Pulzar

Cikk

ILD turné kedvcsináló

Létrehozva 2008. december 4.
Stílus Deep House, House, Tech-house
    0.00

ILD turné kedvcsináló

Idén nem egyedül érkezik a Mikulás Skandináviából, vele tart Jeff Bennett is, na de nem krampuszként , hanem az I Love Deep meghívására érkezik a szegedi Sing Singbe, most pénteken.

A malmöi lemezlovas régi ismerősként látogat újra Magyarországra, hogy a számtalan remek budapesti buli után végre a szegedi közönség is ízelítőt kapjon a jeff bennetti deep-tech-house-dub kombóból.

A lemezlovas, producer és édesapa az utóbbi években a családalapítás mellett, szakított időt kiadója felvirágoztatására is, mindamellett, hogy stúdióját is gyakran látogatja. A saját szerzemények mellett jó pár remix felkérésnek tesz eleget időről időre. Ennek eredményeképpen mára több mint 90 kiadvány van a háta mögött, két szerzői album a Plastic City gondozásában, míg Eddie Silverton néven lounge zenéket jelentet meg. A  Don Imuze altergo is őt rejti, ezen a néven hamarosan lounge reggae szerzeményeket tartalmazó korong lát majd napvilágot. Így aztán bizton állítható, hogy egy valóban izgalmas éjszaka ígérkezik most pénteken a szegedi Sing Sing I Love Deep partyján, ahol Jeff Bennett mellett pultba lép még Budai & Vic, Madox illetve Dusan.

 

I Love Deep Mix minden péntek este 8-tól 10-ig Budaival és Vic-kel a justmusic.fm műsorán. www.justmusic.fm 

 

 

2008. december 05. péntek

I Love Deep / Sing Sing

 

Jeff Bennett (Plastic City / Kung Fu Dub Recordings / D)

Budai & Vic

Madox

Dusan

 

Sing Sing Music Hall

Szeged, Mars Tér

www.ilovedeep.hu

www.sing.hu

www.djbudai.com

 

Kapcsolódó cikkek

  • A spanyol dj Logannn a Mission partyn ma este!!!

    Bombaként robbant a hír, hosszas tárgyalás után sikerült magyar földre csábítani Spanyolország egyik nemzeti ikonját az Eolica Fesztivál rezidensét Dj Logannn-t. Az előzetesen meghirdetett line up tehát kibővült a spanyol lemezlovassal.
  • SECRET ISLAND Péntek este a bkFM

    …::: SECRET ISLAND :::HOLNAP a bkFM-en este 6-8-ig. Vendég mix: NORTIO NORTIO hazánk egyik tehetséges fiatal producere. Egy órás mixel örvendezteti meg hallgatóinkat és a zenebarátokat. Jó hallgatást hozzá.

Archív partyajánlók

  • [2016-06-18] Budapest Calling & TrueSounds pres. Martin Roth /Anjunadeep/
    @ Track Terrace

    A felejthetetlen tavaly nyári bemutatkozásáról sokáig beszélt a szakma és a közönség is. Akkora szettet húzott, hogy hétfőig nem tértünk magunkhoz és ezt most garantáltan überelni fogja berlini barátunk.
  • [2016-06-04] Budapest Calling x raqpart ● Summer Season Opening
    @ Raqpart

    Hivatalosan is megnyitjuk a nyarat június első hétvégéjén a legmenőbb open air helyen a városban, a Duna-part gyöngyszemén: a raqparton!
  • [2016-04-30] Summer Calling 5.0
    @ RIO Budapest

    2016-ban már 5. alkalommal nyitjuk a nyarat, idén is több mint 40 fellépővel, két napon át, szokáshoz híven a természet lágy ölén, a Kopaszi gáton. Nappal a Cafe del Rio Sky teraszán, éjjel pedig a szomszédos Le Bistro-ban megy a tánc. Május elsején, azaz a 2. napon levezetésként és ráadásként kispéntek™ majális.
  • [2015-09-25] DEEP IN THE CITY season opening
    @ Akvárium Lokál

    Az őszi klubszezon első mélybúvárkodása az Akváriumban! A cápák visszatérnek ismét a vadászmezőkre, újult erővel, új zenékkel és még nagyobb lendülettel.
  • [2015-06-24] HERE&NOW
     

    Júniusban is minden szerda este Here&Now a Nagymező utcai Instantban! A házigazdák Nortio from Moti Brothers, Rizkid, Monoclick és Electric Boutique. A belépés ingyenes, a társaság válogatott, a kezdés 22ó, a zene pedig szokáshoz híven kézműves .. :)
  • [2015-06-10] HERE&NOW 1st Bday
    @ Instant, Budapest

    Egy éves lett imádott klubestünk, megünnepeljük, de rendesen :) Szülinapi zsúr és együttlét az Instantban június 10-én szerdán.
  • [2015-05-27] HERE&NOW
     

    Májusban is minden szerda este Here&Now a Nagymező utcai Instantban! A házigazdák Nortio from Moti Brothers, Rizkid, Monoclick és Electric Boutique. A belépés ingyenes, a társaság válogatott, a kezdés 22ó, a zene pedig szokáshoz híven kézműves .. :)
  • [2015-05-13] HERE&NOW
     

    Májusban is minden szerda este Here&Now a Nagymező utcai Instantban! A házigazdák Nortio from Moti Brothers, Rizkid, Monoclick és Electric Boutique. A belépés ingyenes, a társaság válogatott, a kezdés 22ó, a zene pedig szokáshoz híven kézműves .. :)
  • [2015-05-01] BDC pres. Summer Calling Open Air 2015
    @ WNDRLND

    BDC pres. Summer Calling Open Air 2015
  • [2015-04-15] HERE&NOW
     

    Áprilisban is minden szerda este Here&Now a Nagymező utcai Instantban! A házigazdák Nortio from Moti Brothers, Rizkid, Monoclick és Electric Boutique. A belépés ingyenes, a társaság válogatott, a kezdés 22ó, a zene pedig kézműves .. :)
  • [2014-09-26] HERE&NOW #09
    @ VINYL

    A nyár beköszöntével új projektet indítottunk útjára "Here&Now" címke alatt, amely a Budapest Deep Café, a Bedroom Crew és az Itom Records [Rizkid, Nortio, Monoclick, Electric Boutique & Friends] közös kooperációját takarja.
  • [2014-09-12] CrazeeRotation & Mariposas & Bedroom pres. End of Summer
    @ Művész Café & Lounge

    Búcsúzunk a nyártól és a fesztivál szezontól a nemrég megnyílt impozáns, modern margitszigeti ZIPPP CLUB-ban. Ahol ezen az estén 2 színpadon állnak lemezjátszó mögé a DEEP'N FREAK, BEDROOM, FUSION, MARIPOSAS, 8BIT, TAKE A BREAK és a CRAZEEROTATION előadói.
  • [2014-08-06] HERE&NOW #07
    @ Gozsdu Sky Terrace

    A nyár beköszöntével új projektet indítunk útjára "Here&Now" címke alatt, amely a Budapest Deep Café, a Bedroom Crew és az Itom Records [Rizkid, Nortio, Monoclick, Electric Boutique & Friends] közös kooperációját takarja. Megannyi sokszínű helyszínünk után most 7 emelet magasan a város fölé költözünk a Gozsdu Sky Terrace-ra, ahol páratlan panoráma, hűsítő italok és kézműves house lemezek várnak minden jó barátot.
  • [2014-08-02] BEDROOM BOAT ● The 4th Birthday
    @ Wiking Yacht Club

    Egy kis nyári szünet után idén is jelentkezünk a már hagyományőrző hajós bulinkkal, amely egyben kis csapatunk megalapításának 4. évfordulója lesz.
  • [2014-07-23] HERE&NOW #05
    @ Gozsdu Sky Terrace

    A nyár beköszöntével új projektet indítunk útjára "Here&Now" címke alatt, amely a Budapest Deep Café, a Bedroom Crew és az Itom Records [Rizkid, Nortio, Monoclick, Electric Boutique & Friends] közös kooperációját takarja. Megannyi sokszínű helyszínünk után most 7 emelet magasan a város fölé költözünk a Gozsdu Sky Terrace-ra, ahol páratlan panoráma, hűsítő italok és kézműves house lemezek várnak minden jó barátot.
  • [2014-06-14] HERE&W #01
     

    A nyár beköszöntével új projektet indítunk útjára "Here&Now" címke alatt, amely a Budapest Deep Café, a Bedroom Crew és az Itom Records [Rizkid, Nortio, Monoclick, Electric Boutique & Friends] közös kooperációját takarja. Megannyi sokszínű helyszínünk után most 7 emelet magasan a város fölé költözünk a Gozsdu Sky Terrace-ra, ahol páratlan panoráma, hűsítő italok és kézműves house lemezek várnak minden jó barátot hétről-hétre.
  • [2014-06-08] Deep&Goal / PSK Sülysáp
    @ PSK

    Újra megfújjuk a sípot a PSK teraszán, újra Deep&Goal a PSK teraszán!
  • [2014-05-04] BDC pres. Summer Calling Open Air 2014
    @ Track Terrace

    Hagyományos 4 napos nyárnyitó open air minifest! 2014 május 1-2-3-4 50 DJ / 4 Day!
  • [2014-04-11] ITOM RECORDS Label Night
    @ Kocka

    Hosszú évek produceri munkássága után 2012-ben a Moti Brothers avagy a Motolai testvérek megalapították saját kiadójukat az ITOM Records-ot. Az elmúlt 2 év szorgalmas munkája remek nemzetközi visszajelzéseket és több, mint 50 megjelenést eredményezett, amely olyan neveket vonultatott fel, mint Sebastian Davidson, Babak Shayan, Fer Ferrari, Helly Larson, Qmusse, Deep Spelle, Miguel Garji, Beat Factory, Deep Active Sound, Forteba, Dandy & Invoice, Marco Grandi és még sorolhatnánk.
  • [2014-02-15] Bedroom pres. THOMAS DETER
     

    Bedroom pres. THOMAS DETER [DE]
  • [2013-12-07] Deepfields by SzobaStudio
    @ Müszi

    Deephouse, techhouse és techno a Müsziben látványos vizuállal családias, szülinapi hangulatban!
  • [2013-11-09] Deepfields by SzobaStudio
    @ Müszi

    November 9-én, szombaton újra Deepfields a MÜSZI-ben. Amire lehet ismét számítani: igényes deep house és tech-house zenék, látványos vizuál, és családias hangulat.
  • [2013-10-05] Bedroom | Lepton's Birthday
     

    A már hagyományőrző hajós bulink után megkezdjük a klubszezont és visszatérünk a Gozsdu Manó Klub falai közé.
  • [2013-10-05] Deepfields 1st. Birthday
     

    A Deepfields partysorozat 1 éves szülinapját ünnepli. A Szoba Studio szervezésétől már megszokott igényes, deep hangzásvilágot és 4/4-es lüktetést látványos vizuál kíséri.
  • [2013-08-10] Bedroom Boat / The 3rd Birthday
     

    08│10 Szombat Wiking Yacht Club, Álló Hajó≈ Hajógyári sziget 606.
  • [2013-02-09] Felipe a Night Shift Documentary következő állomásán
    @ Club Prince, Mende

    Felipe a Night Shift Documentary következő állomásán a mendei Club Prince-ben @ 2013.02.09
  • [2012-03-14] Matthew Dekay
     

    Két év után ismét külföldi DJ lép a mendei Club Prince lejátszói mögé! A holland zene mágus Matthew Dekay nem lehet ismeretlen a hazai publikum előtt, hiszem már több éve rendszeresen visszatérő vendég a magyarországi e-zenei éjszakáknak.
  • [2011-11-25] Soho Exclusive
    @ Lulu, Kecskemét

  • [2011-10-31] Halloween Jay Lumennel és Sanfranciscobeattel
    @ Club Prince, Mende

    Ha hónod alatt a töklámpással céltalanul akarsz kóvályogni a hűvös őszi éjszakában: lelked rajta! Ám, ha mégis arra vágysz, hogy forró ritmusokkal átitatott masszív buliban ropjad hajnalig, akkor október 31-én kapd fel a legszebb mosolyodat (ami nem egy töklámpás vigyora), és nyomás a mendei Club Prince, ahol erőt próbáló táncos mulatsággal inthetsz búcsút a punnyadásnak – mindezt teljesen INGYEN!
  • [2011-10-08] Monitor
    @ Club Prince, Mende

    A legendás Monitor partinak ad otthont október 8-án a mendei Club Prince. A két hazai éllovas, Chriss és Dandy mellett a két házigazda, Nigel Snorter és Nortio veszi kezelésbe a vázizmokat, hogy kellő mennyiségű kalóriát égethessenek el a táncparkett huncut ördögei ezen a minden bizonnyal erőt próbálóan frenetikus buliban!

Ajánlott lemezek

  • ITOM records: 4 EP, 2 válogatáslemez és 1 podcast a nyári termés

    A 2012 elején indult hazai kiadó az ITOM records Nortio vezetésével (Moti Brothers) a nyár folyamán felpörgette az eseményeket a label háza táján. Marco Grandi EP, válogatás lemezek és ifjú tehetségek anyagai jelentek meg sorra a kiadó virtuális lemezes polcain a nyári hónapokban. Ezekből szemezgetünk.
  • Already Mixed by Nortio

    A Ready Mix Records a 2012-es évet egy meglepetéssel kezdi: az Already Mix sorozat harmadik darabját nem más jegyzi, mint Nortio, a Moti Brothers idősebbik tagja. Nortio karrierje 2002-ben kezdődött, a hazai techno láz tombolásának közepette.
  • Megjelent a Face 2 Face második EP-je

    Két különböző egyéniség, más-más gyökerekkel és mégis sok-sok hasonló vonással: Chris Drifter és Nortio a magyar elektronikus zenei élet két egyre jelentősebb pólusát képviselő DJ/producere.
  • Face 2 Face EP

    Újabb gyöngyszem jelent meg a közelmúltban Chris Drifter és a Moti Brothers duóból ismert Nortio jóvoltából a Soundtribe Records-nál.
  • Secretisland records promo 002

    Megérkezett a második mix is a csapattól, amelyet Nortio készített csak a Pulzár olvasói számára. Jó szórakozást hozzá!

Hírek

Ajánlott videók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó