Pulzar

CikkFesztivál hír

Egy hét múlva indul a Telekom VOLT Fesztivál

Létrehozva 2015. június 23.
Stílus House, Progressive House
    0.00

Egy hét múlva indul a Telekom VOLT Fesztivál

Egy héttel a kapunyitás előtt egy igazán látványos ajándékot adott át Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál főszervezői Sopron vezetőinek. A 2,5 méter magas, 10 méteres “Sopron” feliratot a tavalyi fesztiválon neves kortárs művészek készítették.

Az idei VOLT számos elemében megújul: talán világszerte újdonságnak számít, hogy egymással szemben két nagyszínpad épül a Lővérekben, amelyeken a legnagyobb hazai és világsztárok váltják egymást. A teljességre törekvő, színes kínálatban David Guetta, a Motörhead, Slash, Fatboy Slim, a Bastille és John Newman is színpadra lép, de a szervezők büszkék arra, hogy a legnagyobb hazai koncertmerítés is a VOLTra jellemző.

A VOLT művészeti fesztiválként is jelentősen erősödik: két színpadot is kortárs művészek terveztek, látványos installációkat és szobrokat állítanak fel a helyszínen, több neves művész pedig a közönség bevonásával az Élő Bolygónk című klímavédelmi kampány témáját dolgozza fel. Ugyancsak ehhez a kampányhoz kapcsolódva július 3-án 10.000 lufit eresztenek a magasba, a közönség üzeneteivel.

A VOLT névadó szponzora, a Telekom a fesztivállal közösen hozta létre a központban felépülő, hatalmas Telekom Teret, ahol az egyedi látványvilág mellett, 24 órás programkínálat, finom ételek és italok, fodrászat és egy kapszulahotel is megtalálható lesz, miközben a 4G-vel működő interaktív Festival Buddy-k segítségével azok is bepillanthatnak a VOLT hangulatába, akik nem jutnak el Sopronba.

A Telekom VOLT Fesztivál 5 napján zajló koncertek zömét élőben közvetítik a fesztivál honlapján, de végig jelen lesz a Petőfi Rádió és a Petőfi TV stábja is.

A fesztiválozó közönség számára az egyik legnagyobb ajándék, ha folyamatosan tisztán tartott, komfortos mellékhelyiségek fogadják az eseményen. A Széchenyi 2020 a hazai és külföldi fesztiválok történetében egyedülálló újítással teszi még kényelmesebbé a fesztiválozók mindennapjait. Mobil WC-k helyett folyamatosan tisztán tartott mellékhelyiségek várják a vendégeket a két nagyszínpad között. A “Green Fest” kampány keretében a szervezők idén is arra hívják fel a figyelmet, hogy a hétköznapokon mi magunk tehetünk a legtöbbet a környezetünkért.

“Emlékszem, Sopronban” – így szól a VOLT Fesztivál nagysikerű idei himnusza, a Halott Pénz és a Wellhello tolmácsolásában. Minden bizonnyal lesz mire emlékezni a Sopronban töltött napokból, hiszen a szervezők idén először a várost is belakják: 22 helyszínen várják programokkal és szolgáltatásokkal a VOLTra érkezőket: teraszokon, klubokban, kávézókban, kiemelt eseményként pedig Bukta Imre kiállítása nyílik a Festőteremben.

A szervezők százezernél is több vendéget várnak június 30. és július 4. között a 23. soproni Telekom VOLT Fesztiválra.

sziget.hu/volt/

Két nagyszínpad, tucatnyi világsztár

 

Az időről-időre megújuló soproni Telekom VOLT Fesztivál az idei évben egy olyan újítással rukkol elő, amelyhez hasonlóval talán még európai nagyfesztiválok sem próbálkoztak. Két nagyszínpad épül egymással szemben, amelyeken délután 3-tól reggel 6-ig megállás nélkül egymást váltják a legnagyobb nemzetközi és hazai sztárok. A közel harmincezres küzdőtéren így várhatóan igazán fantasztikus hangulat alakul majd ki: a gyönyörűen kivilágított kulisszák között a közönségnek valóban csak kapkodnia kell a fejét a mindössze pár perces átállások alatt: amikor véget ér egy koncert az egyik színpadon, már jön is a következő a másikon.

A VOLTra jellemző eklektikát idén sikerült csúcsra járatni: amíg késő este a Motörhead zúz a Telekom Nagyszínpadon, pár órával később ugyanitt David Guettáé a főszerep, de Slash, a Bastille, John Newman, Fatboy Slim, a Rise Against, a Parov Stelar Band, Sigma, Wilkinson, a Parkway Drive és még megannyi világsztár tiszteletét teszi idén Sopronban. Persze ma már az sem kérdéses, hogy a magyar fesztiválpalettán a legtöbb hazai fellépő ugyancsak itt vendégeskedik: Ákostól a Vad Fruttikig, a Punnany Massiftól a Kiscsillagig. Az idei programba jutott bőven a különlegességekből is, így például a Budapest Bar és a Csík Zenekar is visszatér, de Pajor Tamás is koncertet ad a teljességre törekvő kínálatban. Az idei Nagy-Szín-Pad! verseny győztese, a szombathelyi Ocho-Macho szombaton lép fel a Telekom Nagyszínpadon, a vitathatatlan sikerű “bulibáró”, Kis Grófo pedig július 3-án délben ad koncertet a Poncichter Negyedben a Sopron Színpadon.

 

 

Kerek évfordulók a nyitónapon

 

A Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján, kedd délutántól másnap reggelig egy teljes értékű fesztiválnap várja a VOLT vendégeit – ez a nap a bérleteseknek ajándék. Hat olyan csapat is fellép, akik kerek évfordulót ünnepelnek - ők váltják egymást a két, egymással szemben épült színpadon. Itt lesz az idén 5 éves Intim Torna Illegal, a 10 éves Irie Maffia, a 15 éves 30Y, a 20 éves Ganxsta Zolee és a Kartel, az Animal Cannibals - akik idén épp’ azt ünnepik, hogy 20 éves a Takarítónő - valamint a 20 éves Heaven Street Seven, akik a hírek szerint “beszüntetik működésüket”, így talán utoljára lépnek fel a VOLTon.

 

 

Művészeti fesztivál

 

Ma már felsorolni is nehéz, miben nyújt egyedi élményeket a VOLT a hazai fesztiválpalettán. A zenei- és programkínálatot a legtöbben jól ismerik, eközben a VOLT 2015-re igazi művészeti fesztivállá is vált.

Az OTP Junior – Petőfi Rádió Nagyszínpad, Ef Zámbó Istvánnak köszönhetően egészen újszerű, művészi öltözéket kap: egy 300 m²-es festményt láthat a közönség a színpad két oldalán. A Poncichter Negyedben felépülő Sopron Színpadot pedig az igazán kedves és szeretnivaló grafikáiról ismert művésznő, Magyarósi Éva tervezi.

 

A VOLT baráti körének számító kortárs művészek évről-évre aktívan vesznek részt a fesztivál munkájában, életében. A VOLT ART GROUP tagjai, Ef Zámbó István, Wahorn András, Surcsik József, Győri Márton, Soós Nóra, Verebélyi Diána - és még néhányan - szinte rendszeres résztvevői az eseménynek. Idén egy különleges helyszínen, a VOLT ART ZÓNA területén a közönség szeme láttára és a vállalkozó kedvűek bevonásával alkotnak, pontosabban alakítanak át raklapból készült bútorokat, miközben az Open Air Radio csapata zenei aláfestéssel, alkalmi jam-produkciókkal szórakoztatja a jelenlévőket – többnyire a kortárs alkotók ugyancsak aktív részvételével.

 

A VOLT lüktetéséhez egyre jobban kapcsolódó, Sopron belvárosában zajló kulturális programok fő elemként, a fesztivál ideje alatt Bukta Imre kiállítása lesz látható a Festőteremben. A vidéki Magyarország hiteles krónikásaként is ismert művész VOLTos válogatása az elmúlt évek munkáiból merít.

 

 

Élő Bolygónk

 

Június elején Áder János köztársasági elnök és a Telekom VOLT Fesztivál szervezői megállapodást kötöttek arra vonatkozóan, hogy a VOLT kiemelt partnerként vesz részt a világraszóló Élő Bolygónk klímavédelmi kampányban. Az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés elleni akció célja, hogy világszerte 1 milliárd aláírást gyűjtsön össze az év végi, párizsi klímacsúcsig. A Telekom VOLT Fesztivál egyik leglátványosabb eseményeként július 3-án délután 10.000 db léggömb emelkedik a magasba, a közönség 10.000 db üzenetével… A VOLT művészeti helyszíne is az Élő Bolygónkhoz kapcsolódik, ahol a művészek és a közönség egyaránt a klímavédelem ügyét dolgozzák fel.

 

 

Telekom Tér

 

Új központot avathatunk az idei VOLTon. A fesztivál névadó szponzora, a Telekom, a szervezőkkel közösen alakította ki azt a helyszínt, amely a VOLT Fesztivál városközpontjaként és “ékköveként” a nap 24 órájában várja a közönséget.

Délelőtt az ébredezők a - fővárosban népszerű – Pest Hajnal című sorozat programjával, jógával és frissítő reggelivel indíthatják a napot. Később a Petőfi Rádió Backstage című műsorában zenekarokkal, művészekkel, ismert és kevésbé ismert, de érdekes emberekkel beszélgetnek az adó műsorvezetői, miközben a közönség ülve-állva-fekve hallgatja őket – és akár be is kapcsolódhat a beszélgetésekbe.

 

A zenei program már délután elindul és a napszaknak megfelelő műfajjal, hangulattal várja a fesztiválozókat. A neves hazai DJ-ket felvonultató névsor mellett többek között a Klangkarussell, Wankelmut vagy éppen Richard Dorfmeister lesz a Telekom Tér vendége.

 

A Telekom Téren található meeting point egy 10 méter magas torony, amely túl azon, hogy a fesztiválozók által vélhetően nagy számban megosztott fotókat mutatja, az esti-éjszakai órákban látványos attrakciót és meglepetéseket is tartogat a vendégek számára.

 

A Telekom Tér - a bulizás mellett - a legjobb falatok és italok lelőhelye is egyben, de például fodrászat is működik itt, a kényelmes kanapékon helyet foglalva pedig élvezhetjük a 4G és a wifi adta örömöket.

 

A Telekom megemelt hálózati kapacitással készül az eseményre, hogy a fesztiválozók fennakadás nélkül élvezhessék a 4G mobilinternettel járó előnyöket. Azoknak sem kell lemondaniuk a fesztiválélményről, akik idén kénytelenek kihagyni a VOLTot, hiszen a kamerával és mikrofonnal felszerelt, 4G-vel működő interaktív FestivalBuddy-k és az őket mozgató BuddyGuide-ok segítségével oda leshetnek be, ahová csak szeretnének, és azzal ismerkednek, akivel akarnak.

A Telekom alternatív szálláshelyekkel is hozzájárul a fesztiválozók kényelméhez, a kapszulahotelben többek között a szolgáltató legfürgébb fesztiválrajongó ügyfelei pihenhetik ki az esti nagykoncert és a buli fáradalmait.

 

 

Széchenyi 2020 a VOLTon

 

A Széchenyi 2020 évek óta jelen van a Telekom VOLT Fesztiválon. Idén a fesztiválozók komfortérzetét igyekszik javítani. A két nagyszínpad között felépülő kommunális blokk olyan egyedülálló fejlesztés, amellyel fesztiválokon eddig még nem találkozhattunk. A férfi-női blokkokban akadálymentesített, folyamatosan tisztántartott, kulturált WC-k várják a VOLT Fesztivál vendégeit. A látogatók fesztiválkártyáját pedig megterheljük 500 Ft-tal, a pénzt azonban visszakapják a fesztiválozók, amint megtöltötték a zsákot hulladékkal. A szemetet a Széchenyi 2020 Green Festival Pointokon lehet leadni. Cserébe Széchenyi 2020-as ajándékokat és kedvezményes pólóvásárlásra jogosító utalványt is kapnak. A Széchenyi 2020 Green Festival Pointok a szelektív hulladékgyűjtést is népszerűsítik. Mindenki, aki összegyűjt 20 vagy 30 aludobozt, ajándékot kap. A dobozokból épült napkollektorokat hátrányos helyzetű családok kapják, hogy meleg vizet készíthessenek velük. A program együttműködő partnere a Romaversitas.

 

 

VOLT for V4

 

4 ország szervezeteinek együttműködésével valósul meg az idei VOLT Fesztiválon a VOLT for V4 projekt, amelynek keretében minden visegrádi országból egy-egy fellépőt hallhat a közönség.
Először látogat hazánkba a sokoldalú énekes-gitáros, zeneszerző, a lengyel
Janek Samołyk, a szlovák Fallgrapp zenekar elektroakusztikus projektjével érkezik és láthatjuk a cseh Zrní formációt is. A projekt magyar résztvevője a Hősök zenekar. A projekt a Nemzetközi Visegrádi Alap – Standard Grants támogatásával valósul meg. www.visegradfund.org

 

Élőben a Telekom VOLTról

 

A Telekom VOLT Fesztivál szinte a kezdetek óta egyfajta “médiaközpontként” is működik, ahol helyi és országos rádiók, tv-k rendszeresen voltak, és vannak jelen ma is. Idén a Telekom jóvoltából azok is élőben követhetnek számos koncertet, akik nem jutnak el a soproni Lővérekbe, de a távolból szeretnének bepillantani a Telekom VOLT Fesztivál hangulatába. A live stream öt napon át, három színpadról, 18 kamerával, a volt.hu és a telekom.hu oldalon lesz látható.

A Petőfi Rádió ugyancsak 5 napon át élőben közvetíti műsorát Sopronból, a helyszínről, a Petőfi TV pedig szintén a Hűség Városába költözik a VOLT idejére.

 

 

Poncichter Negyed – Sopron Színpad

 

Sokan vannak, akik nem jutnak túl a VOLT bejárata utáni 100-150 méteren. Nem véletlen, hiszen évek óta itt várja vendégeit a Poncichter Negyed, a Soproni Borvidék legnevesebb és legfinomabb boraival, borászaival, egész nap hangulatos programokkal, koncertekkel és borbemutatókkal.

 

 

Ajándék Sopronnak

 

Június 23-án egy igazán egyedülálló, közterületi műalkotással gazdagodott Sopron városa. A VOLT Fesztivál felkérésére tavaly nyáron kortárs művészek készítették el azt a 2,5 méter magas, 10 méter széles SOPRON feliratot, amely a belvárosi Széchenyi téren, a Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központ előtt került felállításra. Az alkotók – Soós Nóra, Verebélyi Diána, Győri Márton és Szurcsik József- jelenlétében adta át Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert Fodor Tamás, polgármesternek a rendkívül látványos műalkotást, amely mellett a következő hetekben a VOLT Fesztivál vendégei és a soproniak egyaránt sok ezer fotót készíthetnek majd. Az ajándékozók arra buzdítják az erre járókat, hogy #sopron, #volt2015 felirattal posztolják képeiket.

 

 

Mindenütt jó, de legjobb Sopron!

 

A VOLT szervezői mindig is büszkén hirdették, hogy a VOLT Fesztivál sikerének egyik igen fontos összetevője az, hogy egy semmi máshoz sem hasonlítható város az otthona.

 

Idén először a VOLT napközben “beköltözik” Sopron belvárosába, ahol a legjobb és legaktívabb klubok, bárok, kávézók, borozók mind-mind napközbeni programokkal, kedvességekkel, akciókkal várják a VOLT vendégeit. A városban legalább 22 helyen lehet például a telefonokat feltölteni, illetve magunknak feltöltődni az esti koncertek előtt. Mindazok, akik legalább 10 soproni helyet felkeresnek, és itt pecsételtetnek, sorsoláson vesznek részt. A fődíj természetesen egy páros VIP-bérlet a 2016-os VOLTra, de a helyiek rengeteg más ajándékot is felajánlottak. A Bringázz Sopron Egyesület a VOLTon vár mindenkit, nemcsak kölcsönözhető bringákkal, de izgalmas és interaktív játékokkal, versenyekkel is.

 

Ünneplőbe öltözik Sopron, amely mostantól nemcsak a leghűségesebb, de egyben a legbarátságosabb város címére is joggal pályázhat.

 

 

Sopron, a Csillagok Városa

 

Sopronban járva, ma már egyre több helyen botlunk bele izgalmas, színes, fémből készült közterületi székekbe, amelyeknél fiatalok és idősebbek rendszeresen fotózkodnak. Talán nem mindenki tudja, hogy a székek valódi tulajdonosai világsztárok, akik korábban a VOLTon jártak. A Faith No More-tól Iggy Pop-ig, vagy éppen Moby-tól a Prodigy-ig. Évekkel ezelőtt alapították a VOLT szervezői a „Sopron, a Csillagok Városa” akciót, mely keretében Ef Zámbó István évente 5-6 széket készít, s ezeket a VOLTosok – jelképesen – világsztároknak ajándékozzák, majd Sopron belvárosában állítják fel. A tavalyi kínálatból az Arctic Monkeys, Steve Aoki, a Morcheeba és a Bring Me the Horizon hagyott itt egy-egy széket, amelyek ugyancsak mostantól láthatók soproni teraszokon. Jó hír, hogy a szentendrei művész természetesen idén is készít 5 db széket a VOLT felkérésére a legnagyobb idei VOLTos sztároknak: David Guettának, Slashnek, Lemmynek, a Bastille-nak és Fatboy Slimnek. Csak remélni tudjuk, hogy az említettek elfogadják, de itt is hagyják az átadott ajándékot!

 

 

Emlékszem, Sopronban

 

Minden idők legsikeresebb VOLTos reklámkampánya köthető az idei fesztiválhoz, amely minden bizonnyal a hazai rendezvényreklámok között is emlékezetes marad.

 

Először az aktuálisan legsikeresebb két hazai produkció, a Wellhello és a Halott Pénz készítette el a VOLT himnuszát “Emlékszem, Sopronban” címmel, amely a Petőfi TOP30-as listáján azonnal az első helyen végzett, a klip pedig pillanatok alatt 1 milliós nézettséget ért el. Íme: https://www.youtube.com/watch?v=2SAAXj8dRho

 

Aztán jött a “Mindeközben Sopronban…” című reklámfilm-sorozat, amely bombaként robbant a világhálón. A sorozatban vicces és kellemetlen helyzeteket követnek a boldog VOLTos képek. Előbb egy utcazenész, aki a Sweet Child O’Mine című Guns ‘n Roses dallal próbálkozik, aztán Papp Szabit látjuk egy kínos házibuli másnapján, a Halott Pénz frontemberét, Marsalkó Dávidot riporterek faggatják hülyébbnél-hülyébb kérdésekkel, míg a legeslegsikeresebb filmben Jaklovics Péter egy idegesítő, folyton pofázó DJ-t alakít, miközben Pixa X Kis Grófo Bulibáróját nyomja. Majd megváltásként “Mindeközben Sopronban…” – hangzik el a szlogen, és már látjuk is a csodálatos hangulatképeket a VOLT Fesztiválról.

 

A filmet eddig 150.000-en látták, az Indexen pedig most is zajlik a nagy játék, amely keretében a közönség küldheti be a saját, kellemetlen jeleneteit, amelyhez jöhet a már ismert vágókép: “Mindeközben Sopronban…”.

Még több fesztivál hír

  • Cercle Moment 2024

    Az extravagáns helyszíneiről már jól ismert Cercle, az idei évre három izgalmas, több napos eseményt is felvett a naptárába.
  • Teljes a Sound zenei programja, jöhet a nyár!

    Féltucat zenei helyszín, köztük két nagyszínpad, délutántól pirkadatig tartó partidömping, összesen közel 200 fellépővel – összeállt a Heineken Balaton Sound teljes zenei programja az elektronikus zenei színtér változatos műfajainak széles skáláját felvonultatva, melyből mindenki bőven válogathat a saját ízlése szerint. A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és tart vasárnap hajnalig, Zamárdiban.
  • Rita Ora is Debrecenbe jön!

    Az idei Campus Fesztivál első nemzetközi neveit februárban jelentették be: akkor derült ki, hogy Debrecenbe jön a Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Solveig, a Mando Diao, a Danko Jones, Gayle és a trinidadi reggae-dancehall énekesnő Queen Omega is.
  • Electric Love 2024

    Az Electric Love Fesztivál immár tizenegyedik alkalommal hozza össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július első hétvégéjén, a nem is olyan messzi Salzburgban.
  • Sound, ahol mindenki VIP vendég

    Az eddig ismert nemzetközi zenei felhozatalból is már biztos, hogy óriási partifolyam kavarog majd július 3-6. között a zamárdi szabadstrandon. Most abból is kapunk ízelítőt, hogy a hazai fronton milyen partybrand-ek robbantják majd be a négynapos bulit a Heineken Balaton Soundon. Közben megérkeztek a hírek az idei VIP helyszínekről és szolgáltatásaikról is.
  • Újabb Campus bejelentés: jön Martin Solveig és Gayle is

    Kilenc nemzetközi előadóval és hetven hazai kedvenccel bővült az idei Campus Fesztivál zenei felhozatala. A korábban már bejelentett Dimitri Vegas & Like Mike és Azahriah mellé Debrecenbe érkezik többek között a nyáron 20. születésnapját ünneplő amerikai Gayle, a francia világsztár dj Martin Solveig, a kanadai rock ’n’ roll banda Danko Jones és az indie-fellángolás legismertebb svéd zenekara, a Mando Diao is. Egy biztos, a 2024-es felhozatal nemzetközi előadók tekintetében rendkívül sokszínű lesz, akárcsak a hazai kínálat, amelyből már most több mint 140 név található a programkínálatban.
  • Balaton Sound 2024 - bővül a line-up

    Erősödik az underground vonal a Soundon Az elektronikus zenei színtér műfaji sokszínűségét ígéri idén is a Heineken Balaton Sound. A korábban bejelentett tucatnyi előadó – mint például Marshmello, Paul Kalkbrenner, James Hype, Purple Disco Machine vagy Timmy Trumpet – mellé majd 30 új név került fel a nemzetközi fellépőket soroló listára. A pazar névsor mellett az is kiderül, milyen újításokra számíthatunk az idei beach fesztiválon.
  • A Q-dance visszatér a Heineken Balaton Soundra!

    A fellépők 2. hullámának bejelentése előtt, a Balaton Sound szervezői hírül adták, hogy a tavalyi eszméletlen buli után a Q-dance idén is visszatér a Balaton partjára, hogy elhozza a legütősebb hardstyle szetteket.
  • Hozd magad a Szigeten!

    Még valamivel több, mint 200-at kell aludni a Sziget első napjáig, de a fesztivál weboldalán már tervezhetjük azt a virtuális „útvonalat”, amelynek mentén haladva a legnagyobbat meríthetünk a Szabadság Szigetének változatos kínálatából, minden nap akár más-más énünket is megélve.
  • Jövőre is kihagyhatatlannak ígérkezik a Sziget

    Az első körben majd’ negyven nevet jelentett be a Sziget a 2024-es fellépők többszázas listájából. A csomagban már most olyan headliner szintű világsztárok is sorjáznak, mint például a brit elektro egyik legaktuálisabb sztárja, Fred again.., az évek óta a DJ-világ élvonalába tartozó Martin Garrix, az Oscar-, Golden Globe és több Grammy-díjat is bezsebelő Sam Smith vagy a grime meghatározó ikonja, Stormzy.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó