Pulzar

CikkFriss

Jay Lumen a techno nagykövete volt Kínában!

Létrehozva 2014. április 14.
    0.00

Jay Lumen a techno nagykövete volt Kínában!

Jay Lumen Kínában turnézott, ahova az igényes és egyben előre mutató techno és tech house előadók közül az utóbbi 8-10 évben ketten hárman tudtak bejutni és ők is általában maximum egy fellépés erejéig. Jay nemzetközileg is úttörőként úgy tűnik, hogy megtörte a jeget, hiszen Shanghai legnagyobb klubjában, az M2-ben és Guangzhou szintén elsőszámú klubjában a Catwalk-ban is elvarázsolta a közönséget, így egyenesen két remek klubban is megmutathatta, hogy mit is tud igazán.

- Jay Lumen ismét megcsinálta! - mondhatjuk újfent.

Hazánk büszkesége ezúttal Kínában turnézott. Abban a Kínában, mely egzotikus ételei, több ezer éves kulturális öröksége és történelme mellett tiltásairól és szabályozásáról is híres. Abban a Kínában, ahol a nyugati közösségi oldalak egyike sem használható, mivel az állami szervek jobbnak látják ezeket elérhetetlenné tenni a lakosok számára. Ide tartozik többek között a Facebook, a Twitter, de akár a Youtube is, és még sorolhatnánk.

 

Ilyen körülmények között a nyugati zene – mindenképpen ide sorolva az európait is - meglehetősen nehezen, vagy igencsak szűrten jut el a helyiekhez. Az elmúlt időszakban ez olyannyira rányomta bélyegét a kínai klubéletre, hogy a legutóbbi közel 10 évben szinte kizárólag pop, vagy EDM és main stream előadók léphettek fel Kína színpadain. A klubok tulajdonképpen Carl Cox, Richie Hawtin és Sven Vath kivételével más nevesebb igazi elektronikus zenei DJ-t nem is tartottak érdemesnek a meghívásra. Őket is egész Kína területén, maximum alkalmanként csak egy fellépésre.

 

És így jutunk el napjainkig, amikor is mondhatjuk, hogy megtört a jég és jött a változás Jay Lumen személyében...

 

Egy előrelátó partiszervező ugyanis megkérdezte Kína két legnagyobb klubját, hogy underground zenei vonalon a tulajdonosok kivel frissítenék szívesen a repertoárjukat.

 

A válasz legmerészebb álmokat is felülmúlta ugyanis a kínai szervezők és tulajdonosok fejében felmerülő első világsztár - amennyiben igényes e-zenéről van szó - nem más, mint Jay Lumen.

Ez olyannyira így van, hogy még a legendás Richie Hawtin is csak második volt a sorban, aki egyébként Jay után májusban szintén ellátogat Kínába, egészen pontosan Shanghaiba, ázsiai turnéja keretében.

 

Jay Lumen-t ezzel a lendülettel le is kötötte az M2 klub Shanghaiba és Catwalk Guangzhouba. Mindkét klub a legnagyobb saját városában, de egész Kínát tekintve is holtversenyben a legjelentősebb és egyben legsikeresebb jelzőt tudhatják magukénak.

 

Jay és a techno zene - Kína életében - „újkori” debütálása remekül sikerült, hiszen mindkét klub kitehette a megtelt táblát. Jay szettje nem csak a közönséget, de a rezidenseket és a tulajdonosokat is magával ragadta.

Persze a remek partik a kiváló helyi promóciós munkának is köszönhetőek voltak, hiszen Jay arca a nemzetközi világsztároknak kijáró módon óriási, emeletnagyságú plakátokról köszönt vissza, vagy éppen a bulik reklámja a legkülönbözőbb helyi rádiókban volt hallható.

 

Jim-et, a helyi szervezőt kérdeztük arról, hogy miben látja Jay Lumen kínai ismertségének, sikerének kulcsát.

 

Jim:

- Először is hozzánk nehezen jutnak el információk a nemzetközi underground sztárokról, művészekről. Hiába van egy sztárnak 20 fős marketing teamje, ha az általában használt kommunikációs csatornák egészen egyszerűen nem használhatóak nálunk. Kínában valóban csak a produktum számít, hiszen az az, ami igazán kézzel fogható. Mivel a Soundcloud és a Beatport itt is korlátlanul elérhető, ezért innen tájékozódnak a rezidens DJ-k és a klubtulajdonosok leginkább.

Jay Lumen DJ szettjei régóta lenyűgözik a helyieket, olyannyira hogy a Catwalk klub saját terjesztésben, promóciós céllal meg is jelentette Jay egyik élő mixét.

Ugyanakkor producerként Jay szintén szenzációs, hiszen évek óta folyamatosan ott látható a Beatport Top10-es listáiban, ezen felül a Kínai DJ-k és nem mellesleg az én személyes kedvencem is.

Ezek a dolgok együttesen hozták meg Jay Lumen számára a sztárságot Kínában, bár ahogy látom, a sztár titulus őt a világ minden táján megilleti. Megtiszteltetés, hogy az én ügynökségem hozhatta őt el először Kínába.

 

Szerk:

- Hogy látod az e-zene jövőjét Kínában?

 

Jim:

- Jay fellépése jó kezdet volt az igényes elektronikuszenei élet újjáépítéséhez hazánkban. A bulikat a vártnál is sokkal pozitívabb visszhang követte, így egész biztosan lesz folytatás. Utoljára nemzetközi underground DJ-k a progressive house szárnyalásának korszakában 2000 és 2006 között jártak nálunk, illetve évente talán, ha egyszer 2012-től számítva volt egy Carl Cox, vagy egy Sven Vath bulink, de itt pontot is tehetünk az igényes techno és tech house zenét játszó fellépők listájára.  Jay turnéja azonban most elindított valamit. Ez azt jelenti, hogy követheti őt májusban Richie Hawtin és reményeim szerint később Adam Beyer is, akit itt például meglepő módon alig ismernek. Az én tervem az, hogy alternatívaként újra megismertessem és megszerettessem a közönséggel, a tulajdonosokkal és az egész szakmai körrel is a techno és a tech house zene világát, hiszen érezhető, hogy az EDM napjainkra már az unalomig lett erőltetve itt, Kínában. (szerk: nem csak ott...) Gyakran olvasok például a közönség által, az itteni partyoldalakra kommentelve olyanokat, hogy elég az unalmas David Guetta, vagy Aviici dalokból és hívjanak már a klubok „normális” zenét játszó DJ-t is. Persze amíg a létszámok megvannak, addig a tulajdonosok nehezen lépnek, de úgy látom, ez az a pont, amikor az emberek nyitottá váltak valami újra, frissre, én pedig ezt próbálom majd bemutatni nekik lépésről-lépésre. Jay Lumen fellépéseivel lendületet véve úgy tűnik, hogy az új irány erőre kaphat.

 

A sikert sikerre halmozó Jay Lumen ezúttal kis túlzással a zenei nagykövet szerepét is magára ölthette, hiszen nemes feladatként újjáéleszthette az igényes e-zene majdnem teljesen kihunyt lángját Kínában.

Kapcsolódó élő mix az Shanghaiból M2 klubból:

https:/​/​soundcloud.com/​jay-lumen-official/​jay-lumen-live-at-m2-shanghai

Videó:

http:/​/​www.youtube.com/​watch?v=SV5Dp-nQBxE

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Telekom Szelektor 2024

    Újabb tripla válogatáslemezre keresi a Telekom Electronic Beats az ország feltörekvő zenészeit
  • A DJ set és az élőzene találkozása - különleges hibrid műsorral érkezik a Parkba Carl Cox

    Carl Cox neve garancia a bulira. Munkássága megkerülhetetlen, az elektronikus zene úttörője, az acid house veteránja, a techno bajnoka és Ibiza királya. Ezúttal is csavar egyet a potméteren, és egy különleges, hybrid set névre hallgató műsorral érkezik július 12-én a Budapest Parkba, ami ismét egy új szintre emeli a produkciót, ugyanis a DJ set és az élőzenei elemeket vegyíti majd.
  • TÖBB MINT TÍZEZREN FESZTIVÁLOZHATTAK INGYENESEN IDÉN NYÁRON

    A 2023-as év kedvezőtlen gazdasági hatásai jócskán kihatottak a magyarok költési szokásaira is, 96 százalékuk már év elején tervezett bevezetni valamilyen költségkímélő intézkedést, a legtöbben a szórakozásra, kikapcsolódási szántak kevesebb pénzt.
  • Hotelbuli 3.0 - Telekom Electronic Beats

    Hotelbuli 3.0 - Lakatlan balatoni szállodába viszi az év egyik legkülönlegesebb partyját a Telekom Electronic Beats A sci-fibe illő, brutalista Kék-tó Hotelt tölti meg élettel július 15-én a Telekomosok Fesztiváljának következő állomásán.
  • Dzsúdló, Follow The Flow, Necc Party és Techno Beach Festival is lesz hétvégén a Plázson

    Már csütörtöktől beindul a buli a Balaton homokos tengerpartján, hétvégén pedig igazi sztárparádé várható a Plázson. Dzsúdló, a Follow The Flow, az Analog Balaton, Metzker Viktória, Bárány Attila és Nigel Stately csak néhány név a hétvége fellépői közül, míg a Techno Beach Festival külföldi sztárokkal is kecsegtet. Július 7. és 9. között is irány a Plázs!
  • Heineken Balaton Sound: négy nap megállíthatatlan pörgés

    Hatalmas sztárokkal, hajnalba nyúló partykkal, megújult látványvilággal, az elektronikus zenei műfajok változatosságával, pazar vízparti helyszínekkel és különleges VIP élményekkel indul a Heineken Balaton Sound, melynek névadó szponzora 10 év után ismét a holland sörmárka.
  • Ákos, Azahriah és a nyár első Boat Partyja a Plázson

    Igazán izgalmas hétvége következik a siófoki Plázson. Június 16-án, pénteken Ákos lép fel a Nagyszínpadon, a kikötőben vízre száll a nyár első Bahart x Plázs Boat Party hajója, a fedélzeten olyan előadókkal, mint Sikztah, Tamás Szabó és Fury. Másnap Azahriah veszi be a Nagyszínpadot, akinek a koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt az összes jegy. Természetesen mindkét nap hajnalig tart majd az after, több helyszínen is.
  • Új ingyenes fesztivál startol - a Magyar Telekom szervezi

    A Telekomosok Fesztiválja néven egy különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom, amely június 1. és augusztus 20. között várja az érdeklődőket. Az ország különböző pontjain hetente megrendezett, egyedülálló programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további 2 vendéget is magukkal vihetnek a rendezvényekre. A vállalat célja, hogy a nehezebb gazdasági körülmények ellenére is biztosítsa az emberek számára, hogy élménydús nyaruk legyen.
  • Cercle invites Folamour

    A nem hétköznapi helyszínekre szervezett eseményeiről már jól ismert Cercle július elején Svájcba látogat.
  • Beton.Hofi hétvégén beveszi a Plázst

    Beindult az igazi nyár a siófoki Plázson, a fantasztikus nyitóhétvége után a Balaton buliközpontja egész nyáron jobbnál-jobb koncertekkel és bulikkal vár mindenkit. Ezen a hétvégén - június 3-án - Beton.Hofi és Pogány Induló veszi majd be a nagyszínpadot, akik mindketten most debütálnak a Plázson.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó