuren koncertje is hatalmas sikerrel zajlott, de más helyszíneken Martin Solveigh, Carl Cox és Sven Väth show-ja is nagy tömegeket vonzott. “A fellépők egyetértettek abban, hogy a Heineken Balaton Sound ma már világszínvonalú fesztiválnak számít, amelyre meghívást kapni számukra is komoly rangot jelent. A világsztárok közül többen már most jelezték, hogy szívesen visszatérnének Zamárdiba, így a 2013-as fesztivál szervezése máris elindult.”- mondták a főszervezők.


Persze Nagyszínpad felhozatala mellett a többi helyszín is hozzájárult a teljes Sound-feeling kialakításához és volt egy világpremier is, hiszen itt mutatkozott be a világhírű Kiégő Izzók nevéhez fűződő Burn Studios Frame Array, ami nem más, mint egy három emelet magas, kristály szerkezetet idéző, töredezett felületű, különleges videó installációba épített monstre DJ-pult. A rendkívül látványos építményt lenyűgözve nézték a Soundon fellépő előadók is, így például az Egyesült Államokból érkező Animal Collective OTP színpados koncetje után itt bulizta át az éjszakát.

A nyitónapi Ákos-koncertet a szakadó eső miatt - katasztrófavédelem utasítása szerint - fél óra után le kellett állítani. Bár a művész és a szervezők a koncert folytatását tervezték, az idő ezt azonban nem engedte, viszont a továbbiakban kegyesebb volt a szervezőkhöz, hiszen más koncert nem maradt el a változékony időjárás okán. A félbeszakadt Ákos-élményt pedig augusztus 7-én, a Szigeten pótolhatják be a rajongók.

A Heineken Balaton Soundon jelen lenni nemcsak a világsztárok, de a hazai hírességek számára is szinte kötelező. A fesztivál VIP-teraszán celebek: zenészek, sportolók, politikusok, közéleti személyiségek egyaránt rendszeresen megjelentek.

A Heineken Balaton Sound ma már a régió egyik legjelentősebb eseménye, amelyre egyre nagyobb az érdeklődés a határainkon túlról is. Nemcsak Zamárdi környékén, de az északi parton is megtelnek a rendelkezésre álló szálláshelyek, a vendéglátó egységek pedig a megszokottnál jóval nagyobb forgalommal működnek. A vendégek jelentős része a feszivál előtt és után még további napokat a Balaton- partján tölt, így a Sound nem csak egy kihagyhatatlan parti-élmény, de komoly turisztikai és gazdasági hatással is bír.

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Electric Love 2024

    Az Electric Love Fesztivál immár tizenegyedik alkalommal hozza össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július első hétvégéjén, a nem is olyan messzi Salzburgban.
  • Sound, ahol mindenki VIP vendég

    Az eddig ismert nemzetközi zenei felhozatalból is már biztos, hogy óriási partifolyam kavarog majd július 3-6. között a zamárdi szabadstrandon. Most abból is kapunk ízelítőt, hogy a hazai fronton milyen partybrand-ek robbantják majd be a négynapos bulit a Heineken Balaton Soundon. Közben megérkeztek a hírek az idei VIP helyszínekről és szolgáltatásaikról is.
  • Újabb Campus bejelentés: jön Martin Solveig és Gayle is

    Kilenc nemzetközi előadóval és hetven hazai kedvenccel bővült az idei Campus Fesztivál zenei felhozatala. A korábban már bejelentett Dimitri Vegas & Like Mike és Azahriah mellé Debrecenbe érkezik többek között a nyáron 20. születésnapját ünneplő amerikai Gayle, a francia világsztár dj Martin Solveig, a kanadai rock ’n’ roll banda Danko Jones és az indie-fellángolás legismertebb svéd zenekara, a Mando Diao is. Egy biztos, a 2024-es felhozatal nemzetközi előadók tekintetében rendkívül sokszínű lesz, akárcsak a hazai kínálat, amelyből már most több mint 140 név található a programkínálatban.
  • Balaton Sound 2024 - bővül a line-up

    Erősödik az underground vonal a Soundon Az elektronikus zenei színtér műfaji sokszínűségét ígéri idén is a Heineken Balaton Sound. A korábban bejelentett tucatnyi előadó – mint például Marshmello, Paul Kalkbrenner, James Hype, Purple Disco Machine vagy Timmy Trumpet – mellé majd 30 új név került fel a nemzetközi fellépőket soroló listára. A pazar névsor mellett az is kiderül, milyen újításokra számíthatunk az idei beach fesztiválon.
  • A Q-dance visszatér a Heineken Balaton Soundra!

    A fellépők 2. hullámának bejelentése előtt, a Balaton Sound szervezői hírül adták, hogy a tavalyi eszméletlen buli után a Q-dance idén is visszatér a Balaton partjára, hogy elhozza a legütősebb hardstyle szetteket.
  • Hozd magad a Szigeten!

    Még valamivel több, mint 200-at kell aludni a Sziget első napjáig, de a fesztivál weboldalán már tervezhetjük azt a virtuális „útvonalat”, amelynek mentén haladva a legnagyobbat meríthetünk a Szabadság Szigetének változatos kínálatából, minden nap akár más-más énünket is megélve.
  • Jövőre is kihagyhatatlannak ígérkezik a Sziget

    Az első körben majd’ negyven nevet jelentett be a Sziget a 2024-es fellépők többszázas listájából. A csomagban már most olyan headliner szintű világsztárok is sorjáznak, mint például a brit elektro egyik legaktuálisabb sztárja, Fred again.., az évek óta a DJ-világ élvonalába tartozó Martin Garrix, az Oscar-, Golden Globe és több Grammy-díjat is bezsebelő Sam Smith vagy a grime meghatározó ikonja, Stormzy.
  • Balaton Sound aftermovie by Pulzar

    Nézzétek meg az idei Balaton Sound csütörtöki napjáról készített összefoglalónkat, hogy kicsit újra érezhessük a nyarat így ezeken a téli hideg napokon. :)
  • Világsztárokat jelentett be 2024-re a Sound

    Többek között Marshmello, Paul Kalkbrenner, Timmy Trumpet, James Hype és Purple Disco Machine is szerepel a Heineken Balaton Sound első bejelentésének listáján. Európa legmenőbb beachfesztiválja a nyári szünidő legelején, 2024. július 3-6 között várja fergeteges parti hangulattal a látogatókat. Mostantól - a teljes bérlet mellett - napijegyekre és 3 napos bérletekre is lecsaphatunk, akár részletfizetéssel is.
  • Itt 2023-as Sziget aftermovie

    Nagy vízválasztó volt az idei év a Sziget történetében. A 2023-ra tervezett fejlesztések, a megújuló kényelmi szolgáltatások és az egyedi programfelhozatal és látványvilág miatti visszajelzések igazolták, hogy a Szabadság Szigete továbbra is kihagyhatatlan élmény. Ezt újra átélhetjük a most nyilvánosságra hozott aftermovie segítségével és a hamarosan induló újabb jegyakcióban be is biztosíthatjuk magunkat a jövő évi Szigetre, ami jeles alkalom, ugyanis a 30. lesz a kezdetektől számolva.
  • Elstartolt a Heineken Balaton Sound

    A 6. Heineken Balaton Sound a megszokottnál korábban, tegnap kora délután nyitotta meg kapuit, a nyitónapon a Nagyszínpadon Ákos, az arénában pedig Afrojack lépett fel. A fesztiválon 150 hazai és világsztár ad koncertet, headlinerként szerepel többek között Avicii, David Guetta, Paul Kalkbrenner és Armin van Buuren. Az eseményre öt nap alatt százezer vendéget várnak Zamárdiba.
  • Kraak & Smaak, Beardyman és további új nevek a Szigeten

    ....és még mindig Sziget Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd legújabb albumával a Maxďmo Park s szintén erre a helyszínre bérelt helyet a többszörös Grammy-díjas The Roots. Az Aréna “live” sávjában találkozhatunk majd Hollandia legkelendőbb zenei exportcikkével, a Kraak & Smaak formációval. A most visszajelzett fellépők között négyen pedig az A38 színpadán zenélnek majd, köztük Dánia legtehetségesebb kortárs női előadója, Agnes Obel, a fenomenális beatbox technikájáról ismert Beardyman, a friss lemezüket a Sziget közönségének is bemutató Citizens! és az elvetemült, látványos és hajmeresztő performanszairól híres berlini punk kollektíva, a Bonaparte.
  • Armin jön Björk helyére

    A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren tölti be a Björk által hagyott űrt a Heineken Balaton Sound vasárnapi programjában. Jön továbbá a Balaton-partra a mainstream elektronikus zene kiválósága, Calvin Harris, a tracket jegyző nemzetközi hírű DJ-producer, Martin Solveig. Jön a formabontó techno anyagairól ismert Guy Gerber, a Grammy-díjas alternatív hip-hop banda, a De La Soul (USA) és egy igazi kozmopolita elektronikus zenei produkció, a Tale Of Us.
  • A Sziget a legjobb legnagyobbak közt

    Európa tíz legjobb nagyfesztiválja közt már ott van kedvenc fesztiválunk, a Sziget. De hogy ki a nagyok közt a legeslegjobb, a fesztiválozók szavazatán múlik. Regisztrálj és szavazz a Szigetre! – és még fesztiváljegyet is nyerhetsz.
  • “Varázslatos ez a közeg!”

    A sztárfellépők a világ legjobbjának tartott Glastonbury fesztiválhoz hasonlították a Szigetet, az itt lévő nagykövetek szerint nincs is jobb Európában, a nemzetközi újságírók le voltak nyűgözve a változatosságától és hangulatától, a magyar politikusok pedig a legvonzóbb hungarikumnak tartják kedvenc fesztiválunkat. 382 ezren voltak, békében, boldogságban.
  • Sziget - Vodafone percjegy

    Az idei évben a Sziget-látogatók két, merőben új, és előremutató fejlesztéssel is találkozhatnak a fesztiválon, melyek olcsóbbá, illetve kényelmesebbé teszik a fesztivállétet.
  • Helikopter, csoki, csipsz és bio tea

    David Guetta, Pet Shop Boys, Jamiroquai, Chemical Brothers, Paul van Dyk, Paul Kalkbrenner, Tricky, Paul Oakenfold, Pink Martini, Sven Väth – megannyi sztár megannyi kéréssel érkezik a Heineken Balaton Soundra.
  • Balaton Sound: az első nevek

    Július 8-11 között ismét a Heineken Balaton Sound tölti meg élettel a Balaton déli partját. A legfrissebb hírek szerint már biztosan a nagyszínpad headlinerei között szerepel a CHEMICAL BROTHERS…!

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó