A MOHA (Mindent az Oktatásról Hallgatóknak) magazint kiadó Scholaris és a MEEX Group 2013 áprilisában kötött stratégiai együttműködésével a legnagyobb magyar felsőoktatási magazin és legismertebb egyetemi programszervező csapat egyesíti erőit, és M, MOHA-MEEX magazin néven gondolja újra az összegyetemi kommunikációt.
Bővebben
15 évvel, 6 stúdióalbummal és 11 millió eladott lemezzel a hátuk mögött a Placebo új lemezzel jelentkezik szeptember 16-án, ami a Loud Like Love címet kapta. A londoni RAK stúdióban rögzített 10 új dalt 2012-ben és 2013 elején vették fel Adam Noble producer segítségével.
Bővebben
Az ország legpörgősebb, fehérhomokos strandján – egy hónap múlva - június 21-től ismét beindul az élet. Napközben családi és szabadidős programokkal, az éjszakába nyúlóan pedig a koncertélet és partyvilág legismertebb hazai képviselőivel valamint nemzetközi előadóival a Balaton fővárosa, Siófok, annak is a bulicentruma, azaz a Beach Club lesz az idei nyár központja.
Bővebben
.
Bővebben
Jövő héten indul az első zeneipari konferencia.
Hagyományteremtő szándékkal indul a hazai zeneipar teljes vertikumát átfogni igyekvő Music Hungary konferencia. A rendezvény célja, hogy az iparág szereplőinek évente lehetőséget biztosítson a találkozásra és a közös gondolkodásra. Az első rendezvényre május 16-17-én kerül sor Egerben.
Bővebben
2013. április 30-án kezdetét vette Magyarország egyik vezető dance rádiójának DJ VERSENYE!
LEGYÉL TE A RADIO FACE IDEI DJ FELFEDEZETTJE!
Bővebben
A Kosheen énekesnőjével lép fel közösen május 2-án a Parkban a Brains. A hétvégén még lesz - május 3-án - Kultur Shock és - május 4-én - Boban Markovic Orkestar is Budapest legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén..
Bővebben
2013. április 30-án lesz napra pontosan tíz éve annak, hogy Maceo Parker monumentális koncertjével megnyílt Budapest mára egyik legfontosabb független kulturális intézménye, az A38 Hajó. Rengeteg eseményt felsorolhatnánk az elmúlt tíz év történéseiből, rengeteg fordulópontot kijelölhetnénk a hajó eddigi pályájából, de igazából ez lehetetlen. Jöjjenek tehát a nagy számok, amik mindennél ékesebben leírják, hogy mi történt ebben az évtizedben.
Bővebben
Egy nyáron át tartó koncertfolyammal várja látogatóit a kapuit április 25-én megnyitó Budapest Park. Itt sorjázik majd a teljes hazai zenei élvonal és külföldi sztárokban sem lesz majd hiány.
Bővebben
Pörgős elektronikus zenei projektet indítottak a Kaukázus és a Magashegyi Underground tagjai, Fodor Máriusz és Toldi Miklós. Magukat így nevezik: utózenekar. Bemutatkozó adrenalinbombájuk már látható és hallható!
Bővebben
A trap 17 éves csodagyerek-dj-je és egyben nagymestere érkezik a Rewind 15 éves születésnapi eseménysorozatának nyitó etapjára. A brit Hucci először a Corvintetőn lép fel a kontinensen, hogy a Rewind Special ne „egyszerűen” különleges, hanem az év eseménye legyen a magyar elektronikus tánczenei életben.
Bővebben
8 éve már, hogy elkezdődött valami. Valami egy pici klubban, mely arra hivatott, hogy egyfajta tudásbázist alakítson ki a zeneírással kapcsolatban.
Bővebben
A Margitszigeti Casino épületében tizenegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a változatos, korszerű zenei felhozatallal, gasztronómiai kalandokkal és művészi élményekkel szolgáló patinás, szabadtéri szórakozóhely. Az április 19-ei megnyitón Barabás Lőrinc trombitás, a több hazai formációban éneklő Marge és TMX, a Kollektíva DJ-je egy exkluzív programmal várja a Holdudvar vendégeit.
Bővebben
Április 26-án megint nézhetünk, mint a moziban!
A világ legnagyobb szabadtéri rendezvényeit és klubjait már megjárt GUSGUS oldalbordája, President Bongo (aka Gluteus Maximus) érkezik a Cinema Hall színpadára, egy igazi ajtódöngetős, tavaszi táncoltatós DJ szettel.
Bővebben
Jay Lumen ezúttal a franciaországi Bordeaux elsőszámú underground klubjában nyűgözte le a közönséget, ahol óriási hangulat és teltház mellett mutatta be lemezpörgető tudományát. Jay immár a második alkalommal állt a legendás BT59 lemezjátszói mögé.
Bővebben
Április 26-án nyit a WNDRLND
Flyer versennyel és kreatív-hedonista party-val nyitja meg kapuit a margitszigeti Holdudvar tőszomszédságában a belvárosi romkocsmák lazaságát, a budapesti galériák vizuális gazdagságát és válogatott zenei kalandokat kínáló urbánus klubok hangulatát egységesen képviselő szórakozóhely, a WNDRLND.
Bővebben
A 2013. április 20-án sorra kerülő HYPERSPACE egyik vendégművészével, az olasz SASHA CARASSI-val készítettünk egy röpke e-mail interjút.
Bővebben
Európa számos országa után Budapesten is megkezdi rezidenciáját az All Inn Records kiemelt rendezvénysorozata, az All Inn Showcase, mely rendhagyó és innovatív módon igyekszik új perspektívákat nyitni a honi techno/house kultúrában.
Bővebben
Április 25-én szállja meg a Bögrecast barát DJ-k csapata a Toldi Klubot. Ekkor kerül megrendezésre a Bögrecast 5th Bday Kick-Off, ahol a tortaszeletelő nagykésért Om Unit felel majd.
Bővebben
A mindig jókedvű Carl Cox mellett az Intec kiadó feje, Jon Rundell is a pultba áll majd április 5-én Bécsben, hogy öregbítse az egykoron legendás techno label digitális változatának hírnevét. Van apropója a fellépésnek, még ha nem is hivatalos lemezbemutató állomásról beszélünk, hiszen április elején jelenik meg a Pure Intec Two mixalbum, amelyre az online label legjobb megjelenései közül válogatott a két szelektor.
Bővebben