Pulzar

CikkFesztivál hír

A Szigetet a sztárok is szeretik

Létrehozva 2015. november 24.
    0.00

A Szigetet a sztárok is szeretik

A fesztiválokon fellépő nemzetközi előadók is beszavazták a Szigetet a 10 kedvenc fesztiváljuk közé, emellett a “legjobb zenei felhozatal” és a “legjobb európai nagyfesztivál” kategóriában is shortlist-es a Sziget, így azután, hogy eddig már kétszer hozta el kedvenc fesztiválunk a nagyfesztiválok fődíját, most újra az élmezőnyben várja az eredményhirdetést.

November 24-től már bérletet is lehet venni a Szigetre, mi több, az első 24 órában vásárlók speciális jegyeket kapnak, amihez egyedi ajándékok járnak.

Közzétették a döntőbe jutottak listáit a kontinens legjobb fesztiváljainak versenyében. Az idén januárban immár másodszor elnyert fődíj után most is minden nevezett kategóriában, sőt a zenészek kedvenceinek listáján is az első tíz között várja a Sziget a Festival Awards eredményhirdetését, ami januárban lesz, Hollandiában.

A szervezők azonban már a jövő évi rendezvényt tervezgetik, ami a sorban a 24-dik Sziget lesz, s amire e hónap 24-én déltől már lehet bérleteket vásárolni.

Aki pedig az első 24 órában vásárol jegyet, annak egyedi ajándékokkal együtt postázzák a belépőjét. Limitált szériás, csak így beszerezhető pólót és egyedi karszalagot kapnak, na meg egy "aranykártyát", amivel több kedvező lehetőség, közül választhatnak ki egy kedvükre valót, legyen az például elsőbbségi bejutás a fesztiválra vagy belépés a VIP zónába. 

Az első 24 órában vásárlók továbbá a Szigeten egy exkluzív, zártkörű partin is részt vehetnek majd. De ez még semmi, a leggyorsabbak közt, a garantált ajándékok mellé még 24 spéci nyereménycsomagot (óránként 1-et) is kisorsolnak, amiben “ állandó very VIP” belépő, komplett Szigetes ruhatár, vacsora a backstagben, (ahová csak a zenészek tehetik be a lábukat), és egyéb “nyalánkságok” várják a szerencsés tulajdonosokat. Érdemes tehát sietni, de nem csupán az ajándékok miatt, hanem azért is, mert idén - mint emlékezetes - már több teltházas nap is volt...

Mindenről bővebbet a Sziget Fesztivál oldalán olvashatsz:

www.sziget.hu

Még több fesztivál hír

  • Cercle Moment 2024

    Az extravagáns helyszíneiről már jól ismert Cercle, az idei évre három izgalmas, több napos eseményt is felvett a naptárába.
  • Teljes a Sound zenei programja, jöhet a nyár!

    Féltucat zenei helyszín, köztük két nagyszínpad, délutántól pirkadatig tartó partidömping, összesen közel 200 fellépővel – összeállt a Heineken Balaton Sound teljes zenei programja az elektronikus zenei színtér változatos műfajainak széles skáláját felvonultatva, melyből mindenki bőven válogathat a saját ízlése szerint. A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és tart vasárnap hajnalig, Zamárdiban.
  • Rita Ora is Debrecenbe jön!

    Az idei Campus Fesztivál első nemzetközi neveit februárban jelentették be: akkor derült ki, hogy Debrecenbe jön a Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Solveig, a Mando Diao, a Danko Jones, Gayle és a trinidadi reggae-dancehall énekesnő Queen Omega is.
  • Electric Love 2024

    Az Electric Love Fesztivál immár tizenegyedik alkalommal hozza össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július első hétvégéjén, a nem is olyan messzi Salzburgban.
  • Sound, ahol mindenki VIP vendég

    Az eddig ismert nemzetközi zenei felhozatalból is már biztos, hogy óriási partifolyam kavarog majd július 3-6. között a zamárdi szabadstrandon. Most abból is kapunk ízelítőt, hogy a hazai fronton milyen partybrand-ek robbantják majd be a négynapos bulit a Heineken Balaton Soundon. Közben megérkeztek a hírek az idei VIP helyszínekről és szolgáltatásaikról is.
  • Újabb Campus bejelentés: jön Martin Solveig és Gayle is

    Kilenc nemzetközi előadóval és hetven hazai kedvenccel bővült az idei Campus Fesztivál zenei felhozatala. A korábban már bejelentett Dimitri Vegas & Like Mike és Azahriah mellé Debrecenbe érkezik többek között a nyáron 20. születésnapját ünneplő amerikai Gayle, a francia világsztár dj Martin Solveig, a kanadai rock ’n’ roll banda Danko Jones és az indie-fellángolás legismertebb svéd zenekara, a Mando Diao is. Egy biztos, a 2024-es felhozatal nemzetközi előadók tekintetében rendkívül sokszínű lesz, akárcsak a hazai kínálat, amelyből már most több mint 140 név található a programkínálatban.
  • Balaton Sound 2024 - bővül a line-up

    Erősödik az underground vonal a Soundon Az elektronikus zenei színtér műfaji sokszínűségét ígéri idén is a Heineken Balaton Sound. A korábban bejelentett tucatnyi előadó – mint például Marshmello, Paul Kalkbrenner, James Hype, Purple Disco Machine vagy Timmy Trumpet – mellé majd 30 új név került fel a nemzetközi fellépőket soroló listára. A pazar névsor mellett az is kiderül, milyen újításokra számíthatunk az idei beach fesztiválon.
  • A Q-dance visszatér a Heineken Balaton Soundra!

    A fellépők 2. hullámának bejelentése előtt, a Balaton Sound szervezői hírül adták, hogy a tavalyi eszméletlen buli után a Q-dance idén is visszatér a Balaton partjára, hogy elhozza a legütősebb hardstyle szetteket.
  • Hozd magad a Szigeten!

    Még valamivel több, mint 200-at kell aludni a Sziget első napjáig, de a fesztivál weboldalán már tervezhetjük azt a virtuális „útvonalat”, amelynek mentén haladva a legnagyobbat meríthetünk a Szabadság Szigetének változatos kínálatából, minden nap akár más-más énünket is megélve.
  • Jövőre is kihagyhatatlannak ígérkezik a Sziget

    Az első körben majd’ negyven nevet jelentett be a Sziget a 2024-es fellépők többszázas listájából. A csomagban már most olyan headliner szintű világsztárok is sorjáznak, mint például a brit elektro egyik legaktuálisabb sztárja, Fred again.., az évek óta a DJ-világ élvonalába tartozó Martin Garrix, az Oscar-, Golden Globe és több Grammy-díjat is bezsebelő Sam Smith vagy a grime meghatározó ikonja, Stormzy.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó