Pulzar

Cikk

Sziget Fesztiválköztársaság: Together

Létrehozva 2014. április 3.
Stílus House, Progressive House, Dubstep
    0.00

Sziget Fesztiválköztársaság: Together

Az Ivan & The Parazol Together című száma lesz az idei Sziget Fesztiválköztársaság “himnusza”. A Sziget fontosnak tartja, hogy a hazai zenekarok bekerüljenek a nemzetközi körforgásba.

Minden évben más-más magyar dal kerül a Sziget Fesztiválköztársaság fókuszába, azaz lesz a Szabadság Szigetének himnusza. Az idei évben a választás az Ivan & The Parazol legújabb lemezének, a Mode Bizarre korongnak egyik számára esett. “Bár a nemzetközi fellépőink zenéi sokkal ismertebbek világszerte, mi mégis tudatosan egy-egy magyar dalt választunk a Sziget himnuszának, ezzel is lehetőséget biztosítva a zenekaroknak a szélesebb körű ismertségre, hiszen a kiválasztott dal kiemelt “szereplője” a fesztivál azévi itthoni és nemzetközi kampányának” – mondta a Gerendai Károly, a Sziget alapítója. A főszervező elmondta, hogy míg tavaly a Punnany Massif Szabadon című dalát választották, idén az Ivan & The Parazol Together című dalára esett a választás, mely Gerendai szerint szintén jól passzol a Szabadság Szigete üzenetéhez.

"Szigetes feszitvál polgárokként felemelő érzés, hogy a hatalmas bulikat adó, zseniális koncerteket szolgáltató és annyi élményünkhöz köthető fesztiválnak most mi szolgáltathatjuk a himnuszát” – mondta Vitáris Iván, a zenekar énekese.  Ez a rendezvény országunk és Budapest hírét is messzire viszi és öregbíti, és most így a mi zenénket is nagyon sokan meg fogják ismerni. Remélem ezt a dalt majd sokakkal együtt tudjuk énekelni a fesztiválon, egy koncerten, vagy majd csak otthon merengve arról, hogy mi is történt ez évben a Szigeten!" – tette hozzá a frontember.

 

A Sziget szervezők nem csupán az aktuális dalt terjesztik majd szerte a világban, de igyekeznek a himnuszt szerző zenekart is népszerűsíteni. A következő lépés azonban egy klip készítése, melynek itt egy rövidebb változata, egy kis ízelítő, milyen jól illik a Szabadság Szigetéhez a Together című szám: http://youtu.be/xxXQttp-_sg

Ajánlott lemezek

  • Charles Webster - Coast 2 Coast

    Charles Webster, a deep techy house veteránja állítja össze az NRK kiadó Coast 2 Coast című mix sorozatának legújabb darabját. A duplalemezes kiadvány egy aktuális és egy retrospektív mixet tartalmaz majd.

Szervező

  • Deadcode

    A legnagyobb elektronikus zenei partyszervező Magyarországon, nevéhez fűződik a Hyperspace és a Bónusz rendezvénysorozat.

Helyszín

  • Syma

    Sport és rendezvényközpont.

Még több fesztivál hír

  • Cercle Moment 2024

    Az extravagáns helyszíneiről már jól ismert Cercle, az idei évre három izgalmas, több napos eseményt is felvett a naptárába.
  • Teljes a Sound zenei programja, jöhet a nyár!

    Féltucat zenei helyszín, köztük két nagyszínpad, délutántól pirkadatig tartó partidömping, összesen közel 200 fellépővel – összeállt a Heineken Balaton Sound teljes zenei programja az elektronikus zenei színtér változatos műfajainak széles skáláját felvonultatva, melyből mindenki bőven válogathat a saját ízlése szerint. A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és tart vasárnap hajnalig, Zamárdiban.
  • Rita Ora is Debrecenbe jön!

    Az idei Campus Fesztivál első nemzetközi neveit februárban jelentették be: akkor derült ki, hogy Debrecenbe jön a Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Solveig, a Mando Diao, a Danko Jones, Gayle és a trinidadi reggae-dancehall énekesnő Queen Omega is.
  • Electric Love 2024

    Az Electric Love Fesztivál immár tizenegyedik alkalommal hozza össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július első hétvégéjén, a nem is olyan messzi Salzburgban.
  • Sound, ahol mindenki VIP vendég

    Az eddig ismert nemzetközi zenei felhozatalból is már biztos, hogy óriási partifolyam kavarog majd július 3-6. között a zamárdi szabadstrandon. Most abból is kapunk ízelítőt, hogy a hazai fronton milyen partybrand-ek robbantják majd be a négynapos bulit a Heineken Balaton Soundon. Közben megérkeztek a hírek az idei VIP helyszínekről és szolgáltatásaikról is.
  • Újabb Campus bejelentés: jön Martin Solveig és Gayle is

    Kilenc nemzetközi előadóval és hetven hazai kedvenccel bővült az idei Campus Fesztivál zenei felhozatala. A korábban már bejelentett Dimitri Vegas & Like Mike és Azahriah mellé Debrecenbe érkezik többek között a nyáron 20. születésnapját ünneplő amerikai Gayle, a francia világsztár dj Martin Solveig, a kanadai rock ’n’ roll banda Danko Jones és az indie-fellángolás legismertebb svéd zenekara, a Mando Diao is. Egy biztos, a 2024-es felhozatal nemzetközi előadók tekintetében rendkívül sokszínű lesz, akárcsak a hazai kínálat, amelyből már most több mint 140 név található a programkínálatban.
  • Balaton Sound 2024 - bővül a line-up

    Erősödik az underground vonal a Soundon Az elektronikus zenei színtér műfaji sokszínűségét ígéri idén is a Heineken Balaton Sound. A korábban bejelentett tucatnyi előadó – mint például Marshmello, Paul Kalkbrenner, James Hype, Purple Disco Machine vagy Timmy Trumpet – mellé majd 30 új név került fel a nemzetközi fellépőket soroló listára. A pazar névsor mellett az is kiderül, milyen újításokra számíthatunk az idei beach fesztiválon.
  • A Q-dance visszatér a Heineken Balaton Soundra!

    A fellépők 2. hullámának bejelentése előtt, a Balaton Sound szervezői hírül adták, hogy a tavalyi eszméletlen buli után a Q-dance idén is visszatér a Balaton partjára, hogy elhozza a legütősebb hardstyle szetteket.
  • Hozd magad a Szigeten!

    Még valamivel több, mint 200-at kell aludni a Sziget első napjáig, de a fesztivál weboldalán már tervezhetjük azt a virtuális „útvonalat”, amelynek mentén haladva a legnagyobbat meríthetünk a Szabadság Szigetének változatos kínálatából, minden nap akár más-más énünket is megélve.
  • Jövőre is kihagyhatatlannak ígérkezik a Sziget

    Az első körben majd’ negyven nevet jelentett be a Sziget a 2024-es fellépők többszázas listájából. A csomagban már most olyan headliner szintű világsztárok is sorjáznak, mint például a brit elektro egyik legaktuálisabb sztárja, Fred again.., az évek óta a DJ-világ élvonalába tartozó Martin Garrix, az Oscar-, Golden Globe és több Grammy-díjat is bezsebelő Sam Smith vagy a grime meghatározó ikonja, Stormzy.
  • Hot X @ HYPERSPACE 2011 Dj szett és Anima Sound System remix!

    Hot X hivatalos Soundcloud oldalán meghallgatható és letölthető az április 16 -i HYPERSPACE 2011 - 15 Anniversary rendezvényen rögzített HOT X szett.  Érdemes tovább böngészni az oldalt, hiszen a hamarosan megjelenő Anima Sound System - Tedd a napfényt…Hot X remixből is meghallgatható egy kis ízelítő. Kellemes zenehallgatást!
  • Above and Beyond interjú

    Az október 16-i T-Mobile Bónusz Fesztivál egyik legnagyobb dobásának a brit trance-sztáralakulat, az Above & Beyond fellépése ígérkezik. A csapatból Tony McGuiness állt rendelkezésünkre egy rövid telefonos csevej erejéig!
  • Richie Hawtin

    Richie Hawtin az elmúlt húsz év folyamán minden kétséget kizáróan az elektronikus-zenei szcéna egyik legmeghatározóbb egyénisége lett.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010

    Idén megváltozott időpontban és új helyszínen jelentkezik a DEADCODE PRODUCTION megarendezvénye, a T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010.
  • BÓNUSZ Fesztivál 2010 – újabb nevek !

    Az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválján RICHIE HAWTIN , ABOVE & BEYOND és PETE TONG mellett a fellépők névsorát tovább színesíti még az angol THE ADVENT és NIC FANCIULLI, a francia PAUL RICTH, valamint a németek legújabb felfedezettje REBOOT is.
  • DUSTY KID INTERJÚ !

    Az április 10-i HYPERSPACE 2.0.1.0. egyik fő attrakciója lesz az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettjének tartott DUSTY KID fellépése.
  • EXKLUZÍV INTERJÚ PAUL VAN DYK-KAL !

    Bár megkeresésünkkor Paul épp egy kilenc napos távol-keleti utazás előtt állt, mégis boldogan vállalta interjúfelkérésünket.
  • HYPERSPACE 2009 DJ szettek a ROXY RÁDIÓban!

    2009. május 15. éjféltől hallhatjátok a ROXY radió „ROXY NIGHTMIX „ című műsorában az első két DJ szettet a 2009-es HYPERSPACE –en rögzített mixek közül .

Archív partyajánlók

  • [2009-04-12] HYPERSPACE HIVATALOS AFTERPARTY AZ A38-ON
    @ A38, Budapest

    Az MTV Partyzone Szilveszter hivatalos after-megmozdulásának sikerén és pozitív visszhangjain felbuzdulva nem lehetett kérdés, hogy az április 11-i HYPERSPACE-t követően is jönni fog, aminek jönnie kell.
  • [2009-04-11] HYPERSPACE 2009
    @ Syma

    E hét végén, április 11-én, végre elérkezik a pillanat, és egy évnyi várakozás után újra feldübörögnek a hangfalak Magyarország vezető technoparti-sorozatán, a fennállásának immár tizennegyedik évét taposó HYPERSPACE-en.
  • [2008-06-14] SHARAM
    @ Syma

    Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.
  • [2008-06-14] SHARAM / DEEP DISH
    @ Syma

    Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.
  • [2008-05-17] Pete Tong
    @ Deáktér - metróállomás

    Miért ne lehetne díjmentes, azaz zéró a belépődíj, és ráadásul miért ne játszhatna a világ egyik legjobb dj-je egy ilyen bulin?
  • [2008-04-19] HYPERSPACE 2008
    @ Syma

    Nincs mese, a visszaszámolás megkezdődött. Napról napra közeledik az április 19-i dátum és vele az idei év egyetlen HYPERSPACE-e is. A hetek óta tartó kampánynak köszönhetően a fellépőkről már mindent tudni lehet, a technikai körítésről azonban nem beszéltünk még. Pedig érdemes, hiszen a budapesti SYMA-csarnokban megrendezett Hyperspace minden tekintetben a maximumot hozza e téren is.
  • [2007-12-01] KNE' DEEP WORLD TOUR 2007
    @ Syma

    'Először a külsőd alapján döntenek rólad, csak ezt követően lesz a személyiséged is érdekes.' - jelentette ki DJ Rush egy webinterjúban pár évvel ezelőtt, s az idő őt igazolta. Isiah Major, Major Rush, Russian Roulette, mára a chicagoi dj-producer valamennyi alteregoját jól megjegyezte a világ. A szokatlan, gyakran polgárpukkasztóan meghökkentő imázzsal parádézó Rusht egyesek a techno Denis Rodman-jeként aposztrofálják, nem véletlenül. Feltűnő megjelenése, rendkívül magas termete, kaján vigyora és elementáris játéka vélhetően bajnoki posztra emelnék egy képzeletbeli techno NB1-ben. A közönség-díjat legalábbis biztosan bezsebelné.
  • [2007-11-24] HUNGARIAN ALL STARS 2007
    @ Syma

    DJ-k: BUDAI, CHRISS, DANDY, HOT X, KÜHL, NAGA, PALOTAI, PÖLI SLAM JR, STERBINSZKY
  • [2007-06-16] All Stars
    @ Hangár, Sopron

    DJ-k: Hot X, Igor Do'urden, Coyote, Junkie, Hawky
  • [2007-06-09] Electronic beats fesztivál
    @ Syma

    A nemzetközi hírű R&B/soul énekes, Kelis a június 9-ei budapesti „electronic beats” Fesztivál kiemelt sztárvendége olyan nagynevű előadók mellett, mint a chicagói Felix da Housecat, valamint a magyar NEO, Hot X és Coyote . Jegyek már kaphatók.
  • [2007-04-28] HYPERSPACE 2007
    @ Syma

    Chris Liebing, Advent live!, Adam Beyer, Monika Kruse, Dominik Eulberg – színtiszta nemzetközi sztárparádé avatja fel a Hyperspace új időszámítását április 28-án, a budapesti Syma csarnokban.
  • [2006-12-25] All Stars Karácsonyi különkiadás
    @ Hangár, Sopron

    A helyszín a soproni Hangár Music Garden, ahol a lányoknak egész este ingyenes, a fiúknak pedig 1000 HUF a belépő. A bulin Hot X, Igor Do'urden, Coyote és Stillhalter fogja pörgetni a jobbnál jobb techno, elektro és minimal bakeliteket.
  • [2006-06-03] James Holden
    @ Dokk, Budapest

    2006 nyarának első szombatján új fejezet kezdődik Budapest éjszakai életében. A szigorúan naprakész, újhullámos techno-t, illetve a legkorszerűbb elektronikus zenei hangzásvilágot bemutató Plastic a jövőben előreláthatólag havonta-kéthavonta várja majd közönségét.
  • [2006-02-18] Hyperspace
    @ Events Hall, Budapest

  • [2005-12-26] ALL STARS - Karácsonyi különkiadás
    @ Hangár, Sopron

    2005 . december 26 - án kerül megrendezésre a soproni Hangár Music Gardenben , a Deadcode Production és a Secret Fusion közös prezentálásában az ALL STARS parti karácsonyi különkiadása.
  • [2005-04-23] Hyperspace
    @ Events Hall, Budapest

  • [2004-12-04] A Hyperspace mégis költözik!
    @ Events Hall, Budapest

    A Deadcode Produkció ezúton értesít minden techno rajongót, hogy Hyperspace rendezvénysorozatuk ez év decemberétől új helyszínen, a budapesti Hajógyári szigeten, az Events Hallban kerül megrendezésre.
  • [2005-10-15] HYPERSPACE sound of 2005.10.15
    @ Events Hall, Budapest

    2005 nyarának buli dömpingje után, október 15-én kerül megrendezésre az első számottevő technoparty Magyarországon. Az őszi HYPERSPACE helyszíne a már jól bevált budapesti Events Hall lesz. A rendezvény fellépői között - a DEADCODE DJ-k mellett -, olyan elektronikus zenei szupersztárok szerepelnek, mint az új albumával világkörüli turnén lévő, chichagoi DJ / Producer GREEN VELVET, valamint a 100% élő produkciót bemutató frankfurti Datapunk label tulajdonosa, ANTHONY ROTHER .

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó