Pulzar

Cikk

Pulzár Interjúk 2007: Budai

Létrehozva 2007. április 12.
Stílus House, Progressive House, Electro
    0.00

Pulzár Interjúk 2007: Budai

DJ Budai szettjére azt hiszem elég sokunk rázta már a hátsóját. Mostanában valamiért mégis kevesebbszer találkozunk vele egy-egy pesti rendezvényen. Ennek az okát próbáltuk megfejteni alábbi interjúnkban.

A interjúhoz készített mix ITT letölthettő!

Hell: Az utóbbi időben mintha kevesebbet hallanánk rólad, mi ennek az oka?

Budai: Talán most a szakmai megjelenésünk erősebb most a kiadó miatt, ami viszont max terjesztőknél, lemezboltokban, mp3 áruházakban, és bulikon látszódhat, meg egy-két rádióműsorban megy mix. De igaz hogy a médiumokban nem sűrűn jelenünk meg. Pont most jött össze egy újabb mp3-rom áruházzal egy szerződés a kiadónkkal. Ázsiában is jelen leszünk a zenéinkkel. Ennek azért is örülünk, mert pl: az Egos lemezeknek nagyon jók a visszajelzései a Japán lemezboltokból és a DJ- ktől. Mindig nagyon jó kritikákat kapunk onnan a kiadványainkra. Most indítottuk el az Egotarxx-nek és az ILD rec-nek a digitális verzióját is. Ami csak mp3 formátumban jelenik meg, Az elsőn Daniel D, Greg Kobe, és Stan szerepel. Úgyhogy így elvagyunk a dolgainkkal. De tény, hogy a médiaszereplés nem olyan erős mostanában.

H: A fellépéseidet böngészve feltűnt, hogy túlnyomórészt a vidéki klubok hívnak. Ez magyarázható a pesti zenei ízlés változásával vagy ne magyarázzuk bele?

B: Biztos van benne valami. Bár ezt sosem néztem, hogy hol van bulim és annak a hátterét, hogy miért is ott van ahol. Nálam nem szempont a buli helyszíne. Bárhol lehet jó vagy rossz buli egyaránt. Így nehéz erre válaszolnom:) De tény hogy nagyon egy stílusra rendezkedett be a főváros. Ami nem feltétlen jó dolog. Így egy picit elszíntelenedik a partikultúra. Kevés a nagy buli azt vettem észre, ahol több stílus is van. De egyébként simán elvagyok azokon a bulikon, ahol fellépek.


H: Külföldön is megfordulsz szép számmal legközelebb Brno-ba látogatsz, Eric Prydz-el fémjelzett eseményen lépsz fel. Lerágott csont, de Te tapasztalsz valami különbséget a honi és a külföldi fellépések között?

B: Van különbség, mert eleve teljesen más közegbe érkezel, ahol nem lehet tudni, hogy milyen fogadtatása lesz a zenédnek. Főleg ha az első alkalomról van szó, ilyenkor persze izgulás van ezerrel, de az első szemkontaktnál meg visszamosolygásoknál már így okés is lehet a dolog:) Az szokott lenni még, hogy keményebbet vagy lazábbat lehet játszani. A partiarcok viszont mindenhol nyitottak, főleg ha ilyen nagy rendezvény van. Amibe viszont nincs különbség, hogy mindenhol imádnak bulizni. Rendezvények között is lehet különbség Pl: egy kis klubban, ahol a rezidens DJ már rászoktatta a közönségét egy stílusra ott teljesen más a fogadtatás, mint egy spéci rendezvényen, akár ezen a brnoi bulin, ahol szinte csak vendég DJ-k játszanak egész éjjel. Egyébként nagyon jó technikával is volt szerencsém találkozni.
Nagyon kíváncsi leszek, hogy ez a buli hogy fog elsülni. Azt tudom és tavaly előtt megtapasztaltam a Sun Flower fesztiválon, hogy a csehek nagyon nyitottak a zenére. Buliznak mindenre ezerrel:)

H: Ott voltál a magyar techno születésénél, jórészt apaként. Mennyit változott azóta mióta az első techno lemezt feltetted ?

B: A zenék mindenképp fejlődtek, mind hangzásban mint technikailag is. De nagyon nagy változás sincs, hiszen jó zenék akkor is és most is jönnek folyamatosan. A bulikkal is ugyan ez a helyzet. Akkor is és most is voltak jó bulik és kevésbé jók. Talán akik az elején benne voltak, mint jómagam is az első érzések nagyon nagyok voltak ezzel kapcsolatban. Legyen az egy buli, vagy egy friss elektronikus zene. És nagyon szerencsésnek mondhatom magam és nagyon örülök hogy át tudtam élni a zenei változást annak idején és részese lehettem:)

H: 90-ben már 2. helyezett voltál a DMC magyar bajnokságán. Azóta eltelt 17 év és a Budai mosoly, azóta is ŐSZINTÉN ott látható az arcodon. Meddig lehet ezt még ilyen odaadással csinálni ?

B: Talán amíg van mit adni és üzenni a zenéken keresztül. Addig a hétvégi bulit is lehet úgy várni mint az elsőt x éve. Talán túl nagy a zene meg a buli iránti szeretetem és elhivatottságom, ami még mindig tart. Ja ez elég krónikus úgyhogy passz nem vágom a választ. :)


H: Már a 14. kiadáshoz érkezett a kiadód ( EGO TRAXX), megéri még lemezt kiadni mikor naponta nőnek ki fájlmegosztó programok a világhálón vagy ez már csak a bakelit szerelemnek tudható be?

B: Na ez egy nagyon érdekes és ki nem számolható dolog. Azt érezzük, hogy minden megy át az mp3-as letöltés felé. És itt a hivatalosan letöltött és kiadott zenékre gondolok. Viszont a bakelit dolgaink is jól mennek. Pont az Ego 14-ből kellett még a terjesztőnek küldenünk. Mert elfogyott. Jó nyilván rengeteg dj van a világon, és sokan használnak lemezeket is az mp3-ak mellett az tuti.


H: 2007-re milyen megjelenéseket tervezel?

B: Ami most nagyon fontos az egy új mixlemez, ami az I Love Deep party sorozatnak lesz az első darabja. Végig house:) Azon belül is lazább és keményebb egyaránt. Nagyon izgulok hogy fog elsülni:) Olyan zenék lesznek rajta amik a bulikon nagyon nagy sikert arattak, illetve a kiadónk zenéiből is lesz egy jó pár kiválogatva a lemezre. Azért is lehet érdekes a lemez, hiszen a saját kiadású zenék szinte csak bakeliten vagy mp3-romban jelentek meg. Így igazán akik az ILD bulikra jártak, nem igazán tudták ezeket a zenéket hallgatni, szinte csak a bulikban, sőt ott sem ment minden. És ezek most rajta lesznek ezen a mixen is. Emellett most indítottunk két új címkét mindkét labelnek, Egodigit és ILDdigit néven. Itt csak digitális megjelenéseket tervezünk kiadni egyelőre. Ami a saját zenéket illeti, egy jó pár rmx-ünk még csak most fog kijönni. Az EgoTraxx-en egy Varius lemez lesz a következő megjelenés. Az ILD-én pedig egy Timewriter rmx fog kijönni, amit az "I feel you closer"-re készített.


H: Nem lehet azt mondani, hogy megérintett volna nagyon ez az elektro, minimál láz, hogy látod ez?


B: Pedig beleestem egy kicsit:) jó úgy nem, hogy egyik napról a másikra kuka az eddigi dolog és csak electro vagy minimál:) ilyen sosem voltam. Erről csak azt tudom mondani, hogy ha a zene olyan amit le szeretnék játszani mert tetszik és úgy érzem, hogy meg kell osztanom a közönséggel. Akkor az lehet felőlem minimál, electro, techno vagy house is. Nem teszek nagyon stílusbeli különbséget. Főleg így 4/4-en belül. Meg teljesen összemosódások vannak stílusok között. Úgyhogy minden jöhet csak jó zene legyen az értékrendemben:)

Készítette: Helgert László ( Hell ) - Pulzár

A interjúhoz készített mix ITT letölthettő!

Archív partyajánlók

  • [2019-05-04] Hardstyle Revolution - Extravaganza
     

    2019.05.04. - HARDSTYLE REVOLUTION w/ Sasha F (FIN) Hardstyle és Hardcore, külföldi fellépőkkel!
  • [2019-02-16] Hardstyle Revolution
     

    Hardstyle Revolution Denoiser Birthday with Death Noize Clan Hungary
  • [2019-01-18] Neorave - From past to future
    @ Supersonic

    170+ bpm, pumpáló 4/4, pattogós dallam, mi kell még?
  • [2018-09-29] Under the Veil of Gloom - Dark Ritual with The Outside Agency
    @ Supersonic

    Az Under the Veil of Gloom a tavalyi év szeptemberében indult útjára egy olyan elképzelés és koncepció mentén, amely egyedülálló Magyarországon. Egy dark és industrial zenéken alapuló partysorozat, mely kiegészítve egyéb, népszerűbb zenei irányzatokkal, mint például a hardcore, lehetőséget biztosítson mindazon szórakozni vágyók számára, akik valami újat keresnek a megszokott rendezvények helyett.
  • [2012-04-06] StyleFusion pres. The FLOW!
    @ Blog Music Club (Ex-Jailhouse), Budapest

    Ahogy ígértük, az első pénteki Flow részletei következnek. :) Ezúttal a tört ütemeké a főszerep! Gabba Voodoo hosszú kihagyás után nálunk lép fel először egy igazán ütös Livesettel.
  • [2011-12-29] Flow #7 - w/ USA KINGS | Breakcore, Hardcore, Crossover, Happy Hardcore
    @ Kashmir Underground, Budapest

    Az utolsó Flow, amely még a 2011-es évben kerül megrendezésre, és ezúttal is tartogatunk némi specialitást, mégpedig az USA Kings fellépésével tesszük különlegessé az estét!
  • [2011-12-23] O.M.E.N.
    @ Dürer kert, Budapest

  • [2011-12-08] Flow #6 - w/ Savage b2b Mercenary [ O.M.E.N. warmup set ]
     

    December 8 újra a törtütemeknek ad teret, kicsit hasonlóan ahogy az Oldschool Massive-on tettük, attól a kitételtől eltekintve, hogy most bármilyen zene belefér, amely tört, és hozza a tőlünk megszokott sebességet, és az igazi sötét hangulatot.
  • [2011-11-24] Flow #4 - Hardcore Flow
     

    Egy kis szünet után visszatérünk, és a buli tematikája ezúttal teljes körűen a -korábban elhintett- nagybetűs Hardcore lesz! A helyszín a szokásos, ezúttal is a Kashmir Club ad otthont a eseménynek.
  • [2011-10-20] FLOW #1
     

    Figyelem, partyarcok! 2011. október 20-ától egy új rendezvénysorozat veti meg lábát a budapesti éjszakában: a FLOW!
  • [2011-06-12] History Of Rave
    @ Coronita Music Club, Budapest

    Scooter, Dune, Blümchen, Marusha, Paul Elstak... ki ne tudná szinte a végtelenségig sorolni a régmúlt legnagyobb rave producereit? Ha még ma is szereted a zenéiket és esetleg szeretnél nosztalgizáni, Június 12-én a Hajógyári Szigeten a helyed!
  • [2011-06-04] CON/sequence 3
     

    Az előző sikeres buli után máris közeleg a folytatás! A színhely ezúttal is a Zug klub lesz, a zenei palettát tekintve ezúttal a tört ütem kerül terítékre.
  • [2011-05-14] CON/sequence 2
    @ Zug Klub

    Ismét megrendezésre kerül a COИ/sequence, mely ezúttal is színes zenei választékkal igyekszik a szórakoztatásotokat szolgálni. Új helyszínünk, a Zug Klub féktelen hangerővel, profi fénytechnikával, és egy sokkal nagyobb térrel gazdagítja a rendezvényünket.
  • [2010-11-27] Devastator
    @ Diesel Club, Budapest

    A hazai szcénában történt változások hatására szerencsétlen módon mostanában ritkán van arra lehetőség, hogy nagyszabású buli kerüljön idehaza megrendezésre.
  • [2010-11-20] Neorave
    @ Diesel Club, Budapest

    Szinte már csak párat kell aludni és ismét egy nagyszabású bulin tombolhatnak a hands up, a happy hardcore és a drum and bass stílus szerelmesei. November 20-án a megújult Diesel Club kistermében ismét a Neorave csapat DJ-i, azaz Flatline, blasterNOX, Bordee, Von-X és RikeR várja a ravereket, akik gondoskodnak az elmaradhatatlan 1 órás oldschool blokkról is. A nagyteremben hangulatáról a Hand's up Session csapata gondoskodik. A törtebb ütemek kedvelőínek jó hír, hogy a garden teremben ezúttal drum & bass fog szólni dtr, HUman, Q The Physicist és mercenary előadásában, a bemelegítést itt RikeR nu rave szettje adja. Az egész estés rendezvényre a belépő mindössze 1000 Ft. - Hölgyeknek a belépő teljes egészében lefogyasztható! - Egész estés italakciók! - Welcome Drink az első 100 vendégnek!
  • [2010-08-07] History of Rave
    @ Dokk, Budapest

    20 év rengeteg idő a zenében is, stílusok születnek meg, tűnnek el, alakulnak át. Így van ez a happy hardcore-al is, ami ez idő alatt hatalmas utat járt be és rengeteg változáson ment keresztül.
  • [2010-05-22] Millenium Vortex vs. Fusion pres.: Spinning Evolution 2.
    @ Supersonic Technikum, Budapest

    Intergalaktikus méretű zenedömping várható május 22-én a Sonicban, 4 teremben, a szigorúan underground elektronikus zenék régi és új gyöngyszemeiből. Igazi rendhagyó esemény lesz ez, ugyanis meglehetősen ritka dolog, amikor olyan stílusok, mint acid, trance, hardcore techno, rave, minimal, goa és ezek fúziói egy helyszínen megjelennek, ráadásul egészen autentikus előadóktól. Aki nem 2000 után ismerte meg az elektronikus zenéket, valószínűleg elismerően bólogat olyan nevekre, mint Dj Grega, Bernáth/y and son (live act), Djane Dork, de az újak közül is akadnak zászlóvivők, mint pl. Djane Era a goa színtérről, Mercenary a kompromisszummentes hardcore szcénából, vagy épp blasterNOX, aki a rave ütemeket fogja prezentálni. Őket kiegészítendő érkezik több fiatal tehetség, hogy meglegyen az egyensúly a nem kevesebb, mint 22 fellépőnél. Mindezt olyan belépővel, ami éjfélig 1.000, utána pedig 1.400 forint! Részletes ismertetőt a fellépőkről és az estéről a tovább után olvashattok.
  • [2010-04-17] Glowstic Mania
    @ Diesel Club, Budapest

    Egy csendes áprilisi éjjelen fény hasít bele a sötétségbe, hangorkán söpri el a némaságot!
  • [2009-11-06] Explosion- 15 éves a NARG 2009 november 6-7.
    @ Diesel Club, Budapest

    Az 1994-ben DJ Hell’oh által alapított NARG Entertainment hazánk legrégebbi, még ma is működő extrém elektronikus zenei rendezvényszervező csapata.
  • [2009-09-25] Neorave - Battle of Classics
    @ Diesel Club, Budapest

    RikeR, DJ Flatline, Protonic, blasterNOX, Futurewave, Mercenary, Bass Rider...
  • [2009-07-18] Explosion – Summer Edition
    @ Diesel Club, Budapest

    Az Explosion, Magyarország vezető hardcore-techno partysorozata júliusban egy rendkívüli nyári különkiadással tér vissza a Diesel Club-ba, ahol is – az eddig megszokott, már a neve alapján is főként a hardcore-ra fókuszáló Hardcore Explosion-ök helyett – ezúttal egy háromtermes, az átlagosnál jóval több stílust felvonultató minifesztiválra lehet számítani.
  • [2009-05-30] NGOHT
    @ K2, Budapest

    2009. május 30.-án újabb állomásához érkezik Magyarország vezető hard techno partisorozata, és ahogy azt már megszokhattátok, ismét impozáns line uppal jelentkezik a buli, a stíluson belül újoncnak számító tehetségekből csemegézve.
  • [2009-04-24] NKOTB
    @ K2, Budapest

    1-2 évvel ezelőtt gyakran hallhattuk Reza-t és Soundhuntert közösen fellépni, mostanában viszont mindketten külön utakon jártak. Április 24.-én azonban újra összeállnak, köszönhetően a New Kids On The Bass szervezésének.
  • [2009-03-21] Hardcore Explosion
    @ Diesel Club, Budapest

    Köszönhetően a múlt év végén megrendezett Hardcore Explosion kirobbanó sikerének, idén nem kell novemberig várnunk a folytatásra, mert jóval hamarabb visszatér Magyarország legnívósabb hardcore-techno partysorozata, melynek ezúttal is a régi E-Klub helyén újjáépült Diesel Club ad otthont.
  • [2008-12-27] Neorave Előszilveszter
    @ K2, Budapest

    A Neorave közönsége már megszokhatta, hogy minden december végén, még a szilveszter előtt, egy fergeteges partyval búcsúztathatja az elmúlt évet.
  • [2008-11-29] Hardcore Explosion
    @ Diesel Club, Budapest

    Egy év után ismét visszatér Magyarország legnívósabb hardcore-techno partysorozata, a Hardcore Explosion!
  • [2008-11-14] Újra DirtyBASS a Club K2-ben!
    @ K2, Budapest

    2008 november 14.-én egy speciális estére invitál minden techno szerelmest a DirtyBass csapata, ahol két teremben fog nemkevesebb mint 18 fellépő gondoskodni arról, hogy mindenki egy fergeteges élménnyel legyen gazdagabb.
  • [2007-06-16] Sensor Base with Abject
    @ K2, Budapest

    A 2007 márciusi Sensor Base buli után, ezúttal is egy feltörekvő holland producer és dj lesz a vendég, aki DJ Luna, nagy sikerű Straight On Recordings nevű kiadójának egyik tehetséges zenésze.
  • [2006-07-28] Electronic Beats
    @ A38, Budapest

    Electronic Beats nyár az A38 állóhajón! Fellépnek többek között: Lee Coombs, Utah Saints, Senor Coconut, Badmarsh & Shri, Nicola Conte, Combichrist, NAPT, DJ Hyper és a Transglobal Underground!
  • [2006-02-25] Sensorbase
    @ Kashmir, Budapest

    Február 25.-én második állomásához érkezik a Sensor Base, amely ismét a Kashmir Undergroundban kerül megrendezésre. A nagy teremben ezúttal is a legjobb Hardstyle és Hardcore zenéké lesz a főszerep, ahol is fellép a Sensor Base három rezidense Denoiser, Gregor X és Gabriel Miller. A Megfelelő warm up-ról Rufy gondoskodik majd, de a hardcore kedvelőinek sem kell szomorkodniuk mert ezen az éjszakán Skyscraper a DNC Hungary és Mercenary a NARG Team üdvöskéje pörgeti majd a legjobb hardcore lemezeket. A kisteremben a legjobb Techno és Hard Techno zenékre bulizhattok majd, a zenét Killswitch, Deeroy, Boncsair, Freezer, Nils Roland O’Slide és Acid FX fogja szolgáltatni. Szeretettel várunk mindenkit Február 25.-én, szombaton a Kashmirban, hogy ismét eltöltsünk együtt egy felejthetetlen éjszakát.

Ajánlott videók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó