Pulzar

Cikk

NGoHT szilveszter

Létrehozva 2005. december 19.
Stílus Techno, Hard Techno, Hard Techno, Progressive Trance
    0.00

NGoHT szilveszter

A novemberi nagy sikerű hard techno fesztiválja után az NGoHT csapat december 31.-ére is szolgál egy kis meglepetéssel a kemény stílus rajongóinak, még pedig egy egészen exkluzív bulit kínál mindazoknak akik szilveszterkor a Kashmir Undergroundot választják.

A csapat semmiképpen sem szeretett volna egy a novemberihez hasonló nagyobb megmozdulást szervezni december 31.-ére, mikor is az ország minden pontján nagyobbnál nagyobb partyk kínálkoznak, ezért is esett a választás egy kisebb klubbra, melyet már jól ismerhetnek a partyzók és ezáltal is egy kicsit családiasabb légkörben töltheti el a szilvesztert az a pár száz szerencsés akiknek majd sikerül megváltani a karszallagjukat a rendezvényre.


A rendezvény egyik különlegessége hogy a Kashmir történetében először fogja külföldi is tiszteletét tenni december 31.-én, azaz szilveszter éjszakáján, és nem is akármilyen különlegességekkel fognak érkezni a külföldi vendégek.


A rendezvény első kiemeltje a már jól ismert Sven Wittekind lesz, akit nem igazán kell bemutatnunk senkinek hiszen számtalanszor megfordult már hazánkban, de talán ez a mostani fellépése igérkezhet a legizgalmasabbnak, állítjuk ezt azért mert Mr. Wittekind egy 4 órás őrületes showt hoz magával melyet most először láthatnak hallhatnak a partyzók Magyarországon.
Sven 1999-ben készítette első trackjeit, eleinte csak a "játék" kedvéért, későbbiekben a frankfurti U60311-beli estek hatására elkezdte komolyabban venni a zeneírást, olyannyira hogy nem sokkal később 2001-ben már meg is jelent az első kiadványa az Overdrive Recordsnál. Ugyanebben az évben elkezdett DJ-skedni
és hamar Németország legnépszerűbb klubbjai pultja mögött pörgette lemezeit. Prodecerkedése egyre jobban kifinomult, olyannyira hogy mára a stílus alapítói közé sorolhatjuk, hiszen zenéi hatására egyre többen váltak inspiráltá ill. követőivé ennek a hangzásnak. Hamar felfigyelt erre a szcéna legnagyobb alakja DJ Rush is aki egy lemezszerződést ajánlott neki labeljénél a Kne' Deep Recordsnál. Ezután megállíthatatlan szárnyalás következett be a karrierjében, számtalan kiadás és fellépés a legelismertebb hard techno fesztiválokon, ahol bizonyíthatta hogy ez a stílus képes a megújúlásra és a legerőteljesebb energiák közvetítésére a táncparketten. 2005-ben a születés napi partyt rendezett Saarbruckenbe, melyen felvonult a szcéna összes elismert alakja. Ez a legnagyobb sikert érte el az ilyen tipusú rendezvények közt.
A sok siker hatására Wittekind a földön maradt és dolgozik tovább, nemrégiben elindította saját labeljeit, az Inflicted Recordingsot ill. annak sublabeljét a Toolterrort, hamarosan pedig új mixalbummal jelentkezik mely a bookingcége első dupla CDs válogatás albumja lesz.
Az este második vendége szintén jól ismert a partyarcoknak, névszerint Tobias Lüke aka O.B.I.. Nyáron először Magyarországon mutatta be elementáris energiáktól duzzadó live act produkcióját és most december 31.-én megmutatja hogy DJ-ként talán még gyilkosabb zenei világot tud varázsolni mint ahogy azt tette azon a bizonyos júliusi éjszakán.
12 évesen kezdett el a DJskedéssel foglalkozni mikor is megkapta első lemezjátszóit. Eleinte house és trance lemezeket pörgetett. 16 évesen már fellépéseket kapott kisebb rendezvényekre, valamit privát bulikra. 17 évesen a zenei stílusa a techno felé irányult. 18 éves korában kezdett club-okban is pörgetni. 2001 februárjában megnyerte a New Born dj versenyt a Fusion Club-ban, Münster-ben. Szülővárosában, Grevenben, 2002-ben, saját partykat kezdett szervezni.
Ezután nem sokkal megalapította a Tekktribe nevezetű vállalkozását, mely először csak bookingokkal foglalkozott, a későbbiekben pedig már lemezkiadással is bővült a repertoár. Ezen a labelen jelentette meg saját szerzeményeit mely annyira egyedi ill. párját ritkító ebben a stílusban hogy Tobiasnak nem kellett sokat várnia a nagy áttörésre. A Tekktribe az egyik legelismertebb kiadó lett a szcénában, ennek hatására elindított még két kiadót (Distorted, Free Vision) melyek a fiatal tehetségek segítésére ill. a kísérleti hangzások felé írányultak.
A két sztárvendég mellett természetesen nem lenne teljes az óévbúcsúztató a rezidensek nélkül. A rendezvényen fellép a csapat 2 new comerje TerroR ill. TechErik akik majd live act produkcióval kezdik az estét, Nilux és KillSwitch pedig back2back formációban várják a partyzókat, ill. végül de nem utolsósorban, a szülinapos Reset fogja feltenni az i-re a pontot ezen a szilveszteri éjszakán.
Természetesen lesz kisterem is ahol a lágyabb techno ütemekről, Deeroy, Boncsair, Roland O'Slide,Slave ill. Nils és SveTec fognak gondoskodni.

Minden adott tehát hogy a stílus rajongói egy nagyszerűnek ígérkező éjszakán családias környezetben búcsúztassák az óévet ill. nézzenek a jövő elé amely remélhetőleg még jobb és több partyt ígér majd nekünk.


Archív partyajánlók

  • [2018-06-15] Cocoon Budapest w/ Extrawelt live + Ilario Alicante
     

    A legendás Cocoon végre Budapestet is beveszi! Mikor 1999-ben Sven Väth elindította ikonikussá vált ibizai bulisorozatát, egy cél lebegett a szeme előtt: elhozni a technót a szigetre.
  • [2017-03-14] Neelix the freedom fighter
    @ Dürer Kert

    Neelix az 1848 március 15.ei szabadságharc megemlékezésének ünnepi fellépője.Ki ne ismerné nevét vagy egyedi zenei stílusát.Szinte valamennyi eletronikus fesztivál fő fellépője többek között az Electric Daisy Carnival, Tomorrowland vagy a legendás Boom fesztiválé... A német művész zenéjében megjeleníti a Progressive Trance, Progressive House és Electro stílus elemeit.
  • [2014-10-22] TrancePort & Y-Production & KUGLER music pres. Neelix / Fabio & Moon
    @ Dürer kert, Budapest

    A TrancePort a Y-Production és a KUGLER music csapata egyesíti erőit, hogy egy felejthetetlen bulit csináljon Nektek! Neelixet vagy Fabio & Moont gondolom senkinek nem kell bemutatni, de ha mégis, akkor ejtenénk egy pár szót róluk itt:
  • [2008-11-22] Psychedelic Frequency
    @ K2, Budapest

    Első Psychedelic Frequency rendezvény keretein belül Neelix (Germany) és Domestic (Israel) 2008. november 22.-én ellátogat szerény kis hazánkba. Az Üllői úti Club K2-ben saját szerzeményeiket fogják előadni élőben! A partin számos magyar fellépő is színesíti a felhozatalt.
  • [2006-03-25] PSYCHO'TEK'DANCE
    @ Inside Basement, Budapest

    Egy új partisorozat veszi kezdetét, melynek célja első sorban a psytrance és a techno fúziójából létrejött techtrance vagy másnéven psytechno névre hallgató stílus bemutatása. A világhírű Boshke beats kiadó (aminek neve a kezdetektől összefonódott ezzel a teljesen új hangzású és előremutató zenével) új felfedezettje, Fuzzion 2006.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó