Pulzar

CikkInterjú

Hyperspace: Pan-Pot interjú

Létrehozva 2014. március 27.
Stílus House, Techno, Trance
    0.00

Hyperspace: Pan-Pot interjú

Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.

Hogy vagytok és hol vagytok most éppen?

Thomas: Péntek lévén szokás szerint egy reptéren vagyunk, várjuk, hogy beszállhassunk és irány Moszkva!

Tassilo: Én fáradt vagyok. :)

 

Idén ünneplitek a Pan-Pot tízéves fennállását és annak idején egy technikai kütyüről neveztétek el magatokat. Még mindig fontos szerepet tölt be az életetekben a 'Panoráma Potméter'?

 

Tassilo: Mint a Pan-Pot része, természetesen nagyon fontos! Elképesztő, hogy mi lett mára abból a pici kis eszközből! :)

Thomas: Igen, tíz őrületes, fantasztikus és izgalmas éve alkotunk együtt és remélhetőleg még sok jó év áll előttünk! Tele vagyunk tervekkel, különösen az új kiadónk terén, ami most a legfontosabb a Pan-Pot mellett.

 

Hogyan emlékeztek meg erről a különleges évfordulóról a hivatalos fellépéseken kívül? Családi buli, dilis éjszaka a barátokkal?

 

Thomas: A család és a barátaink mindennél fontosabbak számunkra, ezért annyi időt töltünk velük és az ünnepléssel, amennyit csak lehet!

Tassilo: Igazából több nagy parti volt már Thomas lakásán.. :)

 

Mostanság indul el a kiadótok, a Second State ('második állapot') - a névválasztás netán egy új és az eddigiektől különböző zenei korszak eljövetelére utal?

 

Tassilo: Igen is és nem is. Nem, mert feltett szándékunk ragaszkodni a gyökereinkhez; és igen, mert fejlődni szeretnénk. Magunkban és zeneileg is. A lényeg, hogy olyan zenét írjunk, amit élvezünk, és momentán imádunk stúdiózni, meg különféle dolgokat kipróbálni.  

Thomas: A Second State sokkal több számunkra egy szimpla kiadónál. Inspiráló otthont teremtünk általa nemcsak a magunk, de a hasonlóképp gondolkozó művészek számára is. Persze, még nagyon az elején vagyunk, meglátjuk, hogyan működik a dolog.

  

Mennyire vagytok elégedettek a karrieretekkel? Hiányzik bármi, amit még el szeretnétek érni? Ha igen, mi?

 

Tassilo: Én nagyon elégedett vagyok azzal, amit eddig elértünk; főleg azzal, ahogy elértük! Ugyanakkor messze nem vagyok elégedett semmivel, ez a rossz szokásom, gyengeségem, és egyben a motorom: azt gondolom, hogy minden jobb lehet, legalábbis majdnem mindig. Ne érts félre, imádom, amit elértünk, csupán iszonyat lelkes vagyok az új dolgokat illetően, és hát kissé perfekcionista is. :)

Úgy vélem, hálásak lehetünk azokért a lehetőségekért, amelyeket kaptunk és amelyek idáig vittek minket. Mégis igazad van a kérdéssel, mert sok dolog akad, amit még szeretnénk megélni a jövőben. Nem tudnám megmondani, hogy mi is ez pontosan, hogy mi hiányzik, de annyi nagyszerű hely van még, ahol nem jártunk; annyi inspiratív művész, akikkel találkozni szeretnénk…

 

Thomas: …és én változatlanul szeretnék bulizni egyet fent az égben egy Jumbo Jeten (Boeing 747)! :) 

  

Melyik a kedvenc saját zenétek és miért az?

 

Thomas: Nagyon szeretem a 'Crank and Apocalyptic'-et, de kedvencet nem igazán tudnék megjelölni.

Tassilo: Tényleg nehéz kiválasztani, hiszen olyan gyakran halljuk mindegyiket. Én inkább azt várom, mi lesz a következő! Jelenleg produktívabbak vagyunk, mint korábban bármikor, és az eredmény is meggyőző! :)

 

Honnan jön az inspiráció?

 

Tassilo: Ezt a kérdést mindig nehéz megválaszolni, mivel minden, ami körülötted történik, hatással van rád. De hogy konkrétabb legyek: amióta beköltöztünk az új stúdióba, rengeteg zenésszel dolgozunk együtt, hihetetlen zenei 'cserekereskedelem' zajlik nap mint nap, produktív emberekkel, én ezt nevezném a legnagyobb inspirációnknak most!

 

Thomas: Mindig járj nyitott fülekkel és szemekkel! A zenénk a Világ techno-remixe, úgy, ahogy mi látjuk. :)

 

Jártatok már Budapesten, mire emlékeztek a városból és az itt élőkből?

 

Thomas: Budapest isteni! Imádom!

Tassilo: Többször voltunk Budapesten és mindig remek élményekkel gazdagodtunk. Zeneileg nyitottak vagytok, és ennél nincs fontosabb számunkra. A város is kedves, kényelmes ott lennünk.

 

Mit tudtok a Hyperspace-ről? Várjátok?

 

Thomas: Ismerjük olyan djk elmondásaiból, akik már játszottak a Hyperspace-en, és igencsak jó élményekről számoltak be! :)

Tassilo: Nem beszélve a 2013-mas 'aftermovie'-ról! Baromi jól néz ki, csakúgy, mint az idei line up, úgyhogy naná: nagyon várjuk!!

www.pan-pot.net

www.facebook.com/​panpotofficial

www.hyperspace.co.hu

www.facebook.com/​hyperspacehungary

Archív partyajánlók

  • [2009-04-12] HYPERSPACE HIVATALOS AFTERPARTY AZ A38-ON
    @ A38, Budapest

    Az MTV Partyzone Szilveszter hivatalos after-megmozdulásának sikerén és pozitív visszhangjain felbuzdulva nem lehetett kérdés, hogy az április 11-i HYPERSPACE-t követően is jönni fog, aminek jönnie kell.
  • [2008-06-14] SHARAM / DEEP DISH
    @ Syma

    Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.
  • [2008-05-17] Pete Tong
    @ Deáktér - metróállomás

    Miért ne lehetne díjmentes, azaz zéró a belépődíj, és ráadásul miért ne játszhatna a világ egyik legjobb dj-je egy ilyen bulin?
  • [2008-04-19] HYPERSPACE 2008
    @ Syma

    Nincs mese, a visszaszámolás megkezdődött. Napról napra közeledik az április 19-i dátum és vele az idei év egyetlen HYPERSPACE-e is. A hetek óta tartó kampánynak köszönhetően a fellépőkről már mindent tudni lehet, a technikai körítésről azonban nem beszéltünk még. Pedig érdemes, hiszen a budapesti SYMA-csarnokban megrendezett Hyperspace minden tekintetben a maximumot hozza e téren is.
  • [2007-12-01] KNE' DEEP WORLD TOUR 2007
    @ Syma

    'Először a külsőd alapján döntenek rólad, csak ezt követően lesz a személyiséged is érdekes.' - jelentette ki DJ Rush egy webinterjúban pár évvel ezelőtt, s az idő őt igazolta. Isiah Major, Major Rush, Russian Roulette, mára a chicagoi dj-producer valamennyi alteregoját jól megjegyezte a világ. A szokatlan, gyakran polgárpukkasztóan meghökkentő imázzsal parádézó Rusht egyesek a techno Denis Rodman-jeként aposztrofálják, nem véletlenül. Feltűnő megjelenése, rendkívül magas termete, kaján vigyora és elementáris játéka vélhetően bajnoki posztra emelnék egy képzeletbeli techno NB1-ben. A közönség-díjat legalábbis biztosan bezsebelné.
  • [2007-11-24] HUNGARIAN ALL STARS 2007
    @ Syma

    DJ-k: BUDAI, CHRISS, DANDY, HOT X, KÜHL, NAGA, PALOTAI, PÖLI SLAM JR, STERBINSZKY
  • [2007-06-16] All Stars
    @ Hangár, Sopron

    DJ-k: Hot X, Igor Do'urden, Coyote, Junkie, Hawky
  • [2007-06-09] Electronic beats fesztivál
    @ Syma

    A nemzetközi hírű R&B/soul énekes, Kelis a június 9-ei budapesti „electronic beats” Fesztivál kiemelt sztárvendége olyan nagynevű előadók mellett, mint a chicagói Felix da Housecat, valamint a magyar NEO, Hot X és Coyote . Jegyek már kaphatók.
  • [2007-04-28] HYPERSPACE 2007
    @ Syma

    Chris Liebing, Advent live!, Adam Beyer, Monika Kruse, Dominik Eulberg – színtiszta nemzetközi sztárparádé avatja fel a Hyperspace új időszámítását április 28-án, a budapesti Syma csarnokban.
  • [2006-12-25] All Stars Karácsonyi különkiadás
    @ Hangár, Sopron

    A helyszín a soproni Hangár Music Garden, ahol a lányoknak egész este ingyenes, a fiúknak pedig 1000 HUF a belépő. A bulin Hot X, Igor Do'urden, Coyote és Stillhalter fogja pörgetni a jobbnál jobb techno, elektro és minimal bakeliteket.
  • [2006-06-03] James Holden
    @ Dokk, Budapest

    2006 nyarának első szombatján új fejezet kezdődik Budapest éjszakai életében. A szigorúan naprakész, újhullámos techno-t, illetve a legkorszerűbb elektronikus zenei hangzásvilágot bemutató Plastic a jövőben előreláthatólag havonta-kéthavonta várja majd közönségét.
  • [2006-02-18] Hyperspace
    @ Events Hall, Budapest

  • [2006-01-06] Circus Maximus Clubnight
    @ Kashmir, Budapest

    Még 2005 van de a Circus Maximus szervező gárda már a 2006-os dolgokon töri a fejét...
  • [2006-01-06] CirkusMaximus Clubnight
    @ Kashmir, Budapest

    Dnb fejek! Most pénteken (6.-án) ismét vegyétek célba a Kashmirt, mert Németországból N:Phect érkezik, hogy jól megdolgoztasson mindenkit, az idei év első Circus Maximus buliján. A buli többi koordinátája a szokásos: 1000 forint csupán a jegy, a helyszínen és a vendég mellett ismét a CM csapat rezidens dj-i (Axel, SP és Scinetyc) húzzák a talpalá valót. Szóval akkor találkozunk ott.
  • [2005-12-26] ALL STARS - Karácsonyi különkiadás
    @ Hangár, Sopron

    2005 . december 26 - án kerül megrendezésre a soproni Hangár Music Gardenben , a Deadcode Production és a Secret Fusion közös prezentálásában az ALL STARS parti karácsonyi különkiadása.
  • [2005-04-23] Hyperspace
    @ Events Hall, Budapest

  • [2004-12-04] A Hyperspace mégis költözik!
    @ Events Hall, Budapest

    A Deadcode Produkció ezúton értesít minden techno rajongót, hogy Hyperspace rendezvénysorozatuk ez év decemberétől új helyszínen, a budapesti Hajógyári szigeten, az Events Hallban kerül megrendezésre.
  • [2005-10-15] HYPERSPACE sound of 2005.10.15
    @ Events Hall, Budapest

    2005 nyarának buli dömpingje után, október 15-én kerül megrendezésre az első számottevő technoparty Magyarországon. Az őszi HYPERSPACE helyszíne a már jól bevált budapesti Events Hall lesz. A rendezvény fellépői között - a DEADCODE DJ-k mellett -, olyan elektronikus zenei szupersztárok szerepelnek, mint az új albumával világkörüli turnén lévő, chichagoi DJ / Producer GREEN VELVET, valamint a 100% élő produkciót bemutató frankfurti Datapunk label tulajdonosa, ANTHONY ROTHER .

Szervező

  • Deadcode

    A legnagyobb elektronikus zenei partyszervező Magyarországon, nevéhez fűződik a Hyperspace és a Bónusz rendezvénysorozat.

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.
  • A nagy kiugrás - Mike Newman

    Él ma Magyarországon egy fiatalember, akit pár éve még mint popzenei producer ismert és emlegetett a szakma: Mike Newman. Ám két évvel ezelőtt történt valami, ami – úgyszólván – átdobta a túloldalra. Manapság neves nemzetközi elektronikus zenei kiadók és művészek köreiben mozog, dolgozik, és egyre több időt tölt utazással, lévén, hogy felszaporodtak a naptárában a külföldi fellépések dátumai. Közben idehaza is sok elismert DJ, sőt pl. a Music Fm is játssza a zenéit. Jó lesz megjegyezni a nevét, mert biztosan sokat fogunk még róla hallani!
  • Hot X @ HYPERSPACE 2011 Dj szett és Anima Sound System remix!

    Hot X hivatalos Soundcloud oldalán meghallgatható és letölthető az április 16 -i HYPERSPACE 2011 - 15 Anniversary rendezvényen rögzített HOT X szett.  Érdemes tovább böngészni az oldalt, hiszen a hamarosan megjelenő Anima Sound System - Tedd a napfényt…Hot X remixből is meghallgatható egy kis ízelítő. Kellemes zenehallgatást!
  • Above and Beyond interjú

    Az október 16-i T-Mobile Bónusz Fesztivál egyik legnagyobb dobásának a brit trance-sztáralakulat, az Above & Beyond fellépése ígérkezik. A csapatból Tony McGuiness állt rendelkezésünkre egy rövid telefonos csevej erejéig!
  • Richie Hawtin

    Richie Hawtin az elmúlt húsz év folyamán minden kétséget kizáróan az elektronikus-zenei szcéna egyik legmeghatározóbb egyénisége lett.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010

    Idén megváltozott időpontban és új helyszínen jelentkezik a DEADCODE PRODUCTION megarendezvénye, a T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010.
  • BÓNUSZ Fesztivál 2010 – újabb nevek !

    Az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválján RICHIE HAWTIN , ABOVE & BEYOND és PETE TONG mellett a fellépők névsorát tovább színesíti még az angol THE ADVENT és NIC FANCIULLI, a francia PAUL RICTH, valamint a németek legújabb felfedezettje REBOOT is.
  • DUSTY KID INTERJÚ !

    Az április 10-i HYPERSPACE 2.0.1.0. egyik fő attrakciója lesz az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettjének tartott DUSTY KID fellépése.
  • EXKLUZÍV INTERJÚ PAUL VAN DYK-KAL !

    Bár megkeresésünkkor Paul épp egy kilenc napos távol-keleti utazás előtt állt, mégis boldogan vállalta interjúfelkérésünket.
  • HYPERSPACE 2009 DJ szettek a ROXY RÁDIÓban!

    2009. május 15. éjféltől hallhatjátok a ROXY radió „ROXY NIGHTMIX „ című műsorában az első két DJ szettet a 2009-es HYPERSPACE –en rögzített mixek közül .

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó