Pulzar

Kínai szilveszter Add2Basket-el!

A kínaiak számára a Szilveszter nem december 31-én jön el, hanem rendszerint január végén, február elején, mindig változó dátummal. Persze nem azért mert Gensi decemberben nem ért volna rá, hanem mert a kínaiak nem napévben, hanem a hold járása szerint számítják az évkezdetet.

Januárban érkezett a jó hír, a GPlus klublánc promóterétől, hogy ismét mehetek a követségre vízumot igényelni, mert szeretnék, ha Február 6-án én játszanék a klub szilveszteri buliján Shanghaiban, illetve 7-én Hangzhou-ban, ahol még szintén az Újévet ünnepelték. A tavalyi egy-hetes kínai látogatásom életem egyik legnagyobb élménye volt, borzasztóan boldog voltam, hogy kevesebb, mint egy évet kellett várnom a visszatérésre. Ezúttal is hihetetlen élményekkel jöttem haza, talán az alábbi videók visszaadnak valamit mindkét buli hangulatáról, illetve magáról a nem mindennapi helyszínekről

http:/​/​www.youtube.com/​watch?v=H4hKT0UA298
http:/​/​www.youtube.com/​watch?v=dw4Oou71BGA
http:/​/​www.youtube.com/​watch?v=BFUxp8KOHF4&feature=related

Gensi szinte egyenesen a repülőtérről esett be a Privébe, a Debüt Farsangi bulijára, méltó befejezéseként a 3 napos buli-szériának.

Következő külföldi fellépése Március 8-án lesz, ismételten nem akármilyen helyen a Pacha-ban Sao Paolo-ban.

Közben végre elkészült pár új zene is. Egy a Johan Vermeulen-el (alias Interplay) készített közös remix a Muzzaik  Out of Reach c. nótájából, ami hamarosan a Stealth Records gondozásában lát majd napvilágot.

Elkészült egy saját szerzemény is, ami a 7 minutes untill the bar closes címet kapta. Dubaiban a Club Zinc-ben zenéltem Januárban és az ottani rendelet szerint, szigorúan hajnal 3 kor vége a buliknak. 10 perccel 3 előtt hatalmas plasma tévék számolnak vissza, hogy mennyi idő van hátra zárásig. Ez a dal amolyan utolsó záró zeneként működik a legjobban és ezek után az ötlet adott volt, hogy milyen névre kereszteljem. A nóta egyébként hivatalosan tavasszal lát majd napvilágot Bart Van Wissen remixével az Add2Basket Records-nál.

Addig is a klippek meghallgathatók a

www.myspace.com/​add2basket oldalon

Ajánlott lemezek

  • Skryptöm10Y LP

    Megjelent az Electric Rescue által Párizsban alapított francia Skryptöm Records kiadó 10. évfordulójának megünneplésére készült album, melyen olyan előadók trackjei hallhatók, mint Laurent Garnier, Inigo Kennedy, Truncate, Johannes Heil, Wlderz, Zadig és még sokan mások.
  • Skryptöm n°32

    Az Electric Rescue által Párizsban alapított francia Skryptöm Records kiadó 10. évfordulójának megünneplésére egy exkluzív album kiadásával készül áprilisban, melyen olyan előadók trackjei lesznek hallhatók, mint Laurent Garnier, Inigo Kennedy, Truncate, Johannes Heil, Wlderz, Zadig és még sokan mások.
  • Garnier történelmet ír

    Laurent Garnier májusban fogja megjelentetni ötödik albumát melynek címe Tales of a Cleptomaniac.
  • Mi szól majd a temetéseden??

    A Get Physical gondozásában február 6-án jelenik meg a Final Song nevezetű összeállítás. A lemezen híres előadók saját temetésükre szánt búcsúdalainak gyűjteménye hallható.
  • Egy Fuse kiadvány az elmúlt 10 év technoiból.

    Belgium világhírű klubja a Fuse tíz éves fennállását egy dupla techno albummal ünnepli. A klub nem kevés ma világhírű techno dj-t "nevelt ki", ennek alapján íme a tracklista... --->
  • Laurent Garnier- Man With The Red Face

    A francia származású techno fenomén egyik legismertebb szerzeményét keverték újra...

Kapcsolódó cikkek

  • Sonar 2012

    Idén is megrendezésre kerül Európa és a világ egyik legelismertebb fesztiválja, a Sonar Barcelonában, Tokyoban, Cape Townban és Sao Paoloban. A napokban bejelentett line-upok alapján a korábbi filozófiának megfelelően, idén is illusztris fellépőket válogattak össze a szervezők.
  • Egbert remixek futószalagon

    Az elmúlt két évben a nemzetközi techno-house szcénába üstökösként berobbanó holland dj / producer, Egbert minden jel szerint 2011-ben is folytatja diadalmenetét. Az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy a fiatal művész a saját produckiók szerzése mellett remixerként is kiválóan megállja a helyét, elég csak a tavalyi ősz klub-bombájára, Carl Cox örökzöld 'The Latin Theme'-jére írt újraértelmezésére gondolni.
  • Laurent - na és ha vörös az arcom?

    2000 áprilisában amikor megjelent a track ,nem gondolta volna még senki, hogy az elektronikus zene egyik meghatározó műve lesz. Az lett.
  • Laurent Garnier a Dissonanze fesztiválon

    Laurent Garnier a május 8-9-ei, idén kilencedik alkalommal megrendezett Dissonanze Festival főfellépője.
  • Íme a Time Warp idei line up-ja

    A kezdeti fellépők névsorának novemberi prezentálását követően a Time Warp Mannheim központú fesztiválja véglegesítette line up-ját.
  • Barraca klub 43 éve szórakoztat

    Egy szórakozóhely népszerűsége nagyon sok alkotóelemből áll, de a valenciai Barraca klub bebizonyította, hogy elég, ha csak 43 évig táncoltatja az embereket. Olyan, mint egy jó bor, évről-évre jobb lesz.
  • The End: The end?

    Felmerült ez év szeptemberében, hogy London híres szórakozóhelye a The End örökre bezár 2009 januárjától.
  • Garnier kiadója lehúzta a rolót

    Talán a súlyos gazdasági helyzet miatt vagy talán nem, de egy biztos, Laurent Garnier és Eric Morand bejelentették, hogy az F Communications nevű kiadójuk bizonytalan időre felfüggeszti működését.
  • Kings Of Techno

    Carl Craig és Laurent Garnier, mind a ketten bizonyították, nem hiába tartjuk őket a techno oroszlánjainak. De vajon mi történne ha összeeresztenénk a két nagy macskát? Kő kövön nem maradna...
  • Jeff Mills b2b Laurent Garnier

    'Nem csak techno, nem csak house, de csak zene, jó zene!'

Archív partyajánlók

  • [2011-09-23] Laurent Garnier presents L.B.S.
    @ Cinema Hall, Budapest

    A Tales of a Kleptomaniac (Egy kleptomániás meséi) turné után Laurent Garnier nemrégiben ismért útra kelt. Az új sztori neve: L.B.S.
  • [2011-05-19] Electronic Beats Live Special - Budapest Launch Party
    @ Merlin, Budapest

    Elérkezett a pillanat, hogy az Electronic Beats Online hazai verziójának megjelenése és a berlini Electronic Beats Magazine első budapesti terjesztése után legyen végre egy újabb Electronic Beats buli! A május 19-i Electronic Beats Live Special lesz a márka széleskörű magyarországi hivatalos nyitóbulija a Kreatív magazin által szervezett Brand & Music konferencia után. Berlinből érkezik az őrült bulijairól híres Bonaparte, magya...r részről pedig a Demon Superior, c0p és Crimson diktálják a tempót.

  • [2011-04-02] Time Warp 2011 - A kör bezárul
    @ Maimarkthalle

    Immár a 2011-es Time Warp line upja teljes, a fellépők névsora mindössze a pontos időrendi line up-ot nélkülözi. A 30 éve pályán lévő Sven Väth például egy egyedülálló jubileumi szettel készül, míg Richie Hawtin egy hat órás maratoni performansszal szórakoztatja majd a nagyérdeműt. A berlini székhelyű Henrik Schwarz pedig, aki inkább a deep house műfajában vált ismertté, most egy teljesen új techno live acttel rukkol elő.
  • [2009-07-01] VOLT Fesztivál
     

    Kultikus sztárokkal várja látogatóit az idei VOLT Fesztivál. Július első hétvégéjére Sopronba érkezik a több év után új lemezzel és fesztiválturnéval visszatérő Limp Bizkit csapata, a legnagyobb Nyugat-európai fesztiválok másik nagy idei visszatérője, a provokatív metál-ikon, Marilyn Manson, és a legaktuálisabb brit szupercsapat, a Franz Ferdinand.
  • [2009-03-28] Time Warp
     

    A Time Warp az elektronikus tánczene legjelentősebb fesztiváljai közül az egyik legidősebb és legrangosabb - az Európában megtartott rendezvények között Mindez kezdődött 1994-ben Ludwigshafen-ben, egy parányi magból álló, lelkes szervezőcsapat munkájaként...
  • [2007-05-26] E-Z Rollers
    @ A38, Budapest

    A tavaszi szezon utolsó nagy koncertjeinek egyike az A38 Hajón igazi, tempós élő drum and bass est lesz.
  • [2006-07-28] Electronic Beats
    @ A38, Budapest

    Electronic Beats nyár az A38 állóhajón! Fellépnek többek között: Lee Coombs, Utah Saints, Senor Coconut, Badmarsh & Shri, Nicola Conte, Combichrist, NAPT, DJ Hyper és a Transglobal Underground!
  • [2007-08-10] Sziget 2007
     

    A NOKIA Party Aréna, a Meduza, a Cökxpôn Ambient Sátor, a Nagyszínpad, valamint a Magic Mirorr Pénteki programja.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó