Pulzar

Cikksajtóközlemény

Party / Trend / Kultúra 2014 konferencia

Létrehozva 2014. március 5.
    0.00

Party / Trend / Kultúra 2014 konferencia

Idén is megrendezik a hazai partykultúra népszerű szakmai rendezvényét.

Március 28-án, a Soundhead és az A38 Hajó szervezésében újra megrendezésre kerül a tavaly nagy sikerrel debütált Party / Trend / Kultúra konferencia. A hiánypótló szakmai fórum az elmúlt év legfontosabb eseményeit és tendenciáit vizsgálja a hazai elektronikus zenei élet színterén, és párbeszédet kezdeményez a terület szereplői közt.

A Soundhead és az A38 Hajó által szervezett Party / Trend / Kultúra 2014 konferencia célja, hogy évről évre feltérképezze az elektronikus zenei élet kulturális, társadalmi és gazdasági vonatkozásait, és a közönséget is bevonva kapcsolatot teremtsen a szakmát szabályozó hazai szervek, támogatók, médiumok, klubok és lemezlovasok között. A rendezvény felvonultatja Magyarország legismertebb promotereit, klubvezetőit, fesztiválszervezőit és a kultúra elismert kutatóit, akik izgalmas prezentációk és kerekasztal-beszélgetések keretén belül szólalnak meg.  A fórum idei helyszíne az A38 Hajó Konferenciaterem lesz.

 

A március 28-i konferencia kora délutánig zajló tömör előadásai változatos témákat járnak körül: egyaránt érintik az elektronikus zene műfaji kérdéseit, a terület jelenlegi helyzetét és jövőképét, a hazai és nemzetközi fesztiváltrendeket, zenei szubkultúrákat, a VJ kultúrát illetve a terület márkakommunikációs és arculati vonatkozásait. Az egyéni prezentációkat követő kerekasztal-beszélgetések résztvevői pedig a „Fesztiválok és Klubestek”, valamint a Partyszervezés helyzetét és a „DJ Szövetség és a DJ-k viszonyának” kérdéseit boncolgatják a területek képviselői segítségével. A rendezvény filmvetítéssel zárul: a beszélgetéseket követően a Paris/Berlin: 20 Years of Underground Techno című dokumentumfilmet vetítik, mely a párizsi és berlini underground techno fejlődését mutatja be.

 

A Party / Trend / Kultúra konferencia elsőként tavaly került megrendezésre, és már debütálásakor sem csupán a terület képviselőit mozgatta meg: a hazai elektronikus zenei szcéna összetartását fémjelzi, hogy a teltházas fórumra jóval szélesebb körből is érkeztek érdeklődők. A progresszív kezdeményezés szervezői bíznak benne, hogy a rendezvény hosszútávon kiemelt platformja lehet a hazai elektronikus zenei kultúrának.

A konferencia részletes programja, és további infók az alábbi linkre kattintva elérhetőek:

www.facebook.com/​events/​293108914173072/​

Archív partyajánlók

Még több sajtóközlemény

  • Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens csemegék

    A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd' 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába. Köztük napjaink egyik legmenőbb rappere, Kendrick Lamar, az egyik legsikeresebb deep house/tropical house producer, Kygo, a folkosabb irányból az alteresebb rock felé forduló sztárzenekar, a Mumford & Sons, a szókimondó rock-fenegyerek, Liam Gallagher és még sokan mások. "Sziget – Love Revolution" augusztus 8-15 között.
  • Viszlát Kasino, ismét költözik a Cinema Hall

    Több éves működést követően bezárja kapuit a belváros legpompásabb klubja, a Kasino, mely egyben a Cinema Hall klub érájának is helyet adott az elmúlt években.
  • Zeneipari érdekszövetség alakult

    November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.
  • Ibizával támad a Debut őszi szezonja

    Az idén 16. éves fennállását ünneplő The Debut csapat Ibizát hozza el Budapestre a klubszezon minden egyes bulijára!
  • Indul az 5. MOL Nagyon Balaton!

    Nagyfesztiválokat, különleges programokat, világsztárok egész sorát és több száz hazai előadót, valamint jobbnál-jobb gasztronómiai élményeket ígér idén nyárra a MOL Nagyon Balaton. A gondozásukban megjelent és országszerte fellelhető Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány ugyancsak a legizgalmasabb balatoni eseményeket és a legjobb helyeket mutatja be, az online térben és a közmédia csatornáin pedig egyaránt kiemelt szerephez jut a Balaton. Idén először négy, balatoni esemény egy-egy gigantikus köztéri Balaton- felirattal gazdagodik, a MOL Nagyon Balaton "Check-In" játék fődíjaként pedig autót is nyerhetnek azok, akik több eseményt is meglátogatnak a tó körül. Májustól-októberig idén már ötödik alkalommal, 30 helyszínen egymilliónál is több vendéget várnak a MOL Nagyon Balaton eseményeire.
  • Világsztárok a Balaton körül

    Alig néhány napja zárult a Thievery Corporation közel teltházas koncertjével a VeszprémFest. Napokon belül pedig újabb „nagy nevek" érkeznek a Balaton legjobb fesztiváljaira, a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként.
  • A GELKA VÁLOGATTA A LEGÚJABB CAFÉ DEL MAR LEMEZT

    Hatalmas lépés a Gelka életében: José Padilla nyomdokába lépve ők válogatták a legújabb Café Del Mar - Chillhouse 9 lemezt.
  • Indul a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

    December 1-jén délután a hazai zenei élet krémje árulja a STRAND Fesztiválra a jegyeket a budapesti Erzsébet téren. Persze ekkor már országosan is indul kedvezményes jegyterjesztés a nyárzáró fesztiválra. STRAND – Nagyon Zene Fesztivál augusztus 24-27. között.
  • Megújulás előtt a Corvintető!

    Komoly munkálatok folynak a Blaha Lujza téren, december 12-én ráncfelvarrás után vehetünk részt a kultikus szórakozóhely „újranyitásán”.
  • Negyvenezer látogató a Budapest Music Expón

    Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A rendezvényt mintegy 40 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. Az eseményt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kiosztotta az Öröm a Zene Díjakat. Elismerésben részesült többek közt Both Miklós és Gotthard Mihály gitáros.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó