Cikkek NVC interjú

NVC interjú
Létrehozva
2008-11-18
Az NVC csapat két oszlopos tagjával, Gergővel és Lacival (Subotage) beszélgettünk a csapat múltjáról és az elkövetkezendő nagy tervekről…

TÖLTSD LE

2005 elején indult el az első klubestetek. Mit érdemes tudni az előzményekről?

 

Laci (dj, promoter): Az első rendezvényünk végül nem is klubest lett, hiszen mire kitaláltuk, hogy kik legyenek a fellépők, helyszín, stb., addigra egy 3 termes buli megszervezésének kellős közepén találtuk magunkat. A buli után gyakorlatilag kizárólag pozitív visszajelzéseket kaptunk és mi is nagyon jól éreztük magunkat, így jött, hogy „ezt folytatni kell!”

Az előzményekkel kapcsolatban mindenképp megemlíteném a 2003-as Frankhegy bulit, amely mind zeneileg, mind a látványt illetően valami teljesen új, korábban nem tapasztalt élmény volt nekünk. Ezután kezdtük el rendszeresen látogatni ezeket a bulikat és innen már egyenes út vezetett addig a pontig, amikor feltettük magunknak a kérdést: Miért ne próbáljuk meg mi is?

 

Gergő- promoter: Az első rendezvényünk előtti egy év azzal telt, hogy ismerkedtünk a szakmával és ezzel az egész közeggel. Első bulink még elsősorban a goát kedvelő közönségnek szólt. De már akkor megismerkedtünk olyan lemezlovasokkal, akikkel mostanában is jóban vagyunk, sőt a csapat két tagja is ebből a közegből került hozzánk.

Egyébként nem a klasszikus psytrance-re kell gondolni, már akkor is kerestük az új, érdekes hangzásokat ezen a stíluson belül is. Persze azóta már más irányba fordultunk.

 

Laci (Subotage), ha jól tudom te is bakelitről pörgetsz. Az első szárnypróbálgatás minek a hatására történt?

 

L: Teljesen komolytalanul, hobbi szinten indult a dolog. A 2004-es Ozora fesztiválon Gergővel kitaláltuk, hogy mostantól mi is dj-k leszünk. Volt nálunk három teljesen különböző stílusú cd, amiket elkezdtünk kevergetni egy kis félreeső, de azért dj pulttal rendelkező sátorban. Persze akkor még azt sem tudtuk mi mire való. Aztán idővel komolyra fordult a dolog, azóta rengeteg új zenével megismerkedtem, és sok-sok fellépésen vagyok túl, s talán mostanra nyugodtan mondhatom, hogy kialakult egy sajátos zenei világom nekem is, amelyről felismerik az emberek a szettjeimet. Már én is bakelitről játszom, sikerült az elmúlt másfél évben teljesen beleszeretnem. Csak azokat a zenéket vásárolom meg neten, amik nem jelennek meg bakeliten.

 

2007-ben ti szerveztétek az azóta is legendás Extrawelt partyt. Milyen folyamat vezetett el odáig, hogy „kis” szervezőcsapat létetekre egy ekkora projekttel rukkoltatok elő?

 

L: Akik régebb óta ismerik a csapatot, tudják, hogy elég sok mindenbe belekóstoltunk az évek során. Szerveztünk mi már drum&bass bulit, sőt space rock koncertet is. Talán amikor másfél éve elindítottuk saját klubsorozatunkat, a Casino Bangkok-ot, akkor alakult ki a csapat mai arculata.

Az, hogy akkor az Extraweltet hívtuk, eléggé adta magát, hiszen a duó korábbi formációja, a Midi Miliz az egyik legnagyobb név volt a techtrance műfajban, amit akkoriban nagyon szerettünk.

G: A vicc az, hogy eredetileg mi még a Midi Milizt szerettük volna elhívni Budapestre, fel is vettük a kapcsolatot korábbi kiadójukkal, a Boshke Beats-szel. Ekkoriban jöttek ki az első Extrawelt megjelenések, ekkor történt a nagy robbanás. Igazából gyakorlatilag rajtuk keresztül szerettük meg a tech-house és minimaltechno zenéket. És így jutottunk el a Cocoon recordings-ig. Hosszas huzavona után megkaptuk a dátumot, és végre teljesülhetett az álom, elkezdtük szervezni a bulit.

Az Extrawelt előtt már jó néhány külföldi előadót elhoztunk, tehát rendelkeztünk megfelelő tapasztalattal egy ilyen kaliberű rendezvény megszervezéséhez. Ugyan a Cocoon ugyan azt a típusú szerződést adja nekik, mint pl. Sven Väth-nek, így volt pár érdekes pont, de a srácok (Extrawelt) nagyon jó arcok voltak, lazán vették az egészet.

 

Ma ugye mindenki kiadót alapít. Ti gondolkoztatok már ezen? Van a csapatban ugye aki live act formációval lép fel gondolok itt a Ioda & Mango párosra. Esetleg az ő munkáikat…

 

G:

Igen, van egy alakulófélben lévő live, amit a csapatból Dj Ioda készít, a budapesti underground szcéna egyik meghatározó alakjával, Mango-val, Unruly Kids néven.

 

A kiadó alapítás ötlete kb. egy éve felvetődött bennünk, de annyi jó label van, hogy kicsit feleslegesnek érezzük. Inkább szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni a saját művészeink menedzselésére a külföldi kiadók felé. Lassan meg is fog jelenni Dj Ioda (Yesman) első kiadványa a Maripoza records netlabelén.

 

Térjünk rá az aktuális rendezvényetekre. Szerintetek miben változott az egy évvel ezelőtti Extrawelt a mostanihoz képest?

 

L: A hetekben jelent meg a páros első szerzői albuma, a Schöne Neue Extrawelt. Ennek a lemezbemutatója lesz november 22-én a Merlinben. A tavalyi buli előtt kimentünk több külföldi fesztiválra, hogy még a buli előtt meg tudjuk hallgatni a liveot, de ezúttal mi is nagyon kíváncsiak vagyunk, hiszen az új liveactet még mi sem hallottuk. Az új album alapján nem mindennapi estnek nézünk elébe, hiszen egy-egy igazi koncepció albummal állunk szemben.

 

G: Amióta megjelent az új lemez, csak pozitív kritikákat hallottam róla. Reméljük nálunk is a legjobb formájukat fogják hozni.

 

Ezen a bulin kívül készülünk még egy év végi nagy dobásra. Az A38 hajóra csinálunk december 27-én egy Butch lemezbemutató partit. Mellette fellép még ezen az estén Martin Eyerer is, aki már nyáron egyszer a vendégünk volt, de azt a bulit sajnos elmosta az eső, szóval most be lehet majd pótolni.

 

Az interjút készítette: Helgert László (Hell)

Még több Interjú

Industrialyzer az M47-ben - interjú

Industrialyzer az M47-ben - interjú

Ricardo Rodrigues, azaz Industrialyzer a legújabbkori techno szcéna egyik prominens egyénisége.
Budapest Deep Café Interjú

Budapest Deep Café Interjú

Őrültek ezek? Vagy netán csak a modernkori underground szerzetesei? Utat törnek, de nem bozótvágóval, hanem szelíden, moslyogva, zenével, képpel, attitűddel… 3 éve még csak ketten voltak a BudapestDeepCafé projektben: Rizkid és Kormix.
A zene édes rabságában: DragMatic

A zene édes rabságában: DragMatic

A mozaikszó mögött 3 fiatal magyar producer rejtőzik. Állandóan buzog bennük a kreativitás, folyamatosan zizegnek, alkotnak, s írják a zenéket.
Interjú Fetyóval, a ROTN szervező-menedzserével.

Interjú Fetyóval, a ROTN szervező-menedzserével.

Siófok kétségtelenül a partizók Mekkája is nyáron, nem csak a turistáké.
REBOOT interjú

REBOOT interjú

Frank Heinrich, azaz Reboot a jelenkor egyik legfelkapottabb előadóművésze, Luciano Cadenza családjának brilliáns ékköve. Egy hektikus 2009-es évvel a háta mögött nyilatkozik múltjáról, jelenéről és jövőbeni terveiről debütáló budapesti fellépése előtt, mely május 15-én kerül megrendezésre az A38 hajón, a Hi!Fly és Lick The Click! csapatok prezentálásában.
Butane Inetrjú

Butane Inetrjú

Rövid Interjú a Hairy-s fellépés kapcsán
Kis csibészből nagy betyár: Luke Fair

Kis csibészből nagy betyár: Luke Fair

Súlyos egyéniség, könnyed humor, homályba vesző, sötét gyerekkori emlékek, mindez egyetlen villáminterjúban, amit az egyik „Betyárral”, Luke Fairrel készítettünk pár nappal a budapesti fellépése előtt…
Smokin Jo interjú

Smokin Jo interjú

Mi ? Hogy most? Meg amúgy a Flört-ben játszik április 24-én!
A zenész legyen csakis a zenéé – Matthew DK interjú

A zenész legyen csakis a zenéé – Matthew DK interjú

Négy évnyi hajsza után végre kötélnek állt Matthew Dekay, a holland zeneipar egyik legkelendőbb exportcikke, a lányok kedvence, a kivételes tehetséggel megáldott zenész.
DUSTY KID INTERJÚ !

DUSTY KID INTERJÚ !

Az április 10-i HYPERSPACE 2.0.1.0. egyik fő attrakciója lesz az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettjének tartott DUSTY KID fellépése.

Ajánlott letöltések

[2008-11-16] Amethyst - Exclusive mix for pulzar

[2008-11-16] Amethyst - Exclusive mix for pulzar

62 perc, 85 Mb
[2007-06-10] Naga- Lidokain Klub 02

[2007-06-10] Naga- Lidokain Klub 02

electro/minimal mix
[2007-06-18] Chriss- Deep Felt 01 mix

[2007-06-18] Chriss- Deep Felt 01 mix

62 perc, 150 mb
[2008-01-22] Naga- Száraz pampersbaba mix

[2008-01-22] Naga- Száraz pampersbaba mix

75 perc, 103 Mb
[2008-01-04] Chriss- Deep Felt 02 mix

[2008-01-04] Chriss- Deep Felt 02 mix

72 perc, 172 Mb
[2007-06-10] Beta- Promo mix június 2007

[2007-06-10] Beta- Promo mix június 2007

electro/minimal mix m4a kiterjestésű fájl!
[2008-02-14] Benzol- Strip Light Mix

[2008-02-14] Benzol- Strip Light Mix

177 perc, 243 Mb, 192 kb/s- techno, minimal, electro
[2008-01-09] Snake Sedrick Promo Mix

[2008-01-09] Snake Sedrick Promo Mix

60 perc, 85 Mb
[2008-03-23] Szmut- ad hoc

[2008-03-23] Szmut- ad hoc

55 perc, 76 Mb, 192 kbps- tech-minimal mixed by: Suszt Daniel info: ezittacimem@vipmail.hu
[2007-12-16] Szmut mix for Pulzar

[2007-12-16] Szmut mix for Pulzar

minimal/house mix- mixed by Suszt Daniel info: intrik@freemail.hu

© 2001–2010 Pulzar / oldaltérkép / elérhetőségek / médiaajánlat / logó