Pulzar


Kövess minket!

CikkFriss

Bedrock_Underground Sound Of Miami

Létrehozva 2012-03-23
    Bedrock_Underground Sound Of Miami5151
  • Értékelés
  • Rövid link megosztani:
iWiW megosztás ikon

Bedrock_Underground Sound Of Miami

2012. március 19-én, vagyis éppen ma jelenik meg a Bedrock új válogatása, amivel már a Miami WMC kezdetéhez igazodik.

 A világ legnagyobb elektronikus zenei seregszemléjére afféle bemelegítés gyanánt 10 exkluzív felvételt szedtek csokorba a patinás kiadónál – mixeletlen (DJ-barát) formában. A kompilációban a kedvenc bedrockereinken túl elcsíphetünk néhány elképesztően tehetséges új jövevényt is.

 
A label boss, John Digweed a következőképpen jellemezte az albumot:
“Az elmúlt néhány évben is csináltunk Miami szemplert, hogy bemutathassuk a kiadó néhány nagyszerű művészét, de néhány projekt függőben maradt vagy meg sem jelent időben. Mindazonáltal az idén óriási szerencsénk volt, mert több elképesztő muzsika is napvilágot látott egyszerre, amit pörgethetünk. Ráadásul már január óta valamennyi trekket tesztelhettem is a bulikban, s nem túlzás állítani, hogy a reakciók észbontóak voltak, úgyhogy ez jó alapot adott ahhoz, hogy együtt megjelenjenek ezek a zenék, és a Bedrockos partikra irányíthassuk vele a figyelmet.”
 
John Digweed, ahogy éppen Wehbba és Guy J zenéjét tolja a Sankeys-ben (Manchester) http://www.youtube.com/watch?v=ucb67NbvP5A
 
Lássuk, mit, illetve kit rejt az idei Bedrockos Miami szempler CD! 
A Sirenize Rowan Blades és Dennis White közös projektje. A duó nem ismeri a komromisszum szót. Következetesen kitartanak sajátos undeground hangzásuk mellett, szigorral tartva távol mindent a zenéiktől, ami nem egyedi, művészi. Akárcsak a CD első trekkje, az Everybody.
Meglepően izgalmas a világa a görög Stelios Vassiloudisnek. A CD-re két felvétele is felkerült. A Westet egyedül írta, a Benedictet pedig finn kollégájával, Sasséval közösen. (aka Klas Lindblad). Sassének Freestyle Man név alatt készült zenéi a legendás Sähkö labelnél láttak napvilágot. Ám, ha azt mondjuk, Moodmusic vagy Sunday Music kiadó, akkor sokkal több embernek esik le, hogy kiről van szó.
A német világsztár Robert Babiczot aligha kell hosszasan bemutatni. Az elmúlt két évtizedben bőven adott rá alkalmat, hogy ezt megtegye ő maga a saját zenéivel, s nem egyszer járt Magyarországon is. A nagy zenei innovátor, a progerssive techno „feltalálója” a szóban forgó válogatáson is alaposan gondolkodóba ejti a hallgatóságot a stílushatárokkal kapcsolatban: világbajnok új Babicz nóta címe: Echo From The Past.
Guy J nimbusza szintén töretlenül ragyog a magyar partijárók szemében. Anno Shining a Bedrock digitális részlegének első számú eresztéseként koppantotta a földön az állakat. A hangos üdvrivalgással fogadott 1000 Words albuma csaknem egy évvel ezelőtt végképp levett a lábáról mindenkit. 2012-re pedig itt az újabb Guy J gyöngyszem, a Nightstalker.          
A kanadai Maher Daniel & Casa két abszolút feljövőben lévő, de annál fontosabb figurája a montreáli szcénának. Danielre a Tone Depth-féle Rumblefish-hez készített remixe kapcsán terelődött először erősebben a reflektorfény. A Music, Machines & Life abszolút nyerő szám lesz Miamiben! 
A brazil Wehbba az egyik legkapósabb exportcikke lett az utóbbi időben a latin-amerikai országnak a maga finomra csiszolt techno hangzásával. Anno az azóta rongyosra játszott Christian Smith zene, a Flyertalk remix hozta be őt a köztudatba. Ütősre sikerült a mostani, Motone című trekkje is.
Igor Tchkotoua és Dan Duncan, vagyis a Pig&Dan 13 éve formálja az ízlésünket. A Sonic Society labelük mellett a hírük Sven Vath Cocoon családjában tovább terebélyesedett.Az angol Mark Reeve-bel és a máltai Dean Demanuele-lel egy igazi csobbanós, groove-os trekkel, a Machines-szal tették gazdagabbá a válogatást.
A franciák üdvöskéje, Electric Rescue (aka Antoine Husson) a mindent elsöprő dinamikájával és érzelemdús világával hívta fel magára a közönség és a szakma figyelmét. A Bedrockos. Dope egy hamisítatlan technóbomba volt Detroit fémes eleganciájával és a baleári fülledtség zseniális keverésével. A hipnotikus All Access-t a másik francia jómadárral, Timid Boy-jal (aka Damien Almira) rakták össze.
A spanyol DJ Marc Dosem az abszolút fényű üstököse az underground elektronikának pilalnatnyilag. A Parallel című bemutatkozó albuma elsöprő sikert aratott tavaly, s ezt a keresetlenül természetes vonzóerőt a mostani How Do You Do It című trekkben is hozza.
 
Egy szó, mint száz: az izgalom egyre fokozódik, ahogy haladunk előre az időben, hiszen a várakozás óriási a 2012-es Miami WMC miatt. Kétség kívül varázslatos pillanatokra számíthatunk – és nem csak a konferencia ideje alatt, hanem az azt követő hónapokban is. A Bedrock egyébként március 22-én mutatkozik be a WMC-n, a Cameo klubban. A kiadót vezető Digweed mellett fellép majd például Hernan Cattaneo, Guy J, Marco Bailey, Omid 16B, Henry Saiz, Denis A és Stelios Vassiloudis. A parádés szereposztás láttán máris borítékolhatjuk a végeredményt: egy őrületesen jó bulit. Erre még rátesz egy lapáttal Digger, aki a különleges alkalom apropóján egy extra hosszú szettet fog tolni a Bedrock and Creations partin 24-én, szombaton este, a Vagabondban.
 
 
Various Artists
Bedrock_Underground Sound Of Miami
(Bedrock) BEDMIAMICD1
Release: 19.03.12
CD & Digital
 
Pre-Order Your Copy Here: http://bedrockmusic.bigcartel.com/product/underground-sound-of-miami-cd-pre-order-for-release-march-19th
 
01.Sirenize - Everybody
02.Stelios Vassiloudis - West
03.Robert Babicz - Echo From The Past
04.Sasse & Stelios Vassiloudis - Benedict
05.Guy J - Nightstalker
06.Maher Daniel & Casa (aka Mike Casa) - Music, Machines & Life
07.Wehbba - Motone
08.Pig&Dan, Mark Reeve and Dean Demanuele - Machines
09.Electric Rescue & Timid Boy - All Access
10.Dosem - How Do You Do It
 
 
Text:
MMagdi_VAMP
 
WEB:
http://www.bedrock.uk.net
http://www.johndigweed.com
http://www.bedrockmusic.bigcartel.com
http://www.facebook.com/bedrockrecords
http://www.twitter.com/#!/BedrockRecords
http://www.youtube.com/user/bedrocktransitions

Még több Friss

  • M - Együtt ad ki nyomtatott magazint a SZIGET, a MEEX és a MOHA

    A MOHA (Mindent az Oktatásról Hallgatóknak) magazint kiadó Scholaris és a MEEX Group 2013 áprilisában kötött stratégiai együttműködésével a legnagyobb magyar felsőoktatási magazin és legismertebb egyetemi programszervező csapat egyesíti erőit, és M, MOHA-MEEX magazin néven gondolja újra az összegyetemi kommunikációt.
  • Bejelentette új lemezét és európai turnéját a Placebo

    15 évvel, 6 stúdióalbummal és 11 millió eladott lemezzel a hátuk mögött a Placebo új lemezzel jelentkezik szeptember 16-án, ami a Loud Like Love címet kapta. A londoni RAK stúdióban rögzített 10 új dalt 2012-ben és 2013 elején vették fel Adam Noble producer segítségével.
  • SIÓFOK - BEACH CLUB: minden hétvége egy fesztivál

    Az ország legpörgősebb, fehérhomokos strandján – egy hónap múlva - június 21-től ismét beindul az élet. Napközben családi és szabadidős programokkal, az éjszakába nyúlóan pedig a koncertélet és partyvilág legismertebb hazai képviselőivel valamint nemzetközi előadóival a Balaton fővárosa, Siófok, annak is a bulicentruma, azaz a Beach Club lesz az idei nyár központja.
  • Music Hungary Konferencia Egerben

    Jövő héten indul az első zeneipari konferencia. Hagyományteremtő szándékkal indul a hazai zeneipar teljes vertikumát átfogni igyekvő Music Hungary konferencia. A rendezvény célja, hogy az iparág szereplőinek évente lehetőséget biztosítson a találkozásra és a közös gondolkodásra. Az első rendezvényre május 16-17-én kerül sor Egerben.
  • RADIO FACE DJ CONTEST - 2013

    2013. április 30-án kezdetét vette Magyarország egyik vezető dance rádiójának DJ VERSENYE! LEGYÉL TE A RADIO FACE IDEI DJ FELFEDEZETTJE!
  • Kosheennel erősít a Brains

    A Kosheen énekesnőjével lép fel közösen május 2-án a Parkban a Brains. A hétvégén még lesz - május 3-án - Kultur Shock és - május 4-én - Boban Markovic Orkestar is Budapest legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén..
  • Tíz a vízen 10 éves az A38 Hajó

    2013. április 30-án lesz napra pontosan tíz éve annak, hogy Maceo Parker monumentális koncertjével megnyílt Budapest mára egyik legfontosabb független kulturális intézménye, az A38 Hajó. Rengeteg eseményt felsorolhatnánk az elmúlt tíz év történéseiből, rengeteg fordulópontot kijelölhetnénk a hajó eddigi pályájából, de igazából ez lehetetlen. Jöjjenek tehát a nagy számok, amik mindennél ékesebben leírják, hogy mi történt ebben az évtizedben.
  • Budapest Park – fesztiválhangulat egész nyáron

    Egy nyáron át tartó koncertfolyammal várja látogatóit a kapuit április 25-én megnyitó Budapest Park. Itt sorjázik majd a teljes hazai zenei élvonal és külföldi sztárokban sem lesz majd hiány.
  • Felszállott a P.A.W.A.

    Pörgős elektronikus zenei projektet indítottak a Kaukázus és a Magashegyi Underground tagjai, Fodor Máriusz és Toldi Miklós. Magukat így nevezik: utózenekar. Bemutatkozó adrenalinbombájuk már látható és hallható!
  • Az Irie Maffiás JumoDaddy nyerte a Beatporton rendezett remixversenyt

© 2001–2013 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó