Pulzar

CikkFriss

Borsodi Beach Club – ismét a nyár buliközpontja

Létrehozva 2014. július 15.
Stílus Dubstep
    0.00

Borsodi Beach Club – ismét a nyár buliközpontja

Balaton fővárosát a nyári partyözön központjává varázsolja idén is az ország legnagyobb fehérhomokos bulistrandja, a Borsodi Beach Club, Siófokon. Július elejétől az új SkyBar Sun Terace partykkal fűszerezi a nyaralást, július 18-19-én egy hosszú bulihétvégével végérvényesen beindul a Beach-hangulat és tart augusztus 20-ig.

A balatoni nyár legforróbb pillanatait igéri idén is a hazai partyélet egyik embelematikus helyszíne, a siófoki Borsodi Beach Club. Az ország legnagyobb, mintegy 10 ezer m2-es, fehérhomokos vízpartja immár majd’ húsz esztendeje a balatoni nyár egyik leglátogatottabb helyszíne, tavaly már több mint 130 ezren fordultak meg itt a nyár folyamán.

A Beach idei nagy újítása a SkyBar, ami hétvégente – péntek-szombat-vasárnap - SkyBar Sun Terace néven - pazar partykkal, az éjszakába nyúló változatos programokkal várja látogatóit július elejétől, augusztus végéig.

A Nagy Nyitóparty július 18-án és 19-én indítja be majd a nyarat. Pénteken a Lights Off - A Hódítás Éjszakája keríti hatalmába a közönséget, s az előadók közt ott lesz Newik, Chris Lawyer, Bricklake, Andro és sokan mások. A nyitóhétvége szombatja pedig Hip-Hop - R'nB Fesztivállal, benne a legjobbakkal: mások mellett Diaz&Mentha, Hősök, DJ O'Neil, Killakikitt adja majd meg a hangulatot.

 

A forró partyk mellé kiváló, mediterrán vendéglátás is társul, minőségi konyhával és - nem utolsó sorban - megfizethető árakkal. A Borsodi Beach Club az a hely, ahol a belépők sem szállnak el az égig. Programtól függően 1000-2000 forint közt mozog majd egy-egy alkalommal a jegyár.

 

https:/​/​www.facebook.com/​beachclubsiofok/​events

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Telekom Szelektor 2024

    Újabb tripla válogatáslemezre keresi a Telekom Electronic Beats az ország feltörekvő zenészeit
  • A DJ set és az élőzene találkozása - különleges hibrid műsorral érkezik a Parkba Carl Cox

    Carl Cox neve garancia a bulira. Munkássága megkerülhetetlen, az elektronikus zene úttörője, az acid house veteránja, a techno bajnoka és Ibiza királya. Ezúttal is csavar egyet a potméteren, és egy különleges, hybrid set névre hallgató műsorral érkezik július 12-én a Budapest Parkba, ami ismét egy új szintre emeli a produkciót, ugyanis a DJ set és az élőzenei elemeket vegyíti majd.
  • TÖBB MINT TÍZEZREN FESZTIVÁLOZHATTAK INGYENESEN IDÉN NYÁRON

    A 2023-as év kedvezőtlen gazdasági hatásai jócskán kihatottak a magyarok költési szokásaira is, 96 százalékuk már év elején tervezett bevezetni valamilyen költségkímélő intézkedést, a legtöbben a szórakozásra, kikapcsolódási szántak kevesebb pénzt.
  • Hotelbuli 3.0 - Telekom Electronic Beats

    Hotelbuli 3.0 - Lakatlan balatoni szállodába viszi az év egyik legkülönlegesebb partyját a Telekom Electronic Beats A sci-fibe illő, brutalista Kék-tó Hotelt tölti meg élettel július 15-én a Telekomosok Fesztiváljának következő állomásán.
  • Dzsúdló, Follow The Flow, Necc Party és Techno Beach Festival is lesz hétvégén a Plázson

    Már csütörtöktől beindul a buli a Balaton homokos tengerpartján, hétvégén pedig igazi sztárparádé várható a Plázson. Dzsúdló, a Follow The Flow, az Analog Balaton, Metzker Viktória, Bárány Attila és Nigel Stately csak néhány név a hétvége fellépői közül, míg a Techno Beach Festival külföldi sztárokkal is kecsegtet. Július 7. és 9. között is irány a Plázs!
  • Heineken Balaton Sound: négy nap megállíthatatlan pörgés

    Hatalmas sztárokkal, hajnalba nyúló partykkal, megújult látványvilággal, az elektronikus zenei műfajok változatosságával, pazar vízparti helyszínekkel és különleges VIP élményekkel indul a Heineken Balaton Sound, melynek névadó szponzora 10 év után ismét a holland sörmárka.
  • Ákos, Azahriah és a nyár első Boat Partyja a Plázson

    Igazán izgalmas hétvége következik a siófoki Plázson. Június 16-án, pénteken Ákos lép fel a Nagyszínpadon, a kikötőben vízre száll a nyár első Bahart x Plázs Boat Party hajója, a fedélzeten olyan előadókkal, mint Sikztah, Tamás Szabó és Fury. Másnap Azahriah veszi be a Nagyszínpadot, akinek a koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt az összes jegy. Természetesen mindkét nap hajnalig tart majd az after, több helyszínen is.
  • Új ingyenes fesztivál startol - a Magyar Telekom szervezi

    A Telekomosok Fesztiválja néven egy különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom, amely június 1. és augusztus 20. között várja az érdeklődőket. Az ország különböző pontjain hetente megrendezett, egyedülálló programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további 2 vendéget is magukkal vihetnek a rendezvényekre. A vállalat célja, hogy a nehezebb gazdasági körülmények ellenére is biztosítsa az emberek számára, hogy élménydús nyaruk legyen.
  • Cercle invites Folamour

    A nem hétköznapi helyszínekre szervezett eseményeiről már jól ismert Cercle július elején Svájcba látogat.
  • Beton.Hofi hétvégén beveszi a Plázst

    Beindult az igazi nyár a siófoki Plázson, a fantasztikus nyitóhétvége után a Balaton buliközpontja egész nyáron jobbnál-jobb koncertekkel és bulikkal vár mindenkit. Ezen a hétvégén - június 3-án - Beton.Hofi és Pogány Induló veszi majd be a nagyszínpadot, akik mindketten most debütálnak a Plázson.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó