Pulzar

Cikksajtóközlemény

Jay Lumen Ausztráliában turnézva lett No.1 a Beatporton

Létrehozva 2013. október 17.
Stílus Minimal, House, Drum and Bass
    0.00

Jay Lumen Ausztráliában turnézva lett No.1 a Beatporton

Jay Lumen két hétig turnézott Ausztráliában a kontinens 6 különböző városát érintve. Ez már önmagában is szenzáció értékű, ám azzal hogy Jay mindeközben a Beatport No.1 pozíciójáig jutott legfrissebb, Nobody című dalával, egyenesen hihetetlen!

Alig számolhatunk be Jay Lumen 2013-as USA turnéjáról, hősünk máris újabb kontinenst utazott körbe, hogy megtáncoltassa a helyi közönséget. Persze ennél messzebb nem is utazhatott volna, hiszen ezúttal két hétig turnézott a mesés Ausztráliában.

 

Jay turnéja öt ausztrál várost, Melbourne-t, Sydney-t, Cairns-t, Adelaide-t és Brisbane-t érintette, plusz ellátogatott az Ausztrália sarkától nem messze eső New Caledonia paradicsomi szigetére is egy remekbe szabott DJ szett erejéig.

 

A turné olyannyira jól sikerült, hogy a szervezők már az első este után azonnal a 2014-es újabb turné tervein kezdtek dolgozni. Nem is csoda hiszen a turnét óriási siker és médiavisszhang kísérte. A nyitó esten például mely egybe esett Melbourne egyik legnagyobb underground fesztiváljával Jay bulija messze vitte a pálmát. A méltán híres Revolver Upstairs, a város egyetlen klubja volt mely teltház mellett fogadta vendégeit.

A másnapi New Caledonia szigetén rendezett parti pedig szintén öregbítette a mi Jay-ünk hírnevét, hiszen az utolsó pillanatos helyszínváltozás ellenére az ásónyomnyi, ám varázslatosan szép kis szigeten lakói csordultig telítették meg a több, mint 1000 fős klubot. A folytatás is hasonló volt, hiszen Sydney városában is fergeteges hangulatnak örülhettek a szervezők, így nem is csoda, hogy a jó hangulat hatására és a közönség nyomásának engedve a Goldfish klubban Jay Lumen egy több, mint 3 és fél órás szettet játszott a helyieknek.

A következő Adelaide és Cairns városok után, pedig Brisbane-ben egy speciális délutáni bulival zárult Jay turnéja. A családias hangulatú buli amolyan Boiler Room érzetre emlékeztető esemény az ausztrál városka életében. Jay olyannyira elvarázsolta a közönséget, hogy végül az este 8-ra tervezett záróra helyett Jay ½ 10-kor tette fel utolsó zenéjét.

 

Jay Lumen a turné kapcsán számos rádió és újságinterjúnak is eleget kellett, hogy tegyen, hiszen több mint 3 év kemény munkájába telt mire a mi Jayünket az ausztrálok le tudták kötni a erre a turnéra. Másfél, vagy akár két szabad hetet ugyanis szinte lehetetlenség találni Jay telített turnénaptárában.

 

Ami a fantasztikusra sikerült turné értékét még inkább emeli, hogy Jay Lumen legfrissebb kislemeze az Ausztrál turné kezdete előtt négy nappal jelent meg. Az első hétvége záró buliján pedig Jay már azt ünnepelhette, hogy az EP Nobody című dalával a Beatport tech house chart-jának legfelső fokán, tehát a No.1 pozícióján trónol. Ez azt jelenti, hogy megjelenéstől számított mindössze hét nap leforgása alatt a dal mindent és mindenkit maga mögé utasított a listán. többek között olyan sztárok dalait, mint a Booka Shade, a Groove Armada, Tiga, Kink és még hosszan sorolhatnánk.

 

A dalt egyébként az Egyesült Királyság több rádiója is már most az év tech house – deep tech szerzeményének kiáltotta ki, ugyanis állítólag a britt klubbokban az elmúlt hétvégén a Nobody forgott a legtöbbet.

 

A dalt az ausztrál Fresh 92.7 FM egyenesen a minőségi elektronikuszene diadalának nevezte, hiszen Jay Nobody trackje még a manapság trendinek mondott kommercionális előadók friss dalait is sorra maga mögé utasította nem csak a Beatporton, de számos nemzetközi listán is. Többek között Steve Aoki új remixét, a Nervo, vagy Mark Knight legutóbbi dalát, Hardwell több remixét, Axwell új dalát, Dimitri Vegast, de Avicii Wake Me Upját, vagy Lana Del Rayt is megelőzte az eladási listákon, hiszen a Nobody például a Beatport összesített, minden stílust – beleértve a hip-hop, r’n’b és pop szerzeményeket is – felölelő listáján is a legjobb 10 között szerepel.

Ahogy a Fresh FM műsorvezetője aposztrofálta, „Jay Lumen a Nobody-val sokadszorra mutatja meg, hogy az igényes, vagy akár underground elektronikuszene legalább akkora érdeklődésre tart számot világszerte, mint a milliárdos médiagépezet által agyonerőltetett pop house.”

 

A track egyébként Jay Lumen So Long Sunshine című kislemezén látott napvilágot, a napjainkban legkiemelkedőbb, elsősorban deep house label-ként ismert OFF Recordings gondozásában. Az EP – ahogy azt Jay kislemezeinek többségénél megszokhattuk – elérhető vinyl (bakelitlemez) és digitális formában egyaránt. Így tehát akik az ismét egyre népszerűbb fizikai adathordozót részesítik előnyben, azoknak sem kell csalódniuk.

Amennyiben a dal a jelenlegi ütemben fogy tovább Jay Lumen eddigi legsikeresebb szerzeményeinek eladási rekordjait is megdöntheti. Csak példaként Jay korábbi Get Ready dala a hazai eladási adatokat tekintve itthon 10szeres platina és/vagy 20szoros aranylemez lenne, de az anno a Drumcode gondozásában megjelent Strange Fruit is 8szoros platina és/vagy 16szoros aranylemez lenne itthon. Ezt ez idáig hazánkban még pop előadó sem érte el.

 

Úgy tűnik, hogy Jay a Nobody-val saját eddigi rekordjait is képes lesz túlszárnyalni.

Ő maga az alábbi szavakkal kommentálta Ausztrál turnéját és a friss No.1 sikert:

„Hatalmas élmény volt Ausztráliában turnézni. Kicsit ugyan elfáradtam, pláne, hogy alig értem vissza előtte az amerikai turnémról, de így is minden percét élveztem. Fantasztikus természeti csodákat tudhat magáénak a kontinens amik egy részét sikerült csak megnéznem ám így is csodaként éltem meg. A bulikra pedig szintén nem panaszkodhatom. 6 fantasztikus estén vagyok túl. Az pedig, hogy közben tudtam meg, hogy No.1 lettem a Nobody-val, csak pont az „i”-n. A második hetet szinte végig ünnepi hangulatban éltem meg. Csak azt sajnálom, hogy a járattörlés miatt lemaradtam a Bónuszról idén, de jövőre azt is bepótolom, ígérem. Az ausztrál szervezőknek, pedig köszönöm ezt a fantasztikus két hetet!”

 

Jay Lumen persze továbbra sem ül a babérjain, hiszen alig hogy hazaért ausztráliai turnéjáról, pár nappal később, október 18-án máris az Amsterdam Dance Event-en lép fel Monika Kruse és 2000 and One társaságában.

Jay Lumen Sydney-ben rögzített és letöltheto, több mint 3 órás szettjét itt hallgathatjátok meg:

https:/​/​soundcloud.com/​jay-lumen-official/​jay-lumen-live-at-goldfish

Egy korábbi, Jay Lumennel készített interjút itt olvashatjátok: www.pulzar.hu/​cikkek/​jay-lumen-interju

Ajánlott lemezek

Archív partyajánlók

  • [2019-10-05] Pure Lust Pres. Stimming Live! (DE)
     

    „Nem félek megmutatni az érzéseimet és nem félek ezeket felhasználni a zenémben sem.”
  • [2017-03-24] 4dsound: Stimming with Acid Pauli
    @ 4DSOUND

    Március 24-én a 4DSOUND es a Toldi Klub két közös rendezvénnyel várja a közönséget a BAR72 és a Pure Lust szervezéseben. Pusztán ez egy elég érdekes fúziója az elektronikus szervező erőknek, nem is beszélve a fellépőkről.
  • [2014-08-18] B my Lake Festival 2014
    @ Club Aliga

    B My Lake Festival néven egy vadi új, elektronikus vonalra kihegyezett fesztivált kaptunk 2013-ban a Deadcode gondozásában a Balaton partján - egész pontosan Balatonaligán - igen masszív kárpótlást ígérve azoknak, akik esetleg nem jutottak el a Balaton Soundra vagy épp egy kicsit 'undergroundabb' elektronikus ütemekre vágynak, vagy csak simán igazán karakán nyárzásársra vágynak.
  • [2013-08-30] NVC Light: STIMMING Album Launch
    @ ChaChaCha Cabrio, Budapest

    "Nem félek kimutatni és a zenébe ágyazni az érzelmeimet" - Stimming Stimming azon kevés producerek egyike, akik valódi egyéniségeknek számítanak a house zenén belül. Saját maga által rögzített hangmintákkal dolgozik, melyeket sosem használ fel kétszer.
  • [2012-07-20] Beatpatrol 2012
     

    4 éves a BEATPATROL Fesztivál! 4 év … és egyre hangosabb és hangosabb! A Raiffeisenclub által támogatott Beatpatrol Fesztivál Európa fesztivál egének egyik legfényesebb csillaga lett. Július 20-22. között olyan nagy nevekkel várja látogatóit, mint Avicii vagy Armin van Buuren, Steve Aoki, Calvin Harris vagy épp a Bloody Beetroots. Hogy mi a közös a világ legnagyobb elektornikus zenei fesztiválja, a Miami-ban megrendezett Ultra Music Festival és a Beatpatrol Fesztivál között? A 2 nap fellépői!
  • [2011-08-26] A38 Colours by Monkey6 & Cabaret
    @ A38, Budapest

Még több sajtóközlemény

  • Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens csemegék

    A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd' 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába. Köztük napjaink egyik legmenőbb rappere, Kendrick Lamar, az egyik legsikeresebb deep house/tropical house producer, Kygo, a folkosabb irányból az alteresebb rock felé forduló sztárzenekar, a Mumford & Sons, a szókimondó rock-fenegyerek, Liam Gallagher és még sokan mások. "Sziget – Love Revolution" augusztus 8-15 között.
  • Viszlát Kasino, ismét költözik a Cinema Hall

    Több éves működést követően bezárja kapuit a belváros legpompásabb klubja, a Kasino, mely egyben a Cinema Hall klub érájának is helyet adott az elmúlt években.
  • Zeneipari érdekszövetség alakult

    November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.
  • Ibizával támad a Debut őszi szezonja

    Az idén 16. éves fennállását ünneplő The Debut csapat Ibizát hozza el Budapestre a klubszezon minden egyes bulijára!
  • Indul az 5. MOL Nagyon Balaton!

    Nagyfesztiválokat, különleges programokat, világsztárok egész sorát és több száz hazai előadót, valamint jobbnál-jobb gasztronómiai élményeket ígér idén nyárra a MOL Nagyon Balaton. A gondozásukban megjelent és országszerte fellelhető Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány ugyancsak a legizgalmasabb balatoni eseményeket és a legjobb helyeket mutatja be, az online térben és a közmédia csatornáin pedig egyaránt kiemelt szerephez jut a Balaton. Idén először négy, balatoni esemény egy-egy gigantikus köztéri Balaton- felirattal gazdagodik, a MOL Nagyon Balaton "Check-In" játék fődíjaként pedig autót is nyerhetnek azok, akik több eseményt is meglátogatnak a tó körül. Májustól-októberig idén már ötödik alkalommal, 30 helyszínen egymilliónál is több vendéget várnak a MOL Nagyon Balaton eseményeire.
  • Világsztárok a Balaton körül

    Alig néhány napja zárult a Thievery Corporation közel teltházas koncertjével a VeszprémFest. Napokon belül pedig újabb „nagy nevek" érkeznek a Balaton legjobb fesztiváljaira, a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként.
  • A GELKA VÁLOGATTA A LEGÚJABB CAFÉ DEL MAR LEMEZT

    Hatalmas lépés a Gelka életében: José Padilla nyomdokába lépve ők válogatták a legújabb Café Del Mar - Chillhouse 9 lemezt.
  • Indul a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

    December 1-jén délután a hazai zenei élet krémje árulja a STRAND Fesztiválra a jegyeket a budapesti Erzsébet téren. Persze ekkor már országosan is indul kedvezményes jegyterjesztés a nyárzáró fesztiválra. STRAND – Nagyon Zene Fesztivál augusztus 24-27. között.
  • Megújulás előtt a Corvintető!

    Komoly munkálatok folynak a Blaha Lujza téren, december 12-én ráncfelvarrás után vehetünk részt a kultikus szórakozóhely „újranyitásán”.
  • Negyvenezer látogató a Budapest Music Expón

    Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A rendezvényt mintegy 40 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. Az eseményt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kiosztotta az Öröm a Zene Díjakat. Elismerésben részesült többek közt Both Miklós és Gotthard Mihály gitáros.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó