Pulzar

Cikk

Tomash Gee biográfia

Létrehozva 2006. június 13.
Stílus Hard Techno, House
    0.00

Tomash Gee biográfia

Két jó hírrel is szolgálhat az IllegalRecords csapata Nektek, az első,
hogy már csak pár nap június 17-ig, és megérkezik hozzánk TOMASH GEE (PL),
Aki ismeri tudja, a lengyel
live act mágus neve garncia a felejthetetlen partyra! Aki nem ismeri,
annak pedig egy kis bemutató Tomash munkásságáról, életéről:

A lengyel Tomash Gee 2 éve járt Magyarországon, és most ismét eljön,
hogy egy újabb feledhetetlen élménnyel gazdagítsa a partyzókat!1982-ben született a kezdetekben hip-hop-ot hallgatott, aztán ahogy találkozott Aphex Twin és más közismert előadók dalaival, ő is követte azt az irányvonalat. Eleinte experimentális stílusban írt zenéket, azok még kissé agresszívek, zajosak voltak, majd jött a minimal techno, egy éles váltás után pedig a hard techno / shranz. Fellépésein csak ez utóbbit hallhatjuk, ezzel nyerte el az emberek tetszését hazájában, és külföldön. Tomash játszott már jópár országban, pl Ukrajna, Németország, Belgium, Magyarország és Ausztria. 2003-ban jelentek meg első track-jei, a Crowbar Records-nál, a Combat Skill-nél, és saját labeljénél, a Methadonnál is. Idén indította el Methanabol nevű labeljét, ahol a keményebb hangzásvilágú zenéket jelenteti meg. Aki hatalmasat szeretne bulizni, feltétlenül jöjjön el, és hallgassa meg Tomash-t, nem fog csalódni! ;)

A második jó hír, MEGJELENT AZ INSURGENCY EP, amely letölthető a
www.illegalrecords.hu/​insurgency oldalról, és máris egyre több POZITÍV
visszajelzést kaptunk az anyagról, ezek közül az egyik kritika:

 

 

"Sikerült hozzájutnom az Insurgency EP-hez még a nyilvános megjelenés előtt,
és azt kell mondjam, remek anyag lett összehozva. A kifejezetten a bulira
készült lemezen 4 track található: Adryee vs. Chaos, NeoG, Dj Versus, és TerroR
reprezentálják a hard-techno legjavát! A válogatáson szereplő eladók
mindegyikével találkozhatunk majd a hétvégi bulin, sőt, az itt található
számokat is játszák majd - már csak ezért is érdemes képben lennünk!

Egy szó mint száz: az Insurgency EP remek, tudjátok meg, hol juthattok hozzá,
és találkozunk a szombati bulin!"

Jancsa János "speed"
eXtreme-ART.hu (http:/​/​www.extreme-art.hu)

IllegalRecords pres INSURGENCY EP tracklista:
01 Adryee vs Chaos - Insurgency (Part 1)
02 NeoG - Hard Lovers
03 Dj Versus - Snare Loving
04 TerroR - Insurgency (Part 2)

http:/​/​www.illegalrecords.hu/​insurgency/​ep/​IllegalRecords_pres_Insurgency_EP.zip

Hallgassátok a zenéket, és készüljetek a szombatra, az INSURGENCY fellépői várnak
Titeket! A nagyteremben VERSUS, BAD SAMPLE, TERROR és NORBERT WAHS LIVE műsorát
hallhatjátok, akik pedig a lemezeket pörgetik, CHAOS vs ANDREAS B és HADOVA.
A lazább zenék kedvelőit a kisteremben ZRG, MATTHIAS KID, DOMINIQ, NEO G várja,
illetve VERSUS is készül a hard után egy meglepetés techno-szett-tel!

Ezek után már csak RÁTOK van szükség, kezdjétek a nyarat egy igazán PÖRGŐS és
FELEDHETETLEN BULIVAL! ;)

Helyszín:
SUPERSONIC
III.ker, Pacsirtamező u. 41.
A Tímár utcai HÉV-megállótól nem messze, további infok: illegalrecords.hu/insurgency
és clubzone.hu

2006. június 17. Szombat
Start: 22:00 End: 07:00
Belépő: 2000 HUF / 8 EURO

Archív partyajánlók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó