Pulzar

CikkFesztivál hír

Ujjé, a Szigeten...

Létrehozva 2015. március 19.
Stílus House, Progressive House
    0.00

Ujjé, a Szigeten...

Egy nagy, színes zenecsokorral jelentkezik a Sziget Fesztiválköztársaság, benne a műfajok végtelen sora: dance-es, math rockos indie, new wave/poszt-punk, pop-soul, hard rock, autentikus dancehall-reggae, soul-funk-r'n'b, kelta punk-rock, alternatív-indie, trap, hardstyle, hip hop, moombahton és minden, mi fülnek ingere.

Hazájuk legerősebb koncertzenekarai között jegyzik az oxfordi, néhol dance-es, math rockos indie-ben utazó Foals-t. Eddig három stúdióalbumuk jelent meg, s Nagy-Britanniában mindegyik aranylemez lett. Jelenleg negyedik albumukon dolgoznak, talán már ebből is hallhatunk ízelítőt a Sziget nagyszínpadának délutáni fellépőjétől.

A görög származású walesi dalszerző-énekesnő Marina Lambrini Diamandis már első lemezének megjelenése előtt második lett a BBC Sound Of 2010 szavazáson, de az Electra Heart lemezével is sikerült új fanatikusokat meghódítania. Jó hír a Marina and the Diamonds rajongók és a Sziget-közönség számára, hogy a tematikusan beharangozott harmadik nagylemez, a Froot végre márciusban megjelent, így vadiúj show-ra számíthatunk az indie-electro díva-hercegnőtől.

Az Interpol, hűvös eleganciájú, hol feszes, hol atmoszférikus, sötét tónusú gitárzenében utazó zenekar. Mindegyik lemezük tele van nagyon erős dalokkal, azonnal felismerhető hangzásuk pedig szinte egyből beszippantja a hallgatót.

Európán kívül is népszerű, Ázsiát, Dél- és Észak-Amerikát megjárt DJ-producer Alesso, a svéd elektronikus zenei iskola populáris electro house tagozatának egyik nagy tehetsége. Zenéje monumentális, ugyanakkor könnyedén befogadható, pörgős, táncra-csápolásra-ugrálásra-tombolásra lett kitalálva.

A Knife Party - a Pendulum zenekar vezéreiként ismert - Rob Swire és Gareth McGrillen félelmetes energiákat felszabadító electro house projektje. Eddigi három nagy sikerű EP-jük után tavaly novemberben jelent meg Abandon Ship című bemutatkozó nagylemezük. Őrületes fény- és látványtechnikával felturbózott produkciójukkal (az elmúlt évekhez hasonlóan) idén is fellépnek a legnagyobb nemzetközi fesztiválokon.

Paloma Faith egy igazi, extravagáns angol pop-soul díva, az idei BRIT Awards Legjobb Női Előadó kategóriájának nyertese, akinek már első két lemeze is platina volt, de a tavaly megjelent A Perfect Contradiction egyenesen a 6. legkelendőbb album volt tavaly az Egyesült Királyságban. Varázslatos show-műsora biztosan az idei Sziget egyik legkülönlegesebb előadása lesz.

A kölni Gentleman 17 évesen már Jamaicában szívta magába a műfaj alapjait, hogy dancehall elemekkel felturbózott roots-reggae zenéjével Európa egyik leghitelesebb és legmenőbb reggae-művésze lehessen. The Evolution névre keresztelt kísérőzenekarával mintha a 70-es évekből szállítanák az autentikus dancehall-reggae muzsikát, nem véletlen, hogy koncertjeiket mindenhol különös figyelem kíséri.

A brit multiinstrumentalista-producer, Aaron Jerome, azaz SBTRKT (ejtsd: subtract) a londoni klubszcéna egyik nagy zsenije. 2011-es bemutatkozó lemeze a poszt-dubstep elektronikai-színtér legizgalmasabb anyaga volt. A tavaly megjelent Wonder Where We Land albuma pedig egy gyönyörűen eklektikus, elektronikus popzenei remekmű.

Két kihívóan megnyerő szépségű és tehetséges ausztrál DJ, producer, illetve slágergyáros hölgy, akik merész, energikus, slágeres elektronikus zenéikkel hódítanak a világ minden táján. Miriam és Olivia Nervo, a kortárs elektronika két legbefolyásosabb múzsája, akik eddigi karrierjük során számtalan világsztárral dolgoztak együtt. A When Love Takes Over nemcsak tizenegy országban lett listavezető sláger, hanem alkotói 2010-ben Grammy-t kaptak érte.

A kelta punk rockban utazó amerikai Dropkick Murphys közel 20 éves pályafutása alatt tökélyre fejlesztette a folklór és a punk vegyítését, dinamikus, autentikus és rendkívül népszerű zenéjüknek köszönhetően – saját megfogalmazásuk szerint – ők a kelta punk rock AC/DC-je. Egészen biztosan egy őrületes bulival érkeznek a Szigetre.

Tíz évvel és három nagylemezzel a háta mögött a The Maccabees a londoni indie-alternatív színtér egyik legszimpatikusabb és legkiegyensúlyozottabb résztvevője. Idénre tervezett negyedik albumuk az év egyik legjobban várt gitárpop lemeze.

A csupán 25 éves belga csodahangú neo-soul díva, Selah Sue fiatal kora ellenére a legnépszerűbb énekesnő hazájában, 2011-es bemutatkozó lemezével pedig Európában és Amerikában is hangos sikereket aratott. A soul-funk-r'n'b színtér különleges tehetsége Reason című, március végén megjelenő második nagylemezével érkezik újra a Szigetre.

Lassan, de biztosan építkezve jutott el a baltimore-i Future Islands szintipop zenekar a csúcsra: tavaly megjelent negyedik, Singles című nagylemezükkel és elképesztően energikus koncertjeikkel végre a mainstream köztudatba is berobbantak, s Seasons (Waiting On You) című daluk tavaly elnyerte a Pazz & Jop szavazásán a legjobb felvételnek járó díjat.

A brit Louisa Rose Allen, művésznevén Foxes már 25 évesen olyan karriert tudhat maga mögött, amit csak kevesen: 2012-es Warrior című kislemezével már az Egyesült Államokban koncertezett, 2013-ban pedig a Grammy-díjat is elnyerte a Zedd-del közös Clarity című számért. Tavalyi bemutatkozó albuma, a Glorius hatalmas sikert aratott mindenhol, ezt követően Pharrell Williams hívta el magával turnézni, sőt, még a BBC-n futó Ki vagy, Doki? egy epizódjában is feltűnt a dance-pop királylány.

Szórakoztató punk rock zenében utaznak, gyors, két-három percig tartó zúzós számokban gondolkodnak, de tudnak vadulni a színpadon, s ha kell viccesen szórakoztató performanszokra is képesek. A német Beatsteaks fennállásának húsz éve alatt hét stúdióalbumnyi hanganyaggal szédítette el rajongóit, legutóbb egy élő kislemezzel jelentkeztek.

A skandináv popzenei színtér tele van izgalmasabbnál izgalmasabb előadókkal, mégis kitűnik közülük Karen Marie Ørsted, művésznevén . Az elképesztő kisugárzású, 26 éves dán énekes-dalszerző 2014-es, No Mythologies to Follow bemutatkozó lemezével robbant be a nemzetközi piacra, körbeturnézta már Európát és Amerikát. Változatos elektropop dalainak és alázatos, ugyanakkor extrovertált személyiségének köszönhetően generációjának talán legérdekesebb előadója.

Az öt éve alakult amszterdami Yellow Claw DJ-trió már-már védjegynek számító lazasággal nyúl a különböző zenei műfajokhoz, dalaikban és mixeikben simán keveredik a trap és a hardstyle, a hip hop és a moombahton, mindez poppal és egy kis dubsteppel kísérve.

A Vitalic művésznév Pascal Arbez francia elektronikus zenész projektjét takarja. Az electro, techno és house francia nagymestere legutóbb 2012-ben jelentkezett nagylemezzel, de reméljük, szigetes élő szettjében – az elképesztően látványos, vadiúj show-elemek mellett - pár új dalt is hallhatunk.

Vannak előadók, akiknek elég egy akusztikus gitár és egy nyugodt környezet ahhoz, hogy előhozzák a magukban rejlő zseniális dalszerző énjüket. A tavaly megjelent 7 layers lemez bepillantást enged egy visszahúzódó, de rendkívül tehetséges dalszerző-énekes, Dotan lelkivilágába, aki hattagú kísérőzenekarával mutatja be gyönyörűen és színesen hangszerelt dalait az idei Sziget Fesztiválon.

Typhoon egy holland rapper, aki 12 éves korában már dalszövegeket körmölt otthon, és aki tizenévesként elnyerte a legnagyobb holland hip-hop díjat, a Grote Prijs-t. Ezt követően szerződött kiadóhoz, tavaly megjelent Lobi Da Basi című lemezét a legfontosabb holland zenei magazinok választották az év albumai közé.

Halk szavú, az akusztikus, angolszász folkhagyományokból építkező amerikai énekes-dalszerző, aki már 10 éve írja megállás nélkül minimalista, gyönyörű és érzelmes dalait. William Fitzsimmons eddig hat nagylemezt jelentetett meg, dalai szerepeltek számos amerikai TV sorozatban, legújabb, Pittsburgh című új nagylemeze tavasszal jelenik meg.

Az énekes-gitáros frontember hölgy Lzzy Hale és dobos testvére már tizenévesen elhatározták, hogy rocksztárok lesznek és a turnébusz lesz az otthonuk. Halestorm néven alapított hard rock zenekaruknak be is jött az álom, első, cím nélküli lemezük már az Atlantic Recordsnál jelent meg, a 2012-es folytatás, a The Strange Case Of... után pedig Grammy-díjat nyertek a legjobb hard rock/metal előadás kategóriában. A rengeteget koncertező, négytagú Halestorm legújabb lemeze idén áprilisban jelenik meg Into the Wild Life címmel.

Még több fesztivál hír

  • Cercle Moment 2024

    Az extravagáns helyszíneiről már jól ismert Cercle, az idei évre három izgalmas, több napos eseményt is felvett a naptárába.
  • Teljes a Sound zenei programja, jöhet a nyár!

    Féltucat zenei helyszín, köztük két nagyszínpad, délutántól pirkadatig tartó partidömping, összesen közel 200 fellépővel – összeállt a Heineken Balaton Sound teljes zenei programja az elektronikus zenei színtér változatos műfajainak széles skáláját felvonultatva, melyből mindenki bőven válogathat a saját ízlése szerint. A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és tart vasárnap hajnalig, Zamárdiban.
  • Rita Ora is Debrecenbe jön!

    Az idei Campus Fesztivál első nemzetközi neveit februárban jelentették be: akkor derült ki, hogy Debrecenbe jön a Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Solveig, a Mando Diao, a Danko Jones, Gayle és a trinidadi reggae-dancehall énekesnő Queen Omega is.
  • Electric Love 2024

    Az Electric Love Fesztivál immár tizenegyedik alkalommal hozza össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július első hétvégéjén, a nem is olyan messzi Salzburgban.
  • Sound, ahol mindenki VIP vendég

    Az eddig ismert nemzetközi zenei felhozatalból is már biztos, hogy óriási partifolyam kavarog majd július 3-6. között a zamárdi szabadstrandon. Most abból is kapunk ízelítőt, hogy a hazai fronton milyen partybrand-ek robbantják majd be a négynapos bulit a Heineken Balaton Soundon. Közben megérkeztek a hírek az idei VIP helyszínekről és szolgáltatásaikról is.
  • Újabb Campus bejelentés: jön Martin Solveig és Gayle is

    Kilenc nemzetközi előadóval és hetven hazai kedvenccel bővült az idei Campus Fesztivál zenei felhozatala. A korábban már bejelentett Dimitri Vegas & Like Mike és Azahriah mellé Debrecenbe érkezik többek között a nyáron 20. születésnapját ünneplő amerikai Gayle, a francia világsztár dj Martin Solveig, a kanadai rock ’n’ roll banda Danko Jones és az indie-fellángolás legismertebb svéd zenekara, a Mando Diao is. Egy biztos, a 2024-es felhozatal nemzetközi előadók tekintetében rendkívül sokszínű lesz, akárcsak a hazai kínálat, amelyből már most több mint 140 név található a programkínálatban.
  • Balaton Sound 2024 - bővül a line-up

    Erősödik az underground vonal a Soundon Az elektronikus zenei színtér műfaji sokszínűségét ígéri idén is a Heineken Balaton Sound. A korábban bejelentett tucatnyi előadó – mint például Marshmello, Paul Kalkbrenner, James Hype, Purple Disco Machine vagy Timmy Trumpet – mellé majd 30 új név került fel a nemzetközi fellépőket soroló listára. A pazar névsor mellett az is kiderül, milyen újításokra számíthatunk az idei beach fesztiválon.
  • A Q-dance visszatér a Heineken Balaton Soundra!

    A fellépők 2. hullámának bejelentése előtt, a Balaton Sound szervezői hírül adták, hogy a tavalyi eszméletlen buli után a Q-dance idén is visszatér a Balaton partjára, hogy elhozza a legütősebb hardstyle szetteket.
  • Hozd magad a Szigeten!

    Még valamivel több, mint 200-at kell aludni a Sziget első napjáig, de a fesztivál weboldalán már tervezhetjük azt a virtuális „útvonalat”, amelynek mentén haladva a legnagyobbat meríthetünk a Szabadság Szigetének változatos kínálatából, minden nap akár más-más énünket is megélve.
  • Jövőre is kihagyhatatlannak ígérkezik a Sziget

    Az első körben majd’ negyven nevet jelentett be a Sziget a 2024-es fellépők többszázas listájából. A csomagban már most olyan headliner szintű világsztárok is sorjáznak, mint például a brit elektro egyik legaktuálisabb sztárja, Fred again.., az évek óta a DJ-világ élvonalába tartozó Martin Garrix, az Oscar-, Golden Globe és több Grammy-díjat is bezsebelő Sam Smith vagy a grime meghatározó ikonja, Stormzy.

Ajánlott letöltések

  • [2011-05-31] Dandy - Ikrek elötti TSapongas

    Dandy immár a 7. Ikrek éjszakájára készülve a szokásos nagy trackválogatás közepette kapott ihletet, hogy ezzel a remek kis mix-szel lepjen meg minket és Titeket! A mixben a rá jellemző korszakok és stílusok kavalkádja jelenik meg, ami egy tökéletes egységet alkot.      

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó