Pulzar

CikkInterjú

KARÁNYI INTERJÚ

Létrehozva 2008. október 29.
Stílus Electronica, Tech-house, Minimal, Drum and Bass, Drum and Bass
    0.00

KARÁNYI INTERJÚ

Karányit legújabb albumáról és a most pénteki lemezbemutatóról faggattuk-nyerjetek jegyet!


-2001-ben készült el a debütáló albumod, az Oktokon, ami a kezdeti sikereket hozta. Mivel foglalkoztál azelőtt?

Dani: Nem foglalkoztam semmivel, akkor még gimnazista voltam. 14 évesen kerültem kapcsolatba a zenével, akkor zongorázni tanultam, és ezt követően, 17-18 éves koromban csináltam 20-30 olyan zenét, ami sajátnak mondható.

-Hogy lett mindeből kiadott album? Milyen menedzsment állt mögötted?

Dani: A néhai Underground Recordshoz vittem be egy kb. 20 számból álló lemezkét, olyan szándékkal, hogy jó lenne, ha valamelyik válogatáslemezre feltennének ezekből egyet. Miután bevittem az anyagot, visszahívtak, hogy jó a zene, és nagyon szívesen kiadnának tőlem egy egész lemezt is.

-Mit éreztél ekkor?

Dani: Ez egy soha nem várt dolog volt, akkoriban ilyesmire nem is gondoltam. Óriási meglepetésként ért, akkor azt hittem, minden ezzel kapcsolatos vágyam, tervem teljesült, aztán persze jöttek az újabb lökések, tervek.

-Ez a lemez nagyon más stílusban szólalt meg, mint amit ma csinálsz?

Dani: Persze. Ezek főként chill out és lounge, jazzes témákat és klasszikus zenét is felölelő, néha drum&bass-es elemekkel tarkított zenék voltak, inkább ilyen lassabb, üldögélősebb számok. Akkoriban más volt az elektronikus zene, ma már inkább a klub irányba hajlik minden. Az az időszak volt ez, mikor Yonderboi és az Anima váltak ismertté.

-Milyen zenét hallgattál akkoriban, kik voltak rád hatással?

Dani: Főként progresszív rockot hallgattam (pl. Jethro Tull, Pink Floyd, Genesis), ezen kívül még jazzt, de nagyon szerettem pl. Kruder & Dorfmeistert, vagy a Prodigyt.

-Elég széles spektrumon mozog műfaját tekintve a mai munkásságod is. Melyek azok a stílusok, amik ma meghatározzák a zenei érdeklődésedet?

Dani: Ha mindenképpen be szeretnénk gyömöszölni egy kategóriába, akkor leginkább a minimal és a techhouse.

-Én úgy veszem észre, hogy te egyfajta hídat képezel az undergroundabb vonal és a mainstream között. Ennek az az oka, hogy nem a zenélésből élsz, vagy ennél mélyebb a mögöttes tartalom?

Dani: Igen, számomra a zenélés nem a megélhetésről szól, mert az teljesen más életmódot követelne meg. Nem ez a fő munkám. Persze csináltam slágerzenéket, de abba az igazán „kemény“ mainstreambe úgy érzem soha nem tartoztam bele, és nem is szeretnék, mert egészen egyszerűen mert nem vagyok rászorulva. Zeneileg némiképp követem a divatot, de nem divatból, hanem egyszerűen ezt érzem újnak, ez a formája annak, amivel éppen kifejezzem önmagam.

-Kik azok a zenészek, akivel szívesen dolgozol 1ütt?

Dani: Főként akik a most megjelenő albumon közreműködtek: Judy Jay, Xenia Nobl, Virág, Kőváry Zoli (Amber Smith, The Trousers) - akit az egyik legjobb magyar gitárosnak tartok, Csépai Gábor (magyar MTV), aki egyébként MC és fantasztikusan jó énekes egyben.

-Milyen technikát használsz stúdiómunkához, ill. live-hoz?

Dani: A masterelésen kívül otthon csinálok mindent. Van egy iMac-em, amin Ableton fut, ebben szerkesztem, veszem fel a zenéket, Logicban végzem a keverést néha, a masteringet pedig Ambrus (AMB) készíti nekem. A hangkártya az egy Focusrite Saffire, van egy Nord Rack 2x, de néha használok vasként Moog-ot, vagy Prophet-et, de komolyabb szintiparkot nem tartok, mert nem vagyok az a kütyüzős, ide-oda kötögetős tipus, sokkal inkább szeretek gyorsan, hatékonyan dolgozni. Ezen kívül az énekeket is otthon veszem fel.

-Az utóbbi időben megismerhettük a dj énedet is, sokak legnagyobb örömére. A live act, vagy a dj-zés áll hozzád közelebb?

Dani: Természetesen mindkettő, mikor melyikre van kapacitás. A dj-zés inkább egy kötetlenebb, könnyebben beiktatható rugalmas dolog, ez inkább egyfajta kikapcsolódás. Az élőzés sokkal nagyobb felkészülést igényel. Nagyon rég live act-eztem utoljára, ezért is várom nagyon a most pénteki koncertet.

-A most megjelenő albumodról mit kell tudni? Miben más ez, mint az előzők? Mikor jelenik meg, hol lesz kapható?

Dani: Teljesen más, sokkal visszafogottabb, sokkal kevésbé populárisabb, hasonló hangzások, mint amiket dj-zéskor játszom. Tehát főként a klubok irányába nyit, bár a lemez első része kifejezetten akusztikusabb.

Most csütörtökön jelenik meg limitált mennyiségben cd-n is, és természetesen a nagyobb zeneletöltő oldalakon (beatport, itunes) lesz letölthető.



-31-én, ezen a héten pénteken lesz a lemezbemutató az A38-on, ami elég komoly estének ígérkezik. Kikkel lépsz fel együtt, kik zenélnek előtted, utánad?

Dani: A fent említett nevekkel lépek fel együtt, akik a lemezen is hallhatóak, ezen kívül Zoohacker warm up-ol, Habesham (USA) rövid vendégszerepel, végül Kevin (Fine Cut Bodies) fejezi be dj-setjével az estét.

-Várható-e újabb videoklip az albumhoz kapcsolódóan?

Dani: Az új video a Libido-hoz készül majd, amit 15 országba adtunk el (nem kisebb nevek, mint Steve Mac, Thomas Gold, Ian Carrey, Dave Spoon, Nicola Fasano készítettek hozzá remixet), remélem, még idén, de legkésőbb jövő év elejére elkészül.
-Mik a következő terveid a zenében, ill. az élet egyéb területein?

Dani: Többet fogok Dj-zni, itthon és külföldön egyaránt, valamint mostantól újból vállalok live act-eket. Emellett webfejlestésekkel foglalkozom, egy webrádió fejlesztésén dolgozunk már egy ideje, Hello FM néven. Különlegessége, hogy nem zenei stílusok vannak, hanem hangulatok, és csak egy adott webfelületen hallgatható. Ez egy közösségépítő oldal, ami egyelőre béta verzióban fut.

(részletekről később a pulzar friss hírei közt - a szerk.)

/boolint/

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

  • Ed Rush & Optical: Travel The Galaxy

    Akárcsak a ’Timeless’ és a ’New Forms’, Ed Rush és Optical 98’-ban debütáló ’Wormhole’ albuma mérföldkő volt a d’n’b terén.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó